Az introspekció önmegfigyelés. Az a képesség, hogy felismerjük a bennünk zajló folyamatokat, a megérzéseink alapján következtetéseket vonjunk le, megfogalmazzuk álláspontjainkat, és végső soron sok-sok információt raktározzunk önmagunkról. A belgrádi egyetem bölcsészkarán, a pszichológia csoportban egykoron, még a régiJugoszlávia idejében, vizsgatétel volt mindaz, amit az önmegfigyelés kapcsán tudni lehetett.

Ez a fogalom jön most elém, amikor ismerősöm megkérdezi, hogy – mivel autón szeretne Görögországba utazni egy reményteljes nyaralásra – elinduljon-e Szerbián keresztül Belgrádot érintve. Sokat hallott a szerbiai egyetemisták tüntetéseiről és útblokádjairól – teszi hozzá. Mondom, utazhat, mert kevesebb az útblokád, és ha útközben lenne is ilyen, a szerb rendőrség biztosan segít valamilyen kerülőút megtalálásában. Egyébként is, a legújabb hírek szerint – ha Újvidéket is látni szeretné - a vasútállomáson történt tavalyi tragédia áldozatairól való utcai megemlékezések nem tartanak tovább 16 percnél, Belgrádban pedig az egyetemisták utcai tüntetései nem érintik az autópályát.

Az egyetemisták szó politikai fogalommá vált, az egyetemista közösség pedig politikai viszonyrendszerbe került, holott nem is tudjuk, ki mindenki irányítja az ő, lényegében még mindig név nélküli megmozdulásaikat. És szembe jön velem az introspekció. Egyetemistának lenni számomra elérhetetlen státus volt. Én még a titói Jugoszláviában iratkoztam be a Belgrádi Egyetemre, “rendkívüli egyetemista” (vanrendni student), vagyis távhallgatói minőségben. Meg is szenvedtem, együtt azzal a legalább negyven fiatallal, akik akkoriban azt hitték, hogy a munka mellett, pénzt keresve be tudják fejezni egyetemi tanulmányaikat. Mindenért fizettünk. A kötelező előadásokért és gyakorlati foglalkozásokért – ezeket Belgrádban kötelezően le kellett hallhatni és elvégezni a meghatározott időpontokban -, a vizsgákért, a tankönyvekért és folyóiratokért, és persze a szállodai szobáért is, ahol megszálltunk. Kezdetben voltunk legalább negyvenen, futó ismeretségek is kialakultak szarajevói, tuzlai, niši, obrenováci, szabadkai, kishegyesi sortársakkal, lévén, hogy Jugoszláviában akkoriban pszichológiát csak kevés egyetemen tanítottak (az újvidékin még nem). Szóval, rendkívüli hallgatók voltunk, akik hallgattak, dolgoztak, a megkeresett pénzükből fizették az egyetemet, hogy vizsgázhassanak és diplomáljanak. Az évek folyamán egyre kevesebben jelentünk meg a kötelező előadásokon, hiszen volt, aki gyorsabban haladt, volt, aki kevésbé. Végül magányos farkasként vettük át a diplománkat, és nem is volt kivel megosztani az örömünket. Ezek a most tüntető, utcai blokádokat szervező egyetemisták rendes hallgatók – nem tudom milyen anyagi háttérrel -, és szerintem fogalmuk sincs, micsoda privilégium az olyan életszakasz, amikor csak tanulni kell. Persze, ismetszerzésnél fontosabb az erkölcs és a jövő, a megalkuvás elvetése, a leendő – a mostaninál sokkal jobb – társadalom alapjainak lekövezése (hallom az érveléseket). Igaz ez, amennyiben mindez nem csak manipuláció, a háttérben meghúzúdó politikai és gazdasági érdekek által sugallt valami. A magam részéről, a több évtized után is feltörő egyetemi emlékek alapján csak szurkolni tudok minden fiatalnak, hogy ne adja fel a saját önös – de jól felfogott – érdekeit, és próbáljon a tanulmányaira, a diplomálásra koncentrálni.

Választások pedig lesznek, ha kérik az egyetemisták, ha nem. Elegendő idő után, hogy a politika részesei, meg a politikában aktívan részt vállalni akaró új emberek konszolidálódjanak és programot kínáljanak fel nekünk, akik csak a szavazatainkkal tudunk jövőt kreálni, felelősségünk tudatában elsősorban a gyerekeinkre, unokákra gondolva.

Apropó jövő. Mint fentebb leírtam, az introspekció egy ismerősöm kérdése kapcsán villant fel gondolatébresztő fogalomként, most viszont, amikor a várható választások által meghatározott jövő felől elmélkedek, hirtelen felvillan egy másik, ugyancsak érdekes fogalom: longevity. Így leírva valamilyen szerb “Longević“ feltalálóra is gondolhatnánk, de a kifejezés egészen másra hívja fel a figyelmet: az angol longevity úgy terjedt el a világban, mint a szépség, az egészség és az életmód pozitív összességének a fogalma, amely a hosszú élet megélésének a lehetőségére utal. S hogy mi kell: a jó életmód és genetikai adottságok mellett pozitív társadalmi hatás.

A pozitív társadalmi hatás pedig a mindennapok nyugalma mögött meghúzódó stabil állam, vagyis olyan rendszer, ahol hosszútávra lehet tervezni, és nem kell azon gondolkodni, hogy melyik várost kerüljük el, amikor útra kelnénk. A stabil állam – a hosszú és minőségi élet relációjában– a választási politikai programok fókuszában kell, hogy álljon. Introspekciós képesség segítheti a most még egyetemista gyűjtőfogalom alatt jelen levő leendő politikusokat, hogy megfogalmazzák, ők személy szerint milyen társadalmi viszonyok közepette éreznék jól magukat. Hiszen az útblokád számukra egy adrenalintermelő aktivitás, de távlatban tartalom kell, különösen, ha választásokat akarnak.