Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az elnöktől: ötszáz eurós átlagkereset! A decemberi átlag – mármint a közszférában dolgozóké - állítólag már ekörül fog alakulni, persze, az ismert töltött káposztás statisztika szerint: lesz, aki ennél sokkal többet fog kapni s lesz, akinek be kell majd érnie az üres káposztával.

De hát, mint tudjuk, az átlag a fontos, ezt lebegtetik a politikusok a szemünk és nem különben a világ előtt.

Őszintén szólva, itt is az ideje az ötszázas átlagnak, mert a szomszédok többsége már régen túllépett ezen a sokat emlegetett nyugat-balkáni limiten, ami a világ szerencsésebb vidékein a mélyszegénység felső határa, míg errefelé igazi főnyeremény, sokak álmainak netovábbja, hiszen egy szerényebb fogyasztói kosárra is futja belőle. Gondolom, már nagyon kínos lehetett az elnök számára a kullogás a többiek mögött, amikor egyebekben ilyen fényes sikereket érünk el. Igaz, hogy az efféle leleplező összehasonlítgatásokkal a közmédia nem szokta untatni nézőit, de csak értesülnek az emberek. És nem győznek csodálkozni, hogy például a szétlőtt Bosznia vagy a lakosai szorgalmáról nem éppen híres Montenegró hogy csinálta, hogy lepipáltak bennünket? Hogy az immár uniós volt testvéreket, a szlovénokat és a horvátokat ne is említsem.

A nyugdíjak külön mesét érdemelnek, itt is lényeges javulásra kaptunk ígéretet. Méghozzá annak következtében, hogy az elnök vagy a kormány (e két intézmény nálunk könnyen összetéveszthető, merthogy az utóbbi általában arról határoz, amit az előbbi kitalál) gyökeresen megváltoztatta véleményét. Hogy mitől, ne firtassuk. Hónapokig arról próbálta meggyőzni az időseket, hogy nem károsította meg őket járandóságuk négy évvel ezelőtti 5-25 százalékos lefaragásával, mert közben minduntalan emelgette is nyugdíjukat (amiről legfeljebb csak a demencia kezdeti tüneteiben szenvedőket tudta meggyőzni), majd teljesen váratlanul beismerte, hogy igenis igazságtalanság történt, amit ugyancsak az év végéig igyekeznek majd kiigazítani olyképpen, hogy törlik a nyugdíjakat megcsapoló törvényt.

Tehát nyugdíjasnak is érdemes lenni Szerbiában, ha már így megugrik a pénzük, képzelem, hogy irigykednek ránk a szomszédok. Vagy a jóléti uniósok, ahol csak úgy, simán kapják a nyugdíjat hónapról hónapra, s rakják felét a bankba, utaznak rajta a Bahamákra, vagy a Kanári szigetekre, soha semmi rendkívüli emelés, hála a kormánynak.

Sőt, nem csak a nyugdíjasoknak virrad fel, hanem a focistáknak is. Pontosabban a moszkvai vébére kijutott válogatott tagjainak abban az esetben, ha jelentős helyezést sikerül elérniük. Ez az elnöki ígéret is a napokban hangzott el: ha világbajnoki címet szereznek, a csapatot 10.000 000 (azaz: tízmillió) euróval jutalmazzák! Jó, ez ugye körülbelül olyan fantasztikum, mint ha arra számítanánk, hogy marslakók ereszkednek le Belgrádban a zenélő szökőkút előtt, én is megígérhetném nekik nyugodtan. Ám nincs is kizárva. Ana Brnabić kormányfő, gondolom, fejben már kiszámította, hogy honnan fogják elvonni az euró milliókat, ha tényleg ki kell fizetni a világbajnok focistákat, a pedagógusoktól vagy megint a nyugdíjasoktól? Utóbbiaktól a legkönnyebb, mert addigra biztos elfelejtik, hogy miket ígért nekik az elnök.

Ha már ennyire kedveznek nekünk (pontosabban: kedvez nekünk az elnök!), akkor talán megérdemli, hogy egy kis személyi kultusz kerekedjen körülötte. Nem ő gerjeszti ezt, istenments!! Szó sincs róla, alig tudja lebeszélni a rámenős tévétudósítókat a fárasztó mindennapos interjúkról. S arra is emlékezhetünk, hogy a közelmúltban maga intette le a buzgó védelmi minisztert, hogy kötelezővé tegye portréja kifüggesztését a hadsereg helyiségeiben. Nem, ez úgy spontán keletkezik, mármint a kultusz, mint ahogyan a nyugdíjemelés elhíresztelése után megjelentek a bolhapiacon, majd az üzletekben is az elnök arcképével ékesített kis mágneses mütyürök, amivel az emlékeztető cédulákat szoktuk a hűtőszekrény ajtajára erősíteni. Állítólag bombaüzletnek bizonyult, a nyugdíjasok kapkodják őket, mint a cukrot, hálából az emelési ígéretért.

Ugyancsak kultusztápláló célzattal dobták piacra a legutóbbi parlamenti választások idején a Vučić képével ellátott csirkemáj pástétomot is, ám ez valahogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Igaz, a győzelem nem maradt el, de nehezen hihető, hogy ebben a csirkekonzerveknek is szerepük lett volna. Talán nem találták el a kisnyugdíjasok ízlését. Túl sós vagy túl zsíros lehetett, én nem kóstoltam, állítólag a kereskedők nyakán maradt. Gondolom, a haladópártban most külön bizottság vizsgálja a kudarc okát, talán felelősségre is vonják az elvtársakat, akik ezt a félresikerült marketingfogást kitalálták. Büntetésből nekik kell elfogyasztaniuk a remitendát.

Úgy jártak az elnökkel hirdetett konzervvel, mint néhány éve Tomislav Nikolić akkori államfő az általa kotyvasztott házi szilvóriummal, amit Tomovacsának kereszteltek el. Hiába gyártottak hozzá külön mélynyomású palackokat, az üzlet valahogy nem akart beindulni. Se itthon, se külföldön. Az orosz testvérek nem lettek hűtlenek a vodkájukhoz a Tomovacsa kedvéért, nyugatabbra pedig kitartanak a whiskynél meg a konyaknál. Így a népszerű Tómó kénytelen volt más, jobban kamatozó vállalkozás után nézni: megválasztatta magát az Oroszországgal és Kínával való együttműködési bizottság elnökévé, külön hivatalnoki apparátussal.

Amiről, mellesleg, az égvilágon senki sem tudja, hogy mivel foglalkozik.

Visszatérve Vučić kultuszához: abból se lett valami nagy durranás, amivel egy belgrádi vendéglős próbálkozott, aki elkészítette az elnök életnagyságú gipszszobrát, és odaültette az egyik kocsmaasztalhoz. Mint az újságoknak nyilatkozta, az alkotásnak felemás sikere van, akad, aki örömmel telepedik az elnök mellé, és boldogan szelfizik vele, mások inkább kifordulnak a kocsmából. Az is előfordult, hogy egy spicces vendég (feltehetőleg haladópárti aktivista) vigyázzba meredt, amikor meglátta, mert valóságosnak hitte. És nem akarta megszegni a pártfegyelmet.

Legalább a nyarunk teljen el reményteljes népvidító ígéretekkel, mert amit egyes bulvárlapok jósolgatnak a nyár végére, az már közel se lesz ilyen vidám. A hétvégén feldobott legújabb hiób-jóslat úgy szól, hogy Pristina szeptemberre inváziót tervez Észak-Koszovó ellen. Az albán rendőri erők állítólag etnikai tisztogatást készülnek végrehajtani, hogy elűzzék a szerb lakosságot és birtokba vegyék a tartomány északi részét. A Novosti az orosz titkosszolgálattól szerezte értesüléseit, tehát száz százalékban megbízható információról van szó, ki merné kétségbe vonni? Az albánok amerikai segítséggel hajtanák végre az akciót, kész tények elé állítva az Európai Uniót. Hogy az oroszok miért pont ennek a patrióta beállítottságú tabloidnak árulták el a nagy titkot, az nem derül ki.

Az embernek valahogy az az érzése, hogy Koszovó körül változatlanul folyik a pszihológiai hadjárat minden lehetséges oldalról, amíg nem sikerül kirobbantani egy valóságos konfliktust.

Jó lenne előbb megkapni a beígért fizetésemelést.

J. Garai Béla