Vajdaság
Nyíltan egymásnak feszültek az összefogás és a mozgalom tagjai az MNT ülésén
Megtartotta 10. rendes ülését a Magyar Nemzeti Tanács
Betűméret:             

Az őszi ülésszakban először tanácskozott a szerbiai magyarság országos kisebbségi önkormányzata. A Magyar Nemzeti Tanács 85 napirendi pontot tárgyalt meg hétfői ülésen. Ahogy az várható volt, a leghevesebb vita a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány megalapítása kapcsán alakult ki.

A kezdeményezést a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága már a délelőtt folyamán elutasította, amit a képviselők többsége is megerősített.

A kis létszámú tagozatok megnyitása kapcsán Joó Horti Lívia bejelentette, hogy a Magyar Mozgalom az alkotmánybírósághoz fordul a legalább 100 pedagógust érintő minisztériumi utasítás miatt, a Magyar Összefogás képviselői amellett érveltek, hogy a tanács mindent megtesz a magyar tagozatok megtartásáért.

Az MNT módosította a Várady kiválósági ösztöndíj-hitel pályázati felhívásáról, a pályázat lebonyolításáról és a kérelmek elbírálásáról szóló határozatát, így például a jogosultak nem az évfolyamhoz viszonyított legjobb 10 százalékos átlaggal, hanem 9,50 vagy azt meghaladó tanulmányi átlaggal részesülhetnek visszafizetési kedvezményekben. Dr. Várady Tibor akadémikus az ösztöndíjat 2013-ban magánvagyonából alapította, az alaphoz az MNT és más felajánlók is csatlakoztak. Azért hogy a program hosszútávon fenntartható legyen, kölcsön formájában támogatják a mester- és PhD-képzésen résztvevő hallgatókat – mutatott rá az ülésen a díj alapítója.

Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke oktatásügyi döntéseket terjesztett a tanács elé, amelyek a kollégiumok, iskolaszéki tagok, igazgatók, tankönyvcsomagok, illetve a 15-nél kisebb létszámú tagozatok jóváhagyására vonatkozott. Joó Horti Lívia ezt követően bejelentette, hogy a Magyar Mozgalom az alkotmánybírósághoz fordul a legalább 100 pedagógust érintő minisztériumi utasítás miatt. Nehezményezte továbbá, hogy sem a Magyar Nemzeti Tanács, sem a Vajdasági Magyar Szövetség nem tette meg a szükséges lépéseket a tartományi oktatási hatásköröket és az általános, valamint középiskolákról szóló törvényeket sértő minisztériumi döntéseket követően. Jerasz Anikó szerint nem történt mulasztás, a pártelnök a köztársasági illetékesekkel párbeszédet folytat a kérdésről, jelenleg is folyamatban van a racionalizáció, illetve az oktatási, nevelési intézmények pénzeléséről szóló szabályzat okozta problémák megoldása.

Németh Ernő, az MNT tájékoztatási bizottságának elnöke terjesztette be azt a sürgősségi indítványt, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága már a délelőtt folyamán leszavazott. Németh Ernő, aki egyben a Szabadkai Rádió magyar nyelvű műsorainak megbízott főszerkesztője is, korábban már botrányosnak nevezte az általa vezetett bizottság döntését. A tájékoztatási bizottság elnöke és a rádió főszerkesztője a Szabadkai Rádiót a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány létrehozásával mentené meg, míg a bizottság többsége a Pannónia Alapítványba olvasztaná a műsort, így a Pannon RTV foglalkoztatná tovább a rádió mostani munkatársait.

Pénteken derült ki, hogy nincs érdeklődő a Szabadkai Rádió iránt, így csak most kezdeményezte Németh Ernő, a rádió megbízott főszerkesztője az alapítvány megalapítását, aki egyben visszautasította a Pannon RTV főszerkesztőjének javaslatát a Pannónia Alapítványon belüli működésre vonatkozóan. „A Pannon RTV tulajdonosai is tiltakoznak a javaslat ellen” – állítja Németh Ernő, aki szerint törvénytelen lenne az egyesülés. Hozzátette: az összes érintett fél tiltakozása ellenére elfogadta a tájékoztatási bizottság Kozma Zoltán, a Pannon RTV főszerkesztője javaslatát.

Hajnal Jenő felolvasta azt a záradékot, amelyet a bizottság elfogadott. Ebben az áll, hogy Kozma Zoltán, a tájékoztatási bizottság alelnöke javasolta a médiaprivatizáció következtében megszűnés előtt álló szerkesztőségek elhelyezését a már meglévő magyar nyelvű médián belül. A cél, hogy a Pannónia Alapítvány adta keretek között, megújult formában továbbra is fennmaradjon a Szabadkai Rádió, de a jelenleg is működő médiahálózaton belül találjanak megoldást – hangzott el az ülésen.

Várkonyi Zsolt egy joghézagra hívta fel a figyelmet, miszerint a tájékoztatási bizottságnak nincs hatásköre arra, hogy bármit is javasoljon, csupán véleményezési joga van. Javaslatot csak a Végrehajtó Bizottság nyújthatna be – hívta fel a figyelmet a képviselő.

Zsoldos Ferenc történelminek nevezte a ma születő döntést. „47 éves intézményünk nagyon közel jutott ahhoz, hogy megszűnik. Egy médiumnak nem lehet egyszerre két neve és két arculata. Ha beolvad a Pannonba, megszűnik a Szabadkai Rádió” – állítja Zsoldos. A képviselő szerint csak úgy tudna tovább élni a jelenlegi Szabadkai Rádió, ha lenne mögötte jogi háttér, ha lenne mögötte egy alapítvány.

Dudás Károly biztosította az érintetteket, hogy mindannyian a Szabadkai Rádió megőrzése mellett vannak, ugyanakkor más és más megoldást látnak jónak. Szerinte nincs elég anyagi eszköz arra, hogy egy újabb alapítványt finanszírozzon a Magyar Nemzeti Tanács. Felelőtlenségnek nevezte az alapítvány ötletét: a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány teljes bizonytalanságba sodorhatja nemcsak a rádiót, nemcsak a hallgatókat, de talán az egész közösséget is – mondta Dudás.

Siflis Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Pannon Alapítványt is a várható privatizáció hívta életre. Okkal félnek a médiaházak házasításától, magyar-magyar konfliktus alakult ki, aminek egyik fél sem az okozója – hangsúlyozta a képviselő, aki további párbeszédet szorgalmazott, mivel nem látja rossznak az alapítvány ötletét, hiszen pár éve is ezt a lehetőséget választották.

Joó-Horti Lívia felhívta a figyelmet arra, hogy a Pannon RTV nem veheti át a Szabadkai Rádió jelenlegi frekvenciáját, mert közszolgálati sávon kereskedelmi tartalmakat nem sugározhatnak, így mégis az új alapítvány jelentheti az egyedüli járható utat. Pénzügyileg pedig szintén kivitelezhetőnek tartja a megoldást, hiszen a Pannónia Alapítványnak is ugyanannyi munkatárssal többre kellene számítania, amennyiben a Szabadkai Rádió dolgozói átigazolnak hozzájuk.

Madarász Gyula képviselő elhamarkodott lépésnek látja egy új alapítvány létrehozását, szerinte egy új stratégia kidolgozása kell hogy megelőzze a folyamatot. Az MNT már működtet egy médiaházat, amely védőháló szerepében támogatná a rádió dolgozóit – tette még hozzá Mihók Kucora Eszter tájékoztatási bizottsági tag.

Talpai Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a rádió adását csak a tömbben élők élvezhették, ezért azt az elképzelést támogatja, amely egy olyan médiahálózatot eredményez, amelyet az egész vajdasági magyarság élvezhet. Hajnal Jenő szintén amellett érvelt, hogy a híreknek mindenhova el kell jutnia, erről szól az MNT stratégiája is, az alapítvány kezdeményezői a biztos, stabil alapokat akarják felrúgni – tette hozzá az elnök.

