Tűlevél
Amikor az aratás lesz a fő hír

Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.

Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő szép időket, amikor a tévéhíradó olyan békés és megnyugtató hírekkel kezdődik, mint teszem azt az aratás vagy az uborkaszüret, a legnagyobb szenzáció pedig az lesz, ha valahol kétfejű borjú születik… Mint más normális országokban.

A mai híradók politikus főszereplői pedig legfeljebb a hivatalos pártközlönyökben nyilatkozgatnának. És ha valaki megkérdezné az átlagnézőt, hogy ki az a Đurić?, ki az a Thaci, vagy ki az a Drecun meg a többiek, azt válaszolná, hogy sose hallott róluk. Mint a közömbös svájciak, akiknek állítólag fogalmuk sincs, hogy ki a miniszterelnökük, mégis milyen boldogan élnek.

Egyelőre azonban még nagyon távol vagyunk ezektől az idillikus állapotoktól, beláthatatlanul távol. Ma még a fél idegnyugtató elengedhetetlen kelléke a híradónézésnek, olykor egy egészre is szükség van. Például amikor az elnök olyan bús ábrázattal áll a kamerák elé, mint akivel most közölték, hogy a globális klímaváltozás következtében kiöntenek az összes folyók, a városokat pedig pusztító földrengés teszi a földdel egyenlővé, és közli velünk, hogy a nyugati nagyhatalmak önkénye miatt „szinte semmit sem tehetünk” Koszovó visszaszerzése érdekében. Mint például valamelyik este. Pedig mi már éppen kezdtünk reménykedni. Vagy amikor arról tájékoztatja híveit, hogy a NATO részéről „valakik” figyelmeztették őt, hogy a szerb katonai vagy rendőri erők behatolása Észak-Koszovó területére ellenséges akciónak minősülne a nyugati katonai szövetség ellen, s nem maradna el a megfelelő válaszlépés. S ezt csak azért mondja el, hogy Szerbia polgárai tisztában legyenek a helyzettel.

Azaz egy ilyen lépés háborús cselekménynek számítana. Amit egyszer már megkockáztatott a belgrádi vezetés, amikor szembefordult a világ legnagyobb katonai hatalmával - tudjuk, hogy milyen következményekkel. De ha ezt tudjuk, akkor hogy kerül a (katona)csizma az asztalra? Miért kell minket ilyen szörnyű fejleményekkel ijesztgetni, ha eszünkbe se jutott a bevonulás?

Mindehhez társul a haladópártot támogató bulvárlapok kórusa, amely szakadatlanul arról értesít bennünket, hogy a nyugati nagyhatalmak meg akarják semmisíteni Szerbiát, puccsal fenyegetik a szerb kormányt, fel akarják számolni a boszniai Szerb Köztársaságot, Aleksandar Vučićot pedig rá akarják kényszeríteni, hogy szakítson az orosz testvérekkel… Csakhogy azt nem írják, hogy a NATO-tankok már a határon vannak.

Koszovó balsorsa is állandó témája a tabloidoknak. A legutóbbi leleplező tudósítás arról számolt be, hogy „Thaci amerikai támogatással le akarja rohanni Észak-Koszovót”. Az „Arany szablya” fedőnevű, legnagyobb titokban előkészített akciót állítólag szeptemberben hajtanák végre.

Žarko Korać, ismert független elemző szerint a hatalom azért folyamodik az ilyen összeesküvés elméletekhez, hogy megpróbálja bizonyítani: titkos hatalmak ármánykodnak ellene, de ők hősiesen ellenállnak. Nélkülük már ki tudja, hogy mi történt volna velünk.

Nemcsak katonai nyomásnak van kitéve Szerbia a kormánypárti média szerint, hanem az ellenséges propagandával is meg kell küzdenie. A Novosti jutott hozzá, ki tudja miképpen, a belgrádi amerikai nagykövetség és a NATO közös titkos tervéhez, hogy „Százak klubja” néven egy nem formális csoportot hozna létre ismert szerb értelmiségiekből, művészekből és közéleti személyiségekből, akik a nyugathoz való közeledést propagálnák. Konkrétan a semlegességi politika feladását és a NATO-hoz való csatlakozást hirdetnék. A cél pedig az lenne, hogy lazítsák az oroszokkal való baráti viszonyt, megszakítsák Milorad Dodik egyre szorosabb kapcsolatát Moszkvával. Egy másik bulvárlap már minősítette is a leendő klubtagokat, és beszámolójának azt a címet adta, hogy a NATO hazaárulókat akar toborozni Szerbiában.

Habár a mostani közhangulatban nem egészen veszélytelen a hivatalos Koszovó-politikától eltérő véleményt kifejteni, Borivoje Erdeljan, a Danas külpolitikai kommentátora a Szabad Európa Rádió (RFE) portáljának adott nyilatkozatában vette a bátorságot, hogy kimondja a lényeget, azt hogy Koszovó függetlensége visszafordíthatatlan. Szentségtörésnek számít az a megállapítása is, hogy Ivica Dačić külügyminiszter állhatatos igyekezete a Koszovót elismerő államok számának csökkentésére - ami körül szintén óriási a rezsimhű média hírverése – teljesen értelmetlen vállalkozás, hiszen alig van rá példa a világban, hogy egy ország utólag megváltoztatná állásfoglalását. „Nem tudom, hogy Dačić mire alapozza optimizmusát”, írja Erdeljan.

A szerb külügyminiszter az utóbbi másfél évben mással úgyszólván nem is foglalkozik, mint azzal, hogy felkeresse azokat a diplomáciai szempontból nem túl jelentős afrikai (például Burundi) vagy óceániai országokat, amelyek elismerték Koszovót, és megpróbálja lebeszélni őket. Eddig saját állítása szerint három országot sikerült meggyőznie, hogy mondja le az elismerést… Ennek fejében a gazdasági kapcsolatok kibővítését ígéri - de hogy ez mit jelent, senki sem tudja. Ám ha tudjuk, hogy eddig mintegy 110 (pristinai állítás szerint 117) ENSZ-tagállam ismerte el független államként a volt szerb déli tartományt, akkor egy bonyolult matematikai feladvánnyal kerülünk szemben, nevezetesen, hogy még hány évig kell Dačićnak fáradoznia a lebeszélés érdekében?

Mielőtt megadnánk a választ, azonnal megszavazhatjuk számára az életfogytiglani mandátumot.

Eközben Podgorica felett NATO harcigépek parádéznak, az egykori testvéri nemzet ugyanis most ünnepli a NATO-hoz való csatlakozás első évfordulóját. Nem szakadt le az ég, nem omlottak le a fekete hegyek attól, hogy Montenegró hátat fordított az évszázados szövetségesnek, az orosz anyácskának, és a mielőbbi uniós tagság érdekében a nyugati katonai szövetséghez csatlakozott. Mondhat Belgrádban ki, amit akar Milo Đukanovićról, a montenegróiak vezetőjéről, kikiálthatja a szerbség ellenségének, vagy a közös múlt elárulójának, de az kétségtelen, hogy sajátjai érdekében a legjobb döntést hozta, amikor tizenkét évvel ezelőtt a függetlenség, vagyis a szerb-montenegrói államközösségből való kiválás mellett döntött.

Ha nem így döntenek, akkor ők is a koszovói probléma rabjai maradtak volna, és náluk is azzal kezdődne a híradó, hogy „sajnos, szinte semmit sem tehetünk Koszovó visszaszerzése érdekében”.

J. Garai Béla

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, heti rovata, a Tűlevél hétfőnként frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Sándor a mozsori
2018. JÚNIUS 19. [ 23:13 ]

"Jó írás !" mert nincs cenzurázva?


Tibor
2018. JÚNIUS 19. [ 17:13 ]

Jó írás !


Elnök a kocsmaasztalnál - illusztráció
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Hangulatkeltés urániummal - illusztráció
2018. MÁJUS 21.
[ 10:31 ]
Koszovóra nincs jó megoldás - illusztráció
2018. MÁJUS 14.
[ 11:41 ]
Hol van már a tavalyi hó, tehetnénk fel a szokásos kérdést, mint amikor olyasmire utalunk, ami már régen nem aktuális. Pontosabban az idei hó, a februári, amikor Aleksandar Vučić Kolinda Garbar Kitarović társaságában elvonult a felsorakozott díszzászlóalj előtt a behavazott Zágrábban. És amikor a két elnök békülékeny...
2018. ÁPRILIS 30.
[ 9:30 ]
Az lenne az igazi szenzáció, ha Vojislav Šešeljt legújabb randalírozása után megfosztanák képviselői mandátumától, ami egyébként is esedékes lenne, tekintettel a tízéves börtönbüntetésre, amit az elkövetett háborús bűnök róttak ki rá Hágában. Ilyen szenzációra azonban hiába várunk, a történtek utáni...
2018. ÁPRILIS 23.
[ 9:37 ]
KÖTÉLTÁNC. Bár a vegyi fegyverekhez köthető szíriai katonai létesítmények ellen végrehajtott amerikai-brit-francia légicsapások heves reagálásokat váltottak ki Moszkvában, a damaszkuszi rezsim szövetségesénél, az eszkaláció azonban remélhetőleg elmarad, és nem kerül sor a két világhatalom közti közvetlen...
2018. ÁPRILIS 16.
[ 9:14 ]
Beolvasás folyamatban