Három embert mutogatnak mostanában a fő ellenzéki oldalon a magyarországi országgyűlési választások kampányában. Mindhárman nemzetközi vonatkozásban is kiváló szakembernek bizonyultak, és mindhárman ígéretesek lehetnek a Tisza Párt számára, egyelőre Magyar Péter pártelnök oldalán.

Kettőjük feltűnése a Tisza köreiben különösen érdekes. Orbán Anita, aki csak névrokon a miniszterelnök Orbán Viktorral, a Tisza külügyi vezetője lett, és nemzetközi nagyvállalatokból és szervezetekből érkezett. Életrajzában is azt emelik ki, hogy képzettségét tekintve közgazdász, diplomata, és hogy 2010–2015 között dolgozott ugyan a magyar Külügyminisztériumban is, de külföldön érte el sikereit, miután Londonba ment, ahol a cseppfolyósított gáz (LNG) piacán jelen lévő amerikai cég leányvállalatánál dolgozott. Onnan öt évvel ezelőtt tért vissza Magyarországra a Vodafone nagyvállalathoz, de csakhamar újra Londonba küldték, és mindezek után tért most ismét vissza Magyarországra a Tisza erősítésének céljával.

A Tisza színeiben való nagy berobbanás Kapitány István nevéhez fűződik, akit a párt gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőjeként mutattak be, és azt mondják róla, hogy globális üzleti szinten magyarként ő jutott legmagasabb rangra. A magyar rendszerváltás előtti szocialista időkben dolgozott a Shell–Interagnál, majd Londonba került üzleti tanácsadóként, de karrierje csúcsaként azt emelik ki, hogy a Shell globális alelnöke is volt, továbbá a Shell egyik üzletágának felelős elnöki tisztségét is betöltötte. Nemzetközi érdemeit elismerve a magyar kormányzat 2023-ban a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki, amiről Szijjártó Péter külügyminiszter most olyasmit magyaráz, hogy a gazdaság és benne az energiaellátás nem ideológiai kérdés, és a nemzetközi nagytőke eredményeit is méltányolni kell. Ugyanakkor figyelmeztet is: egy ország irányítása már más történet, és Kapitány István most inkább feladatot lát el, hiszen brüsszeli hátszéllel küldték megbízással, hogy az országot levágja az orosz gázról... A külföldről hazatért ember minősítésében még tovább ment a Mi Hazánk, emlékeztetve Borvendég Zsuzsanna történész (most a párt EP-képviselője) kutatásaira, amelyek szerint a kommunista időkbeli impex-cégek óriási magyar vagyont mentettek külföldre saját célra, és közöttük volt Kapitány cége, az Interag is...

És aztán harmadikként itt van Kármán András közgazdász, a Tisza Párt költségvetési, pénz- és adóügyi szakértője. Ő is jött valahonnan, mégpedig a második Orbán-kormányból, ahol 2010–2011-ben államtitkár volt, de utána az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságába távozott külföldre, ahol vezető posztokat töltött be az Erste Bankcsoportnál is. Most ő is ellenzéki politikusként jelenik meg a magyar közéletben.

A realitás része, hogy az emberek egy párthoz csatlakozva „jönnek valahonnan”. Az érdekes az, hogy mindhármuknak egyaránt volt némi köze a Fidesz-hatalom kegyeihez és a globális pénzügyi és üzleti hatalmi gócokhoz is, és most egyszerre váltak nyíltan kormányellenessé, a leendő kormányszintű pozíció reményében. Érthető, de megkérdőjelezhető is. Mindenféle összeesküvés-elméletet félretéve olyan ez, mintha valaki a háttérből pontosan, lépésről lépésre, kiszámított pillanatokban tálalná az embereket, akikhez a magyar kormányváltás reménye fűződhet. Ugyanakkor felveti a szintén Fidesz-disszidens Magyar Péter, a Tisza Párt eddigi legfőbb arca iránti háttértámogatás szilárdságának kérdését is, mintha máris sejtetnék, hogy április 12-ig, a szavazásig még minden lehetséges, köztük a személyekkel kapcsolatos fordulatok is.

A külföldről, nagy globális cégekből visszatérő hazánkfiairól/lányaikról szóló aktuális történetek múltbéli eseményeket is felidéznek. Mi Szerbiában/Jugoszláviában már láttunk ilyet. Történt a délszláv háború idején, 1992 júliusában, hogy az egykori Jugoszlávia szétesésének folyamatában a szerb–montenegrói államszövetség által létrehozott (kis) Jugoszlávia első kormányfője Amerikából, egy gyógyszervállalat éléről hazakerült hazánkfia, Milan Panić lett. Sokat reméltünk tőle: a háború leállítását, demokratikus változásokat, gazdasági felemelkedést, jólétet. Úgy véltük, nemzetközi kapcsolatai olyan erőssé teszik, hogy az akkor legnépszerűbb szerb politikusnak, Slobodan Miloševićnek is ellenlábasa lehet az 1992-es decemberi államfőválasztásokon. Nem sikerült, és nem sokra rá, néhány hónap múlva el is ment Szerbiából; a háborús világ pedig itt maradt egészen az 1995-ös daytoni megállapodásig, és sajnos Koszovóban utána is.

Erre mondták, hogy az üzleti világban szerzett rátermettség nem mindig alkalmazható a politikában; a szakmai tudás és vezetői képesség pedig nem egyenlő az eredményt hozó diplomáciai képességekkel és az országirányítással. A három, külföldön is sikeres magyar szakember berobbanása is jelzi, hogy az előttünk álló magyarországi választásoknak külföldön is nagy a tétje, és jelentős érdekeltségek övezik, magukra öltve akár a személyekkel való kísérletezés formáját is.