Németh Ernő éppen a stratégiát kérte számon az MNT elnökén, mint a tájékoztatási bizottság elnöke úgy érzi, kizárták a megbeszélésből. „Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a médián keresztül üzent” – nehezményezte Németh, hozzátéve, hogy a törvénytelennek nevezett döntés értelmében a szerkesztést sem a mostani szerkesztők vinnék tovább. Németh Ernő kijelentette, hogy nem csak a Szabadkai Rádiót, de tönkre akarják tenni a Népszínházat, a Népkört, a Családi Kört, a Kosztolányi Gimnáziumot és egyéb intézményeket is. A tájékoztatási bizottság elnöke a médiaház ötletében is a független sajtó felszámolásának lehetőségét látja.

Rengeteg a csúsztatás ebben az ügyben – mondta Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója. A Pannon azért alakult, hogy elébe menjen a Szabadkai Rádió megszüntetésének. A kistérségi rádiók privatizációja nem most kezdődött – tette hozzá az igazgató, aki elmondta még, hogy számos megoldást megfontoltak, a megbeszélések többségén a Pannon Alapítvány tűnt a legjobbnak, vita csupán a megvalósítás körül alakult ki. 12 éve körvonalazódott ötletet akarnak most megvalósítani – emlékeztetett Bodzsoni, aki elmondása szerint felkínálta a lehetőséget a rádiósoknak, hogy egyetlen nap kihagyása nélkül folytassák a munkát a Pannonban. Továbbá cáfolta, hogy a Pannónia alapítói tiltakoznának a megoldás ellen, két ember nem ért csupán egyet, mindketten a Magyar Mozgalom vezetői – állítja a Pannon RTV igazgatója. „A Pannónia Alapítvány összes munkatársa tárt karokkal várja a Szabadkai Rádió munkatársait, hogy a továbbiakban közösen készítsék a műsorokat. Ne a Pannon legyen a vádlottak padján” – kérte Bodzsoni István.

Németh Ernő szerint Pásztor István egy megbeszélésre hívta csak meg júniusban, amelyen nem párbeszéd folyt, egyszerűen közölte vele, hogy mi a megoldás.

A Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány megalapításáról szóló beadványt nem szavazta meg a Magyar Nemzeti Tanács, így a Szabadkai Rádió jövője most is bizonytalan.

A következő ülés egy része az adatvédelmi jogok miatt zártkörű lesz – jelentette be Hajnal Jenő, az MNT elnöke, azonban a pályázatok elbírálásán túl a többi napirendi pontot a nyilvánosság előtt tárgyalja majd a tanács.

Basity Gréta

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A verbászi Boško Buha Óvodai Intézmény legtöbb óvodája tegnap zárva tartott, mivel a dolgozók teljes munkabeszüntetésbe kezdtek a ki nem fizetett bérek miatt. Elmondásuk szerint az a helyzet, hogy a fizetések hónapokat késnek, s ez az áldatlan helyzet már 13 éve tart – írja a Danas. Az óvónők, egészségügyi...
2025. MÁJUS 7.
[ 11:56 ]
A Magyar Nemzeti Tanács bűnvádi feljelentést tett a magyar nemzeti kisebbség elleni gyűlöletkeltés bűncselekményének gyanújával a belgrádi várban történt minapi incidens miatt. A belgrádi várban álló ún. nándorfehérvári emlékkőről néhány napja egy román férfi eltávolította a magyar nemzeti színű szalagot, és...
2025. MÁJUS 6.
[ 13:43 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) sürgős figyelmeztetést adott ki intenzív záporokra Észak-Bánát térségében, a következő néhány órára. Az RHMZ szerint Zenta és Magyarkanizsa környékén erőteljes konvektív felhőképződés alakul ki, amely intenzív záporokat, zivatarokat, rövid idő alatt nagy...
2025. MÁJUS 5.
[ 16:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó