A boszniai Szerb Köztársaság katonaságának volt parancsnoka egy portugáliai börtönben hunyt el, ahová a hágai nemzetközi törvényszék ítélete után került.
Marija Mrkšić, az egykori tábornok lánya korábban azt nyilatkozta a szerb sajtónak, hogy apja július 22-e óta kórházban volt, asztmával és kimerültséggel kezelték kezdetben, de a kórházban elvégzett vizsgálatok hamarosan kiderítették, tüdőrákban szenved. Szerinte apja már ekkor nagyon rossz állapotban volt, s az orvosok közölték Mrkšić lányával, apja állapota kritikus és napjai meg vannak számlálva.
Mile Mrkšić 1947-ben született, az egykori Jugoszláv Néphadsereg (JNA) tisztjeként 1991-ben részt vett a Vukovár környéki harcokban. Éppen vukovári “érdemeiért” léptették elő a JNA dandártábornokává, 1995 májusában pedig a szerb Krajina hadseregének főparancsnoka lett. A krajinai hadsereg 1995 augusztusi veresége után nyugdíjazták.
A hágai nemzetközi törvényszék 1995-ben Miroslav Radićtyal, Veselin Šljivančaninnal és Slavko Dokmanovićtyal együtt emelt ellene vádat az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények miatt. A vádirat szerint felelős volt a Vukovár közeli Ovčarában elkövetett tömeggyilkosságért, amely során több mint 260 személyt öltek meg.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




