Tűlevél
A pápuák velünk vannak

A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például abban a kérdésben, hogy jöhet-e a katolikus egyházfő Szerbiába vagy sem?

Az meg már egyenesen nevetséges lesz számukra, hogy felkent államférfiak – a digitális forradalom 21-dik századában! - nyilvánosan kézcsókkal illetik az egyházi méltóságokat, konkrétan Irinej pátriárkát, mintha felettesük lenne, vagy közvetítői szerepet töltene be köztük és az égiek között. Amint tette ezt a közelmúltban Aleksandar Vučić, amikor a vele való találkozással nyitotta meg a Koszovóról szóló úgynevezett belső dialógust, jelezve, hogy mekkora jelentőséget tulajdonít a SPC véleményének.

Korábban Boris Tadić és Tomislav Nikolić is felíratkozott a „kezet csókolók” listájára, egyedül a konokul ateista Milošević volt kivétel. Neki csak arra kellett az egyház, hogy a hívők tömegeit is megbolondítsa háborús terveivel, ami sikerült is neki.

Nikolić különben külön mese, róla nyugodtan meg lehetne mintázni a középkorból idecsöppent törzsi vezetőt, aki templomépítéssel és önmagáról meg hitveséről készített freskóval (divatos öltözékükben jócskán kilógva a szentek társaságából) próbált valamilyen nyomot hagyni a nemzeti történelemben, ha már más téren nem sikerült neki valami jelentőset alkotni. Ugyanolyan nevetségessé téve magát, mint pártbeli kollegája, Bratislav Gašić volt védelmi miniszter, aki ugyancsak nyakkendősen díszeleg az általa szponzorált imaház freskóján. Hogy a többi példát ne említsük.

Visszatérve a folyton halogatott pápa-látogatáshoz: a jelek szerint most ismét a szerb egyház szólt bele a katolikus egyházfő (aki különben a Vatikán államfőjének szerepét is betölti, így látogatásának sokkal nagyobb nyomatéka lenne) látogatásába, meghiúsítva Ivica Dačić külügyminiszter próbálkozását, hogy nyélbe üsse a vizitet. Persze, nem azért fáradozik ez ügyben Dačić, mintha különös szimpátiát érezne a katolikus egyház iránt vagy nagyon megtetszett volna neki Ferenc pápa legutóbbi enciklikája, esetleg az egyházak közeledésének híve lenne, hanem egészen pragmatikus okokból: Koszovó miatt. Közismert, hogy a Vatikán nem ismeri el Koszovó függetlenségét, s ez az állásfoglalás, mint tudjuk, alapvető mérce a szerb külügy számára a diplomáciai viszonyokban.

„Aligha számíthatunk rá, hogy a jövőben akad még egy pápa, aki nagyobb megértést tanúsít a szerb álláspont iránt”, vallotta be Dačić, hogy miért híve a pápalátogatásnak. Ami mellesleg jelentős mértékben megerősítené Szerbia nyugati pozícióit is.

De mit tehetünk, ha Irinej pátriárka másként gondolkodik? És makacsul ellentmond a vizitnek, a szerb vezetőség pedig továbbra is úgy hallgat rá, mint a kis ministránsok atyáskodó plébánosukra. Beavatottak szerint az SPC három feltételhez kötné beleegyezését: hogy a Vatikán utasítsa el a horvát Stepinac érsek szentté avatását és kérjen bocsánatot a katolikus papok szerepvállalásáért a jasenovaci haláltáborban történtekért és a kilencvenes években játszott szerepükért. Amíg ez nem történik meg, addig „korainak” találják Ferenc pápa idelátogatását.

Hogy a SPC-nek is illene bocsánatot kérnie egy s másért, ami a kilencvenes években történt, s amiben oly lelkesen vettek részt az ortodox lelki atyák, például a szomszédirtó háborúba induló önkéntesek fegyvereinek megszentelésében (mint azt a fennmaradt fotók tanúsítják), nos, ez nem szerepel a feltételek között. Összhangban azzal az általános itteni meggyőződéssel, hogy „mi mindig az igazság oldalán álltunk…”. Kivéve, amikor nem.

Érdekes elmélettel állt elő ezzel kapcsolatban a szerb egyház ügyeinek jó ismerője, Draško Djenović elemző. Szerinte a belgrádi vezetésnek végre a sarkára kellene állnia, és megfenyegetni az SPC-t, hogy megszünteti adómentességi kiváltáságát. Hadd fizessék ők is a drága ÁFÁ-t, azaz a PDV-t, mint a többi halandó, és ezzel párhuzamosan szigorú ellenőrzésnek vetni alá az egyház pénzügyeit. Nem telne el egy nap sem, véli az elemző, és Irinej azonnal megváltoztatná véleményét. Mert egy dolog a szent koszovói ügy, és megint más a magánvagyon, amire az oly buzgó pópák is pont olyan érzékenyek, mint az őket példaképüknek tekintő hívők.

Ha a pápalátogatási dilemma egyelőre nem Dačić javára dőlt el, de vígasztalhatja magát egy másik nagy diplomáciai sikerrel: jelentkezett a hatodik állam, amely hajlandó visszavonni Koszovó elismerését. Néhány napig, mint egy ügyes médiaszakértő, izgalomban tartotta a nagyközönséget, hogy mely világhatalomról van szó, és csak annyit árult el, hogy az illető ország területileg ötször nagyobb Szerbiánál! Hadd ámuldozzon a jónép, hogy külügyminiszterük mekkora befolyással bír, hogy még egy ötszörte nagyobb állam vezetését is meg tudta győzni. Aztán előállt a farbával, és bejelentette, hogy Pápua Új-Guineáról van szó, a nagypolitikában közismerten befolyásos óceániai hatalomról, amelynek döntő szava van nemzetközi kérdésékben. Hogy mivel tudta meggyőzni a pápuákat, hogy változtassák meg véleményüket, az mély rejtély maradt.

Mindegy, az elismerés visszavonása a hatodik ország részéről az alig egy év alatt kifejtett diplomáciai erőfeszítések nyomán mindenképpen elismerésre méltó eredmény a szerb külügyminiszter számára. Még akkor is, ha tudjuk, hogy még körülbelül száz kormányt kellene meggyőznie. Ugyanis ennyien ismerték el Koszovó függetlenségét, Pristina szerint 117-en, de ebből is nyugodtan levonhatunk néhányat.

Csak egy szépséghibája van a dolognak: Behgjet Pacolli pristinai külügyminiszter azon nyomban megcáfolta, és kitalációnak nevezte Dačić állítását Pápua Új-Guineával kapcsolatban, mert szerinte a pápuák igenis kitartanak Koszovó elismerése mellett.

Gondolom, a nagy pápuai népi gyűlés már meg is rendelte a legújabb nyugat-balkáni térképeket, és szakértőket bízott meg, hogy megtalálják a vitatott területeket, hogy meghozhassák a végső döntést. Addig viszont nem marad más számunkra, minthogy fenntartással fogadjuk a két rivális tisztségviselő kijelentéseit, tudván tudva, hogy az igazmondás nem tartozik vidékeink politikusainak erényei közé.

J. Garai Béla

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, heti rovata, a Tűlevél hétfőnként frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
Amikor az aratás lesz a fő hír - illusztráció
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Elnök a kocsmaasztalnál - illusztráció
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
MIT TUD AZ ELNÖK? Az ember mégse állhat ki az utcára, kifaggatni a járókelőket, hogy mit gondolnak Koszovóról, az ország uniós tagságáról, a kormány tevékenységéről… Így pedig kénytelenek vagyunk a naponta megjelenő közvélemény kutatásokra hagyatkozni, és belőlük eligazodni saját józan eszünk szerint.Merthogy...
2018. MÁJUS 21.
[ 10:31 ]
Közeledni látszik az idő, amikor Koszovó kérdésében aligha lehet elkerülni a kenyértörést a kompromisszumra hajlók és a keményvonalasak között – ha Szerbia folytatni akarja az uniós felzárkózást. Mindenesetre odáig már elérkeztünk (ez volt az elmúlt hét szenzációja), hogy Aleksandar Vučić, ha óvatosan is, de...
2018. MÁJUS 14.
[ 11:41 ]
MAJDNEM KORMÁNYVÁLSÁG. Nyugodtan állíthatjuk: nincs olyan hét a szerb politikában, amikor ne történne valamilyen irracionális okokból kirobbant botrányos esemény, ami ne ingerelné fel a jobb sorsra érdemes honpolgárokat – ha már érintettségünk okán nem mulathatunk rajtuk önfeledten.A múlt héten a szerb...
2018. MÁJUS 7.
[ 12:17 ]
Beolvasás folyamatban