Cseppet sem csodálkoznék, ha a görög Sziriza párt példája ragadósnak bizonyulna más, hasonló gondokkal küzdő országokban. Ott, ahol az emberek szintén megelégelték a kegyetlen megszigorításokat, a nélkülözést, a végeláthatatlan „takarékossági programokat”, és könyökükön jön már ki vezetőik szócséplése az egyre későbbre tolódó felvirágzásról. Emellett nekem azért is szimpatikus az új görög vezetői gárda, mert szakított a politikai elitre jellemző merev viselkedési szabályokkal és lemondott a fényűzésről.

Többek között abban nyilvánul ez meg, hogy Brüsszelbe például nem kormányzati különgépen utaznak a segélyprogram ügyében - ahogyan más, semmivel sem jobb helyzetben levő országok tisztségviselőitől megszokhattuk -, hanem rendes járattal, mint a többi halandó légi utas. (Gondoljunk csak ellenpéldaként a tékozlásáról elhíresült volt szerb külügyminiszterre, Vuk Jeremićre, aki minduntalan különgépet vett igénybe, és akkora számlát csinált földkörüli légi túráival a koszovói függetlenség elismerésének megakadályozása ürügyén, hogy abból fedezni lehetett volna a szendrői acélművek veszteségeit!) Továbbá elárverezik - mármint a görögök - az állami vezetők számára fenntartott luxusautókat, és a miniszterek saját, szerényebb típusú gépkocsijukon járnak hivatalba, mi több, Janisz Varufakisz pénzügyminiszter motoron közlekedik. Testőrökre nem tartanak igényt, ami ugyancsak takarékosságra utal.

Az is rendhagyó továbbá, hogy Alekszisz Ciprasz miniszterelnök nyakkendő nélkül, nyitott inggallérban jelent meg a beiktatásán, és nem Armani öltönyben, amiben a szerb kormány munka-, és szociális ügyi minisztere, Aleksandar Vulin szokta látogatni a munkanélkülieket. Ráadásul Ciprasz – következetes baloldali ateistaként - nem az ortodox egyház főpapja, hanem a köztársasági elnök előtt tette le a hivatali esküt. Nyakkendő nélkül tárgyal Brüsszelben is, ahol arról igyekszik megállapodni, hogy kormánya betartja az EU költségvetési előírásait, de nem vezet be újabb megszigorításokat. És ha sikerül megállapodni a külföldi hitelezőkkel, gondolom akkor sem a főpapoktól kér majd tanácsot a végrehajtást illetően, amiként a szerb államelnök szokta, ha az ország válaszút elé kerül. Fittyet hányva a szekuralizmusra.

Persze, túlzás az efféle szerénységet ideológiához kötni, hiszen a holland királynő is arról volt híres, hogy biciklin járt piacra, ha nem is tartozott a munkáspárthoz. És ott van ugyanakkor az észak-koreai kommunista diktátor, Kim Dzsong Un, akit – bár elméletileg baloldali – aligha lehet bármiben is párhuzamba állítani a görög kormányfővel. A Kedves Vezetőként emlegetett despota - az ENSZ phenjani emberi jogokat vizsgáló bizottságának jelentése szerint - tavaly 650 millió dollárt költött luxuscikkekre, miközben népe a szó szoros értelmében éhezik.

Az észak-koreai körülmények ismerői azt állítják, hogy a Kim-dinasztia legifjabb tagja még gátlástalanabbul szórja a pénzt, mint diktátor-papája, Kim Dzsong Szun. Garázsában több tucat luxus Mercédesz található, és milliókat költ méregdrága zongorák vásárlására, merthogy ez is hóbortjai közé tartozik. És miközben a vezér minden földi jóban dúskál, alattvalóinak nem jut se hús, se tej, és állandósultak az áramszünetek.

A külföldi megfigyelőknek az is szemet szúrt, hogy a Kedves Vezető legutóbb új frizurával jelent meg a pártkongresszuson: a nyugaton divatos oldalt felnyírt, középen magasra zselézett, választék nélküli hajkoronával. A szemöldökét is megritkították. Más országokban a kutyát sem érdekelné, hogy milyen az elnök frizurája, Észak-Koreában azonban ennek azért van jelentősége, mert tavalyelőtt például a férfiak számára kötelezővé tették a vezér diktálta hajdivatot, a középen való választékkal. A nők kedvezőbb helyzetben vannak, számukra hét lehetséges frizura-változatot írtak elő.

Mi még szerencsére nem tartunk itt, bár a kormányfő bálványozása a médiában már kezdi megközelíteni az észak-koreai dimenziókat. Közben a cenzúrát még véletlenül sem szabad emlegetni előtte, mert attól olyan felhevült idegállapotba kerül, hogy jobb, ha olyankor nincs mikrofon közelben. Mert úgy kioktatja a külföldi megfigyelőket, akik erre a téves álláspontra jutnak, hogy megemlegetik. Az elnök e tekintetben talán még érzékenyebb: az őt ért bírálatok egyenesen államellenes cselekedetnek minősülnek, legalábbis tanácsadói tolmácsolásában. A múlt héten az ellenzéki pártok vonták magukra a tanácsadók haragját azzal, hogy hivatalosan kezdeményezték az elnök leváltását. A szentségtörő ötlet a Szociáldemokrata Párttól (SDS) ered, amely azt állítja, hogy Tomislav Nikolić durván megsértette az alkotmányt, amikor a háborús bűnökkel foglalkozó különleges államügyészhez nyilvános figyelmeztetését intézett („jól gondolja meg, hogy mit áskálódik itt, Szerbiában!”), és ezzel nyomást gyakorolt az igazságügyre. Ami bőven megindokolja a leváltási eljárás megindítását.

Ám bármennyire is súlyos a vád – hiszen gondoljunk csak bele: az államelnök megszegi az alkotmányt! -, maguk az ellenzéki vezetők is aligha bízhatnak abban, hogy a parlamentben napirendre tűzik a kérdést és sor kerül az elnök elmozdítására. Annak ellenére sem reménykedhetnek, hogy mindegyik ellenzéki tömörülés támogatja követelésüket (a VMSZ természetesen nem, hiszen nem számít ellenzéki pártnak, miután partnerségre lépett a haladókkal). Hiába próbált Janko Veselinov SDS-képviselő honatya társai lelkiismeretére apellálni felhívásával, hogy „az alkotmányt és a demokráciát juttassák győzelemre azokkal szemben, akik az alkotmány fölé akarnak kerekedni”, a kormánytábort ez korántsem hatotta meg. A szocialista frakcióvezető-helyettes szerint az elnök csupán magánvéleményének adott hangot, és szó sincs róla, hogy ezzel nyomást gyakorolt volna az igazságügyre!

Igaz is, miért ne lehetne egy elnöknek magánvéleménye? Az államügyész pedig vessen magára, ha már olyan ijedős, hogy egy magánvéleménytől inába száll a bátorsága! Vegyük úgy, hogy nem történt semmi különös, és örüljünk, hogy nálunk legalább nem kötelező a legfőbb vezető hajviseletének az utánzása. Mert az lenne az igazi despotizmus.

Amilyen kevés hajam van, főhetne is fejem!

J. Garai Béla