Vajdaság
Szervezők: Nem lesz "újnáci fellépő" a törökbecsei fesztiválon
Betűméret:             

Erdmann Ferenc, a törökbecsei Aracs 95 egyesület elnöke, az azonos elnevezésű zenei fesztivál szervezője cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint az eseményen fellép a nemzeti radikális Sziva Balázs, a Romantikus Erőszak nemzeti rock stílusú zenekar énekese.

„Mi ezt biztosan nem engedjük meg, de különben is, ez nem egy nyilvános koncert, sem nyilvános rendezvény, hanem csak az egyesület tagjainak szervezett rendezvény. A fesztiválon népzene és szórakoztató zene és hasonló szól majd, de a Romantikus Erőszakhoz még csak hasonló zenekarokat sem hívunk meg” – mondta el Erdmann a Beta hírügynökségnek.

Hozzátette, nem tudja, ki közölte a Romantikus Erőszak zenekar fellépéséről szóló információt, de rámutatott arra, hogy a fesztivál kezdete előtt már a korábbi években is voltak hasonló híresztelések.

Saša Šućurović, Törökbecse községi elnöke azt mondta, Törökbecse mindig is multietnikus közeg volt, amely tiszteletben tartotta minden nemzeti közösség jogait, és – mint fogalmazott – kész csoda, hogy ilyen rendezvények megszervezésére tesznek kísérletet ebben a községben.

„Érdeklődtünk a belügyminisztériumnál is, de náluk nincs bejelentve ez az esemény, éppen ezért nem tudjuk, hogy egyáltalán meg lesz-e a tartva. A helyi önkormányzat nem vett részt ebben és semmilyen hivatalos közleményt nem kaptunk, reméljük, nem kerül sor ilyen rendezvényre” – mondta el Šućurović a Beta hírügynökségnek.

Mint ismeretes, az újvidéki Antifasiszta Akció (AFA) korábban közleményt adott ki, amelyben Sziva Balázsnak, a „magyar neofasiszta mozgalom vezető személyiségének, a Romantikus Erőszak neonáci zenekar énekesének” Törökbecsére bejelentett fellépésére figyelmeztet. Közleménye szerint a fellépésre "a Jobbik magyar ultranacionalista párthoz közel álló személyek" szervezésében megvalósuló táborban kerül sor, amely augusztus 19-én kezdődik.

Enyhült a hőség Vajdaságban - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 8:44 ]
Ezúttal a Kerény és Szivác közötti útszakaszt zárják le – írja a SOinfo. A Szerbia Útjai Közvállalat tájékoztatása szerint mintegy 12 kilométeres szakaszon végzik el az aszfalt kopórétegének kialakítását és a burkolati jelek felfestését Kerény és Szivác között. A munkálatok helyszínén a forgalmat a már...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 17:39 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) arra figyelmeztetett, hogy a hosszan tartó hőhullámmal párosuló rendkívüli aszály Vajdaságot sújtja a legsúlyosabban. Az időjárási körülmények azokat a szántóföldi növényeket érintik, amelyek jelenleg a szemtelítődés kulcsfontosságú szakaszában vannak. A...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 10:00 ]
Radivoje Jovović független tartományi képviselőt közvetlenül azután érték fenyegetések, hogy bejelentették: a tartományi képviselőházban megalakult a Vajdaság az egyetemisták mellett elnevezésű képviselőcsoport, amelynek ő is tagja. Radivoje Jovović Facebook-oldalán azt írta, szinte soha nem kapott még annyi...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 13:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó