Meglepődöm, pedig nem kellene, amikor két barátnőm is a közelgő magyarországi választások kapcsán előhoz két témát. Az egyik a kritikus energetikai létesítmények február 25-én elrendelt katonai és rendőri védelme, és az esetleges védekezés kilátásba helyezése, a másik pedig a bennünket, kettős állampolgárokat különösen érzékenyen érintő szavazati jog, aminek megszüntetését egy, a parlamentbe való bejutásért küzdő ellenzéki párt, a DK tűzte zászlajára. Az egyik téma háborús helyzetre utal, a másik újabb magyar-magyar ellentétet jelent, s a kettő együtt traumatikus múltat idéz. Az energetikai létesítmények védelméről nincs vita közöttünk, ám a szavazás kapcsán kiérződik a bizonytalanság.

Az energetikai létesítmények fokozott védelme lesújtó hír, olyan mintha tényleges háborúról szólna. Pedig remélhetőleg nem az, csak válasz a hibrid hadviselés egyik formájára, amellyel egy ország a másik energia-biztonságát esetleg veszélyeztetheti – tekintettel a kemény verbális üzengetésekre. Most már biztosan mindenki tudja, hogy Ukrajnán keresztül egy ideje nem érkezik orosz kőolaj Magyarországra és Szlovákiába a Mol finomítóiba, és hogy a magyar parlamenti választások előtt egy esetleges benzinhiány vagy drágulás rossz pontokat hozhat a hatalmi Fidesz-KDNP pártszövetségre nézve. Kampányban minden mindennel összefügg, különösen, hogy még külföldön is sokan érdekeltek a magyar kormányváltásban, és láthatóan még az EU csúcsvezetésében Ursuláék is mozgatják a szálakat a saját érdekeiktől vezérelve.

Hibrid háború folyik a politikai hadszíntéren, s azokat szemlélve a mostani huszonévesek reakciója biztosan más, mint a miénk, idősebbeké, akikben egy ilyen esemény, mint az energetikai objektumok védelme, rossz emlékeket ébreszt. Valójában, ha a múltbéli traumákat sorakoztatjuk fel, az újabbkori eseménynaptárban két dátum biztosan zaklató: 2004. december 5-e, amikor Magyarországon sikertelen lett a népszavazás arról, hogy járjon-e kettős állampolgárság a külhoni magyaroknak, továbbá 1999. március 24-e, amikor lehullottak az első NATO-bombák közvetlenül többünk otthonának a közelében Szabadkán, Újvidéken, Pancsován...

Háború és kettős állampolgárság. Mindkettő tehát téma lett a mostani anyaországi választásokon és begyűrűzik Vajdaságba is. A háború azért, mert mindaz, amit a frontokról naponta látunk, nem puszta együttérzést ébreszt a szenvedő emberekkel, hanem magunkra nézve is veszélyként éljük meg, mert átéltünk már hasonlót. Az események rossz emlékeket idéznek, különösen azok után, hogy a közösségi oldalakon (jobb lenne nem olvasni őket) olyan Ukrajnából érkező üzenetek is megjelennek, melyek szerint az ukrán hadsereg képes lehet Magyarország elfoglalására is. Nem az üzenet valóságalapja, hanem a kisugárzó fölényesség és érzéketlenség a bántó, mert háttere lehet bárminemű agressziónak, amire volt sok fájdalommal járó példa a mi vidékeinken is.

A másik érzékeny téma a kettős állampolgárság, amely megadatott nekünk, vajdasági magyaroknak is. Most a választójogot és a levélszavazást kérdőjelezi meg a marginális párttá zsugorodott, egykori hatalmi erőkből álló Demokratikus Koalíció, amelynek legfőbb kampánytémája éppen a szavazati jog megvonása a kettős állampolgároktól. Azt ígérik a választóiknak, hogy ha bejutnak az Országgyűlésbe, megszüntetik a külhoni magyarok szavazati jogát, de addig is kétségbe vonják a külföldön leadott levélszavazatok hitelességét. A szavazati jog megvonását azzal magyarázzák, hogy aki nem Magyarországon fizeti az adót, az ne szóljon bele a magyarországi dolgokba, és ez az egyszerű „képlet” még barátnőmet is megingatja, hiszen az adófizetés és a pénz komoly érv. Talán tényleg nem kellene szavaznunk, ne ártsunk az anyaországi magyaroknak, mondja elbizonytalanodva.

(Mintha már megint elhinnénk, hogy kisebbségben kevesebbek vagyunk, vagy hogy puszta létünkkel is gondot okozunk…)

S jut eszembe a múlt és sok magyar tragédiája, és ki is mondom, hogy őseink verejtékükkel nagyon sok téglát beépítettek a ma is szilárdan álló Országházba, ami így a miénk is, mint ahogy az is érint bennünket, ami most ott folyik. Merthogy még létezünk, és az anyagiakon kívül még mindig lennének a mi létünkkel megerősített közös dolgaink.