Szerbia
Az IÁ a Balkánt is fenyegeti
Betűméret:             

Az Iszlám Állam állítólag boszniai és koszovói származású tagjai felhívást tettek közzé, amelyben arra szólítják a Szerbiában, Boszniában és más, az egykori jugoszláv térség országaiban élő muzulmánokat, hogy vagy utazzanak el és csatlakozzanak hozzájuk, vagy szervezzenek merényleteket országaikban.

Az IÁ egyik tagja videóüzenetében arra szólítja fel a balkáni muzulmánokat, hogy “vándoroljanak ki az iszlám országába, akik pedig ezt nem tehetik meg, azok harcoljanak Boszniában, Szerbiában”.

“Tegyetek robbanóanyagot az autóik alá, a házaik elé, vegyetek valamilyen mérget és szórjátok az italaikba, ételeikbe, hogy forduljanak fel a méregtől, öljétek meg őket, ahol csak éritek, Boszniában, Szerbiában, a Szandzsákban. Ti erre képesek vagytok, Allah pedig segíteni fog”, mondta a terroristák egyike, hozzátéve, szépen vagy erőszakkal, de kivezetik népület a sötétből a fényre.

A videóüzenetben egy boszniai származású IÁ harcos azt mondta, a Nyugat, Amerikával az élen, valamint a keresztény Európa soha nem tesz le arról, hogy minden muzulmánt a saját hitére térítsen. “Éppen ezért, muzulmán testvérek, térjetek vissza hitetekhez, térjetek vissza a dzsihádhoz. El tudjátok tiporni őket”, üzente az Iszlám Állam egyik tagja, aki azt állította, büszkén vallja, hogy “Allah szolgája a balkáni térségből”. (B92, RTS, VOCATIV.COM)

Augusztus 1-jén az Amerikai Egyesült Államok 35 százalékos vámot vezet be a Szerbiából érkező árukra, ha addig nem születik új megállapodás. Bár a hivatalos információk szűkösek, a tárgyalások középpontjában a két ország közötti kereskedelmi statisztikák közti ellentmondás áll: míg Washington kereskedelmi...
2025. JÚLIUS 31.
[ 9:58 ]
Csütörtök délelőtt túlnyomóan napos időre számíthatunk Szerbiában, és a hőmérséklet délutánra több helyen is megközelítheti a 29 Celsius-fokot – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban is derült, meleg idő várható, a napi maximum szintén 29 fok körül alakul. A hét hátralévő...
2025. JÚLIUS 31.
[ 8:39 ]
Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter bejelentette, hogy független vizsgálat indul amiatt a kérdés miatt, amely a belgrádi Bölcsészettudományi Kar felvételijén szerepelt, és a közelmúltbeli egyetemi blokádok diákjainak követeléseire vonatkozott. A miniszter elmondása szerint a vizsgálat célja annak megállapítása, hogy...
2025. JÚLIUS 30.
[ 20:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó