Csak szorgalmasan kell olvasni vezető politikusaink nyilatkozatait, és mindennap megtudunk valami újat.

Eddig például nem is foglatoztatott különösebben az a tény, hogy milyen híres országban élünk. Nem most vagyunk híresek, hanem a történelmünk volt az. Vegyük, mondjuk, az ókort: akkoriban itt olyan virágzó élet folyt, annyi pazar palota épült, hogy a barbár germánok a csodájára jártak! Az sem véletlen, hogy a római imperátorok egynegyede Szerbia területén született.

Mindezt T. Nikolić elnöktől tudjuk, aki a Kostolac melletti Viminacium egykori római településen létesített archeológiai park megnyitásán mondott történelmi ihletésű beszédében úgy beszélt I. Constantinus császárról mint híres földinkről, „aki vízióival tudat alatt a mai időkre is gondolt, amikor a modern Szerbiát építjük”. A víziók alatt azt kell érteni, hogy a Naissusban, vagyis Nišben született Gaius Flavius Valerius Aurelius Constantinus, vagy Nagy Constantinus ismerte el először hivatalos vallásként a kereszténységet a római birodalomban, ezáltal térségünk úttörő szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében.

Gondoljunk csak bele: nem kis teljesítmény egy, a negyedik században élt imperátortól, ha már akkor Szerbiáról vizionált!

Szóval van mivel dicsekednünk, és jobb lesz, ha a brüsszeli bürokraták nem akadékoskodnak annyit a tagjelöltség körül, hanem inkább elmélyülnek a balkáni történelemben. Ahogyan a szerb elnök is tette, újabb bizonyítékát adva sokoldalú érdeklődésének és tájékozottságának. Remélhetőleg ezúttal nem keverte össze a dátumokat, és nem hangzanak el rosszindulatú kommentárok, mint amikor május 9-én, az Ismeretlen katona síremlékének győzelem napi koszorúzása alkalmából azt írta az emlékkönyvbe:

„Ha ti le tudtátok győzni a hitleri Németország skrupulusmentes hadseregét, akkor mi is megteremthetjük a jobb életet azoknak, akikért az életeteket áldoztátok.”

Csak arra az apróságra nem terjedt ki a figyelme, hogy az emlékmű az első világháború után épült, amikor még se híre, se hamva sem volt Hitlernek. Kár, mert olyan divatos mindenért a fasisztákat hibáztatni, magunkat pedig felszabadítóknak feltüntetni. Így pedig ez az eset is tovább gazdagítja T. Nikolić elszólásainak és bakijainak gazdag gyűjteményét.

De visszatérve Viminaciumba, azaz az ottani ünnepségre: kiderült, hogy nemcsak Nikolić büszke a történelmi elődökre, hanem a trónörökösként emlegetett Karagyorgyevics Sándor is. Ki tudja, lehet, hogy a család egyenesen Constantinustól vagy más itteni születésű római imperátortól származtatja magát. Csak még az archeológusok nem találták meg a bizonyítékokat.

Természetesen ott volt az ilyen nemzeti jellegű események elmaradhatatlan résztvevője, a banjalukai kiskirály Milorad Dodik is, aki lelkesen csatlakozott Nikolić történelmi eszmefuttatásához. És a történelem tükrében rögtön meg is találta a magyarázatot a koszovói eseményekre: a külföldiek (vélhetően a nyugati hatalmakra gondolt) azért támogatják a koszovói albánok ügyét, mert lebecsülik a szerbek államiságát és az egész nemzetet. „Az a tény, hogy ilyen sok jelentős imperátor született vidékünkön, önmagában beszél Szerbia területének jelentőségéről” – hangoztatta az Erdei Köztársaság bölcsességéről elhíresült elnöke.

Nem lepődnék meg, ha a közeljövőben Banjaluka környékén is ásatások kezdődnének, hátha ott is találnak egy római kori palotát, amelynek néhai ura már akkor megálmodta a Dodik-féle törpebirodalmat.

A szerb csendőrség egy különítménye nem ókori imperátorok maradványait, hanem elrejtett kincseket keresett Niš környékén. A szinte hihetetlen, de valóságos történet részletei egyelőre ismeretlenek, csak annyi szivárgott ki, hogy az egység tagjai három nap-három éjszaka szántották a talajt buldózerekkel, arany után kutatva. A földtulajdonosokat azzal a mesével tartották távol, hogy gyakorlatoznak. Amikor a kínos ügyre fény derült, Belgrádból parancs érkezett négy csendőrtiszt letartóztatására, sajtóhírek szerint azonban Bratislav Dikić, a csendőrség parancsnoka közbelépett, és lefújta az akciót. Talán azért, mert az „aranyásók” között volt a tulajdon fivére is.

Úgy látszik, ez a május az ásatások jegyében telik. Legalább tényleg találnának valahol egy kis aranyat, mert a fényes történelmi múlt mellett felkopik az állunk!

J. Garai Béla