Szerbia
Vučević: Nem a választások időpontja a legfontosabb, hanem a felkészülés
Betűméret:             

Nem tudni, mikor tartják meg az előrehozott parlamenti választásokat, de nem is az időpont a legfontosabb, hanem az, hogy a Szerb Haladó Párt felkészüljön rájuk – jelentette ki Miloš Vučević, a párt elnöke a K1 Televízió műsorában.

Vučević szerint Aleksandar Vučić szerb elnök mérlegelni fog minden olyan körülményt, amely meghatározó lehet a döntés meghozatalakor. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Szerb Haladó Pártnak a saját feladatával kell foglalkoznia, vagyis a választásokra való felkészüléssel.

– Ha olyan politikai szervezet vagyunk, amely újra versenyképes akar lenni, és meg akarja próbálni megnyerni a választásokat, még akkor is, ha nincs favorit szerepben, akkor számunkra nem lehet döntő, hogy júliusban, júniusban, októberben vagy novemberben lesznek-e a választások. Nem ez lehet a legfontosabb. Számunkra az a legfontosabb, hogy elvégezzük mindazt, amit egy politikai pártnak a választásokra való felkészülés során el kell végeznie – mondta Vučević.

Mint fogalmazott, nem kérdezi Aleksandar Vučićot arról, mikor lesznek a választások, és beszélgetéseik során sem hozza fel ezt a témát.

A szerb kormány elfogadta a 2026/2027-es tanévre vonatkozó államilag finanszírozott elsőéves felvételi keretszámokat a Szerb Köztársaság által alapított felsőoktatási intézményekben – közölte az Oktatási Minisztérium. Az állami költségvetésből finanszírozott alapfokú szakirányú, alapképzési és osztatlan...
2026. JÚLIUS 2.
[ 19:35 ]
A szerb kormány épületében ma adták át a 2026-os évre szóló, 14 különösen fejletlen község infrastrukturális fejlesztését támogató program szerződéseit, összesen 87 millió dinár értékben. A támogatásból a vízvezeték-, csatorna- és kommunális hálózat korszerűsítését finanszírozzák. Novica Tončev...
2026. JÚLIUS 2.
[ 14:12 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki Szerbia területére a várható heves időjárási jelenségek miatt, Belgrádra pedig külön riasztás van érvényben a kiadós zivatarok miatt. Az RHMZ honlapján közzétett figyelmeztetés szerint ma változékony időjárás várható záporokkal és...
2026. JÚLIUS 2.
[ 10:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó