Újabb titkokra derült fény Nofretitivel kapcsolatban
Betűméret:
Nem csupán az uralkodó szép hitvese, hanem befolyásos politikus is volt egy új tanulmány szerint Nofretiti, a 3500 éve élt egyiptomi királynő, akinek világhírű mellszobrát 100 éve találták meg német régészek.A berlini Neues Museumban kiállított lelet megtalálásának évfordulójára megjelent könyvében Hermann A. Schlögl német egyiptológus azt állítja, hogy Nofretiti jóval több volt, mint Ehnaton fáraó első számú felesége. Az asszony az uralkodásban is társ volt, és ő volt az egyistenhit kialakítását célzó vallási-kulturális reform ideológusa. Erről tanúskodnak az ókori Egyiptom legnagyobb vallási épületegyüttesénél, a karnaki templomoknál feltárt feliratok. Schlögl ezekről új fordítást készített és kimutatta, hogy Nofretiti az új istenség, Aton kitalálójaként mutatta be magát.
Ez az aktív szerep forradalmian új volt egy fáraófeleség részéről - mondta Schlögl a Süddeutsche Zeitung című lapnak. Hozzátette: a képi ábrázolások is változást jeleznek, feltártak például olyan ábrázolást, amelyen Nofretiti foglal helyet a trónon, a férje pedig mellette egy zsámolyon.
Schlöglnek és munkatársainak a Nofretiti származásáról szóló vita végére is sikerült pontot tenni. A drezdai egyetem bioinformatikusainak segítségével új DNS-vizsgálatokat végeztek a feltárt fáraó-múmiákon, és adatokkal támasztották alá azt a korábban is hangoztatott, de soha nem igazolt elméletet, hogy a királynő apja Ay, a XVIII. dinasztia utolsó előtti fáraója, anyja pedig Teje, Ay első számú felesége.
Most már világos Nofretiti származása, és azt is sikerült DNS-vizsgálatokkal igazolni, hogy hét gyermeke volt, hat leány és egy fiú, a későbbi Tutanhaton fáraó, aki uralkodása elején, az egyistenhit felszámolása után Tutanhamonra változtatta a nevét - mondta Schlögl.
Nofretiti mellszobrát 1912. december 6-án tárták fel német régészek Amarnánál. A lelet Németországba került. A Neues Museumban 2009 óta látható. A múzeum a 100. évfordulóra nagyszabású Nofretiti kiállítással készül. (MTI)
Az első magyar Nobel-díjas tudós nőt, Karikó Katalint júniusban Oxfordban, májusban két amerikai egyetemen avatják díszdoktorrá – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint Karikó Katalin, az SZTE professzora az Oxfordi Egyetem június 24-i rendezvényén...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 15:34 ]
Washington belvárosában Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus részvételével nyitották meg a Marslakók című szabadtéri kiállítást, a magyar tudomány kiemelkedő alakjait bemutató tárlatot vasárnap.
A Magyarországról érkezett installáció az amerikai főváros központjában álló magyar kulturális központ, a...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 8:39 ]
Humanoid robot nyerte meg a pekingi E-Town félmaratont, és idejével az emberi világcsúcsnál is gyorsabbnak bizonyult - jelentette a kínai állami média vasárnap.
A Flash nevű robot, amelyet a Shenzhen Honor Smart Technology Development fejlesztett ki, autonóm navigációval 50 perc 26 másodperc alatt teljesítette a 21,09...
2026. ÁPRILIS 19.
[ 12:21 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




