Vajdaság
Topolyán, Szabadkán, Nagybecskereken tanítási szünet
Betűméret:             
A topolyai község nyolc általános és három középiskolájában, valamint iskoláskor előtti intézményében hétfőn és kedden tanítási szünetet rendeltek el, s amennyiben a hóesés folytatódik, úgy ezt az rendeletet meghosszabbítják, nyilatkozta ma a Tanjugnak Bábi Attila topolyai polgármester.
Bábi, aki a községi válságtörzs parancsnoka is, elmondta, hogy a községben minden út járható, de az úttestet borító hótakaró miatt a közlekedés jelentősen megnehezült. Szavai szerint, mozgósították a szabadkai Vojput karbantartóinak teljes állományát, ők az autópálya 35 kilométeres útszakaszát tisztítják a nagyfényi és a bácsfeketehegyi útszakaszon, valamint további, mintegy 140 kilométernyi regionális útszakaszt; továbbá a Komgrad köztisztasági vállalatot, amelynek feladata a helyi érkedű utak karbantartása.
A topolyai válságtörzs egyúttal úgy döntött, hogy a hosszantartó hideg miatt megnyitják a melegedőket mindazok számára, akiknek erre szükségük van, illetve fokozottabban figyelnek az ellátásra szoruló emberekre is.
Szabadkán, a községi válságtörzs döntése értelmében ugyancsak rendkívüli tanítási szünet lesz hétfőn és kedden a község egész területén, az oktatási miniszter tegnap megfogalmazott ajánlásaival összhangban.
A szabadkaiak az időjárás alakulásának függvényében hétfőn döntenek arról, hogy meghosszabbítják-e a kényszerpihenőt. A bölcsödék, napközik és óvodák rendesen dolgoznak a továbbiakban is, közölte a községi válságtörzs.
A szabadkai köztisztasági vállalat munkásai folyamatosan tisztítják az utakat. A Horgostól a bácsfeketehgyi leágazásig terjedő autóútszakaszt a Vojput tisztítja.
A szabadkai válságtörzs arra kér mindenkit, hogy tisztítsák el a házuk előtti járdaszakaszt, gépkocsijaikat pedig csak nagyon indokolt esetben vegyék igénybe.
A Suboticatrans autóbuszai a szokásos menetrend szerint közlekednek, időnként azonban előfordul, hogy a járatok 10-15 percet késnek.
A Caritas helyiségeiben alakították ki a községi melegedőket a hajléktalanok és mindazon polgárok részére, akik nem tudják megoldani otthonukban a fűtést. Az ide betérők ételt és meleg teát is kapnak.
A nagybecskereki iskolákban az egész jövő hétre rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el, az iskoláskor előtti intézmények viszont továbbra is fogadják a gyermekeket. (Tanjug, Beta, Yu-Eco)
Június 13-tól ismét közlekedik a Bar és Szabadka közötti nemzetközi idényjellegű vonatjárat. Az első szerelvény már június 12-én elindul Szabadkáról, a járat pedig szeptember 14-éig lesz elérhető az utasok számára. A vonat Szabadkáról reggel 8.04-kor indul, Péterváradról 8.58-kor, Belgrád központi...
2026. JÚNIUS 10.
[ 11:33 ]
Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a hét minden napján várja a látogatókat. A medence hétköznapokon 6 és 7.30 óra között rekreációs úszásra, 11 és 18 óra között pedig a fürdőzők számára lesz...
2026. JÚNIUS 9.
[ 17:42 ]
Csaknem 490 millió dinár értékben adtak át támogatási szerződéseket Vajdaságban az oktatás fejlesztésére kiírt négy pályázat alapján. A szerződéseket Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási, valamint nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár adta át a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó