KultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataVideó/TVImpresszumMarketing
2012. február 22. [19:55]

Magánvállalatokat támogat a zentai önkörmányzat

Magánvállalatokat támogat a zentai önkörmányzat

A zentai Városházán ma délelőtt adták át az élelmiszerbiztonsági rendszer bevezetésére, illetve a veszélyelemzés és kritikus ellenőrzési pontok bevezetésére vonatkozó támogatásokról szóló határozatokat tizenhét olyan Zenta községbeli vállalatnak, amelyek élelmiszeripari termékek gyártásával, illetve forgalmazásával foglalkoznak. Az ünnepségen az egybegyűlteket ©irková Anikó, Zenta község polgármester asszonya, Rácz Szabó László, a községi képviselő-testület elnöke és Radomir Vukanić, a községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja köszöntötte.
A polgármester asszony elmondta, tizenöt vállalkozó negyvenezer dináros, kettő pedig tizenötezer dináros támogatást kap. Az összegek között azért vannak különbségek, mert más-más iparágban dolgoznak, tehát más típusú szabadalmat kell beszerezniük. Elmondása szerint mivel még rendelkezésükre áll az erre a célra szánt pénzösszeg egy része, most csupán az első pályázati ciklus zárult le.
Radomir Vukanić kifejtette, ezeknek a pályázatoknak távolabbra mutató hatása is van, ugyanis ha azok a vállalkozók, akik támogatást kaptak, nem szerezték volna be a szabadalmakat, sajnos nem tudnák folytatni munkájukat. Hozzátette, a kis összegek is igen nagy hatással vannak a magánvállalatok zökkenőmentes működésére.
Rácz Szabó László gratulált minden olyan vállalkozónak, aki igényelte, és megkapta a támogatást. Véleménye szerint ez nemcsak a vállalkozók lesz hasznos, hanem az egész községnek is, hiszen ezekkel a támogatásokkal is azt szeretnék elérni, hogy Zenta község területén csökkenjen munkanélküliség.
Végezetül a polgármester asszony minden jelenlévő vállalkozónak kiosztotta a határozatot, és leszögezte, az önkormányzat igyekezni fog mielőbb átutalni az elnyert pénzösszegeket.
H. G.




Hozzászólások (Beta*)

1500 / 1500


CAPTCHA Image

* teszt / fejlesztési fázisban

2012. május 21. [23:24]

Újvidéken megkezdte működését munkanélkülieket átképző első szerbiai Edukációs Központ. A tartományi Foglalkoztatási Hivatal nyilvántartása szerint a szabad... >>

2012. május 21. [18:30]

A hivatalos választási eredmények szerint magyarkanizsa község szavazati joggal rendelkező polgárainak a 49,55 százaléka járult az urnák elé. A község 38 szavazóhelyén... >>

2012. május 21. [16:38]

A tartományi választások második körében, amikor is a többségi rendszer szerint választottak a polgárok képviselőket a tartományi parlamentbe, a Demokrata Párt (DS)... >>



Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Háló Vajdasági Fejlesztési Alap bannerje
Heti kérdés
Elégedett-e a kétfordulós tartományi parlamenti választások eredményével?
Igen
Nem
Nem tudom

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Bíróságon

- Vádlott, mondja meg őszintén, a betörés közben egyszer sem jutott eszébe szegény édesanyja?
- Dehogynem, tisztelt bíró úr, de nem találtam semmi neki valót.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása