Szerbia
Brnabić: Május végéig elfogadhatják a választási törvénymódosításokat
Betűméret:             

Ana Brnabić szerint május végéig elfogadhatják azt a négy törvénymódosítást, amelyek az ODIHR ajánlásai alapján javítanák a választási feltételeket Szerbiában. A szerb parlament elnöke közölte: a javaslatokról a május elsejei ünnepek idején Belgrádban, Újvidéken, Nišben és Kragujevacon tartanak nyilvános vitákat.

A módosítások a helyhatósági választásokról, a parlamenti képviselők megválasztásáról, az Alkotmánybíróságról, valamint az államfő megválasztásáról szóló törvényeket érintik.

Brnabić hozzátette: hamarosan az ODIHR elé kerülhet a korrupció megelőzéséről szóló törvény módosítása is, miközben még várják a szervezet véleményét a politikai tevékenységek finanszírozásáról szóló jogszabályról.

Elmondása szerint a legtöbb ajánlást már beépítették, a fennmaradó technikai kérdéseket – például a fogyatékkal élők szavazását – párhuzamosan rendezik. A választói névjegyzéket vizsgáló bizottság is dolgozik, és további adatokat kap az összevetésekhez.

Brnabić úgy értékelte, hogy a folyamat jól halad, és a következő hetekben további ajánlásokat teljesíthetnek. Hozzátette: 2019 óta folyamatosan dolgoznak az ODIHR-javaslatok megvalósításán, és szerinte a korábbi kormányok e téren nem értek el előrelépést.

Öt új elektronikus szolgáltatás érhető el az eUprava portálon a védelmi minisztérium illetékességi köréből, így a polgárok ezentúl online is benyújthatják kérelmüket a katonai nyilvántartásokkal kapcsolatos igazolások kiadására – írja a Beta. A kormány informatikai és e-közigazgatási irodájának...
2026. ÁPRILIS 28.
[ 16:43 ]
Tizennyolc év után először tett hivatalos látogatást svájci elnök Szerbiában: Guy Parmelin kétnapos belgrádi útján Aleksandar Vučić szerb elnökkel tárgyalt, majd a közös sajtótájékoztatón emberi jogi párbeszédet ajánlott fel Szerbiának, valamint jelezte, hogy Svájc kész közvetíteni Belgrád és Pristina között –...
2026. ÁPRILIS 28.
[ 13:42 ]
Nem tudni, mikor tartják meg az előrehozott parlamenti választásokat, de nem is az időpont a legfontosabb, hanem az, hogy a Szerb Haladó Párt felkészüljön rájuk – jelentette ki Miloš Vučević, a párt elnöke a K1 Televízió műsorában. Vučević szerint Aleksandar Vučić szerb elnök mérlegelni fog minden olyan...
2026. ÁPRILIS 28.
[ 13:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó