Szerbia
Szerbia az iszlamisták első célpontja?
Betűméret:             

Az iszlám terroristák első célpontjaként Szerbiát nevezik meg a Mi vagyunk az iszlám kalifátus – kaszida című, július 10-én közzétett videóban, további célpontokként pedig a többi balkáni államot határozzák meg.

A videóban vázolt tervek szerint a szélsőségesek Szerbia elfoglalása után Boszniában, Horvátországban, Montenegróban, Albániában és Macedóniában is terrorakciókat folytatnak majd.

A Koránból való idézet után a videóban azt üzenik, „örüljetek balkániak, közelednek a jobb napok, érkeznek a muzulmánok, mi vagyunk az iszlám kalifátus”. A Szerbiára vonatkozó részletben úgy fogalmaznak, „örülj, ó, te Szerbia, az iszlám része leszel, még ha ez neked nem is tetszik, mi vagyunk az iszlám kalifátus”.

„Örülj, ó Horvátország, meg fog bukni a demokrácia, isteni törvény, igazságosság mindenkinek, mi vagyunk az iszlám kalifátus. Örülj, ó, Montenegró, hamarosan érkezünk” – mondták továbbá, illetve utaltak Boszniára, Albániára, Koszovóra és Macedóniára is.

A felvétel végen megfenyegetik Barack Obama amerikai elnöknek is, nyugtalanító fotómontázsok kíséretében. „Örülj te is, Obama, a győzelem a miénk, mi az iszlám fiai vagyunk, mi vagyunk az iszlám kalifátus.”

A Kalifátus Útja elnevezésű YouTube-csatorna, amely ezt a felvételt is közölte, már hosszabb ideje a dzsihádra szólít fel, az Iszlám Állam (IÁ) propaganda felvételeit közli. Az IÁ egyébként nemrégiben egy olyan felvételt tett közzé, amelyben a balkáni államokat fenyegeti, s arra szólítja fel balkáni muzulmánokat, hogy csatlakozzanak hozzájuk vagy kezdeményezzenek támadásokat a Balkánon. (B92)

A belgrádi Harmadik Alapfokú Ügyészség közölte, hogy a rendőrségi igazoláson szereplő időpont, amikor lefoglalták Aleksandar Šapić belgrádi polgármester fegyvereit, nem egyezik a hivatalos rendőrségi jelentésben rögzített események időrendjével. Az ügyészség megállapította, hogy a Tatjana Mićić ellenzéki...
2026. OKTÓBER 14.
[ 18:49 ]
Szerbiában ma megkezdődött a szezonális influenza elleni védőoltás beadása. A szerbiai polgárok számára a Torlak Virológiai, Oltóanyag- és Szérumintézet új, hazai gyártású, háromkomponensű vakcinája áll rendelkezésre. Az egészségügyi intézményekbe 300 ezer adag oltóanyagot szállítottak ki. Ivana Marinković, a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 11:23 ]
Szerbiában ma reggel túlnyomóan derült és hideg idő várható, kivéve az ország keleti, délkeleti és déli részeit, ahol felhős lesz az ég, helyenként gyenge, rövid ideig tartó eső is előfordulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Napközben túlnyomóan napos idő várható, míg az ország keleti,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 7:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó