Szerbia
Mind a hat orosz MiG-29-es megérkezett Szerbiába
Betűméret:             

Az utolsó két MiG-29-es repülőgép is megérkezett abból a hatból, amelyet Oroszországból szállítottak a batajnicai reptérre, közölte a Tanjuggal a szerb védelmi minisztérium.

A repülőgépek kettesével érkeztek. Az első kettőt hétfőn, a második pár gépet tegnap, az utolsó kettőt pedig ma szállítottak le.

Aleksandar Vučić szerb államfő tegnap kijelentette, hogy Szerbia a legkomolyabb légierővel rendelkezik majd, amely messzemenően a legerősebb lesz a régióban.

„Büszke vagyok erre, és biztos vagyok abban, hogy technikusaink tudnak majd dolgozni, katonáink pedig repülni ezekkel az erőteljes gépekkel”, mondta Vučić.

A szerb államfő szerint nincs olyan repülő, amely jobb lenne a MiG-29-eseknél.

„Léteznek már ún. ötödik generációs gépek is, de ezekkel a négy plusz generációs gépekkel mi az elkövetkező 20 évre megoldottuk a problémáinkat”, pontosított Vučić.

Az államfő bejelentette, hogy Szerbia további erősíti légi erejét, és az ország egyre több repülőgéppel rendelkezik majd, és nem akar ígérgetni, de megjegyezte, hogy az utóbbi időben több repülő érkezett Szerbiába, mint az elmúlt 40 évben.

Aleksandar Vulin védelmi miniszter néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a MiG-eket a batajnicai reptéren mutatják majd be október 20-án, Belgrád felszabadításának napján.

Diákok tiltakozó sétája Belgrádban - illusztráció
2026. ÁPRILIS 4.
[ 20:31 ]
Vučić húsvéti köszöntője - illusztráció
2026. ÁPRILIS 4.
[ 13:21 ]
Az Oktatási Minisztérium minden felsőoktatási intézmény működését ellenőrizni fogja – jelentette be Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter a belgrádi Bölcsészettudományi Karon történt tragikus eset kapcsán. Hangsúlyozta, hogy jelenleg a rendőrség és az ügyészség vizsgálja a hallgató halálának körülményeit, a...
2026. ÁPRILIS 4.
[ 11:05 ]
A húsvéti ünnepek közeledtével jelentősen megnövekedhet a forgalom Szerbia útjain, különösen az országba belépő főbb irányokban, így a magyar határ felől érkezők esetében is – figyelmeztetett az Autó-motoros Szövetség. Bár a személyforgalomban egyelőre nincs jelentősebb torlódás a határátkelőkön, a...
2026. ÁPRILIS 3.
[ 21:05 ]
Rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Bjelica folyón a lučani község területén, miután több helyszínen mintegy 350 hektár mezőgazdasági terület került víz alá – közölte a Belügyminisztérium. A hatóságok tájékoztatása szerint a térségben földcsuszamlások is kialakultak, a szakemberek...
2026. ÁPRILIS 3.
[ 18:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó