Megesik ugyan néha, hogy a fűzfa errefelé szőlőt terem, mégpedig bőven. De őszintén szólva én még nem láttam. hogy ráadásul bőven is.
Így szól a legújabb albán-szerb viszonyról szóló versike, amolyan előzetes jókívánság. Majd ha a fűzfán szőlő terem, akkor lesz nektek autonómiátok, addig ne is ábrándozzatok. Ez talán az első kedveskedő jókívánság a két náció között, eddig mindig csak kegyetlen verekedés meg az átokszórás ült kettejük között. Hátha lassan a közhangulat is megváltozik, és megszűnik végre ez az átkozódás.
Ki tudja, lehet, hogy az idén is jobban jártunk volna az albán tűzifával… El tudom azonban képzelni, hogy a ruszki barátok esetleg korlátoznák az errefelé irányuló ilyesféle szállítmányokat, csutkából pedig nem futná mindenkinek.
Van ugyan fűzfa erre felé is, de őszintén szólva, én még nem láttam, hogy szőlő is termett volna rajta.
Talán majd jövőre. Mert azért Ivica jóslatai olykor tényleg bejönnek. Talán jövőre.
Talán egyszer jövőre. Például egy-egy egzotikus távoli ország esetében, ott érdemesebb is lenne, ahol kapósabb termések teremnek. Vagy neadjisten kőolaj?
Hátha egyszer meghallgatja az a magasságos az itteni kérelmeket. Úgy is olvasom, hogy a kormány utasítást adott ki, hogy ezentúl csak bölcs intézkedéseket szabad hozni. Koszovó függetlensége helyett csupa hasznos és javunkat szolgáló intézkedéseket. Alig várom, hogy beinduljon már a kampány. És ne az történjen, amiről Thaciék ábrándoznak. Fűzfa helyett muskotályos, vagy sós mogyoró, kőolaj, és ehhez hasonlók.
És akkor mindjárt felszökne vezetőink tekintélye.
Még nagyobb lehet majd az örömünk, ha a kínai elnök meghallgatja óhajunkat. A napokban arról olvashattunk, hogy hozzá szeretnénk fordulni egy jelentős kéréssel. Nem tudom, hogy nagyobb lesz-e annál, amiért Thaci eseng az Atyához? Mindenesetre a hívők létszáma furcsa módon kezd közeledni, és és mi történik, ha lassan kiegyenlítődik? És a Mindenhatótól is legalább annyit lehet majd kunyerálni, mint az előbbitől? Nem szeretnék a nyugati politikusok bőrében lenni néhány évtized múlva.
Mit mondanak majd a hívőknek?
Hogy lassan a Mennyország is kifogy a mannából?
Csak arra leszek kíváncsi, hogy a ravasz sipik akkor vajon majd kihez fognak segélyekért fohászkodni?
J. Garai Béla
Nincs hozzászólás. Legyen az első!