Vajdaság
Ilić: A magyarországi szerbek száma a statisztikai hiba szintjén van
A DSS alelnöke Pásztor István kijelentésére reagált
Betűméret:             

Kilencvenöt évvel ezelőtt azonos számú szerb és magyar élt a határ mindkét oldalán, manapság pedig a Magyarországon élő szerbek száma a statisztikai hiba szintjén van, jelentette ki Borko Ilić.

Ilić, a Koštunica vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) alelnöke, a párt újvidéki bizottságának elnöke Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnökének nemrég tett kijelentésére reagált, amely szerint „csodának tekinthető az a tény, hogy a vajdasági magyar közösség megmaradt, hiszen az utóbbi 95 év eseményeit vizsgálva megállapítható, 70 évig a délvidéki magyarokkal a kutya sem törődött”.

“Ennyit a megmaradásról”, üzente Ilić közleményében Pásztor Istvánnak, hozzátéve “valóban igazi csoda, hogy megmaradtak az államban és e nép között, amely megbocsájtotta a befagyott Dunát és Tiszát, Sárvárt és Nagykanizsát”.

“Az a nép között és abban az államban, amely lehetővé tette az iskoláztatásukat, Önök saját anyanyelvükön dolgoznak és uralkodnak. Ön is alig maradt meg, aztán most a Tisza, a Duna, Sárvár, Nagykanizsa, Szenttamás, Jasenovac, Jadovna áldozatai parlamentjének elnöke… Valóban nehezen maradt meg, ki kellett ezt bírni mindvégig, a 95 éves igazságtalanság során”, áll Borko Ilić közleményében, amelyet a Tanjug tett közzé.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint a vajdasági magyar közösségnek erős, egységes politikai érdekképviseletre van szüksége, nem pedig több, egymással versengő szervezetre. A Vajdasági Magyar Újrakezdés vitatja ezt az álláspontot, és visszautasította a támogatói aláírások gyűjtésével...
2026. OKTÓBER 13.
[ 18:28 ]
Az Európai Unió szerbiai küldöttségéhez fordultak az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjainak szülei, mert állításuk szerint engedély nélkül rögzítették a tanulók egyik gyűlését, majd az ott elhangzottak leiratai megjelentek a sajtóban. A szülők hivatalos levélben tájékoztatták az uniós képviseletet a...
2026. OKTÓBER 13.
[ 17:31 ]
A hét végéig nagyszabású politikai rendezvényt szervezne Újvidéken a Szerb Haladó Párt (SNS). Ezt Radomir Hadžibabić, az Egyesült Szerbia választási listájának parlamenti képviselőjelöltje jelentette be az Újvidéki Televízió műsorában. A politikus arra kérte a város lakóit, hogy minél nagyobb számban vegyenek...
2026. OKTÓBER 13.
[ 11:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó