Vajdaság
Szabadkai Rádió: Botrányos döntéseket hozott mai ülésén az MNT Tájékoztatási Bizottsága
Betűméret:             

(A Média rovatból átvett cikk)

A Szabadkai Rádió magyar nyelvű műsorainak szerkesztősége szerint botrányos döntéseket hozott mai, rendkívüli ülésén a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága. Mint kifejtik, a bizottság nem támogatta a november 1-jén valószínűleg megszűnő Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének átmentését egy önálló, Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány formájában.

Hárman támogatták a kezdeményezést: Németh Ernő, a bizottság elnöke, Tóth Lívia tag, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke és Szemerédi Magda tag, aki a VMDK-t képviseli a bizottságban. Egy személy, a Nagybecskereki Rádió munkatársa tartózkodott, 11-en pedig elvetették a javaslatot.

Ugyanakkor Kozma Zoltán alelnök, a Pannon Televízió főszerkesztője egy olyan javaslatot nyújtott be, ami szerint az MNT Tájékoztatási Bizottsága nem tartja elfogadhatónak a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány kezdeményezéséről szóló határozatot. A szöveg szerint az új, Szabadkai Magyar Rádió megalapítása ellehetetlenítené a már létező médiumok munkáját. A szöveg javasolja, hogy a jelenlegi Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének műsorát a Pannon RTV készítse a későbbiekben – fejtik ki a Szabadkai Rádió honlapján is közzétett szövegben.

„Az ülésen elhangzott, hogy a Pannon RTV-t alapító magánszemélyek szerint is az, hogy a Pannon folytassa a Szabadkai Rádió magyar műsorának a készítését, törvénytelen. Erről dr. Korhecz Tamás és dr. Varga László levélben tájékoztatta a Pannónia Alapítvány igazgatóbizottságát. Ugyancsak elhangzott, hogy a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének munkatársai két személy kivételével nem kívánnak a Pannon RTV-hez átigazolni, hanem ragaszkodnak a 47 éves Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének saját műsorrácsához, s a Szabadkai Rádióban megszokott független, objektív tájékoztatáshoz. Ennek ellenére ugyanaz a többség, aki korábban elvetette az önálló Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány létrehozását, támogatta a Pannon Televízió főszerkesztőjének a beolvasztási javaslatát" – tudósítanak.

Mint ismeretes, a Magyar Nemzeti Tanács hét tanácsnoka sürgősségi javaslatot adott be az MNT mai ülésére a Szabadkai Magyar Rádió Alapítvány létrehozásáról. Ennek az lenne a célja, hogy átmentse egy új intézménybe a magyar adást, majd az elkövetkező egy évben a Szabadkai Magyar Rádióra alapozva létrehozzák a Vajdasági Magyar Körzeti Rádiók Hálózatát Szabadka mellett zombori, temerini, nagybecskereki és nagykikindai stúdiók közreműködésével. Az MNT lenne az alapító, s ez az alapítvány teljesen függetlenül működne a Pannónia Alapítványtól. Ugyancsak a Tájékoztatási Bizottság ülésén szerepelt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének sürgősségi indítványa Állásfoglalás a kisebbségi nyelveken is tájékoztató médiumok magánosítása ügyében címmel. A bizottság a VMDK javaslatát sem támogatta.

A Magyar Nemzeti Tanács ma 15 órától ülésezik, s előbb arról dönt, hogy sürgősségi eljárással napirendre kerülhet-e a hét tag, illetve a VMDK által javasolt megoldás.

A szerbiai Privatizációs Ügynökség egyébként pénteken jelentette be, hogy sikertelenné nyilvánította a Szabadkai Rádió tőkéjének nyilvános árverésen történő magánosítását, mert a megszabott határidőig senki sem jelezte részvételi szándékát az árverésen. A privatizációs folyamat folytatásában a részvényeket felkínálják a Szabadkai Rádió jelenlegi és egykori dolgozóinak, de csak azoknak, akik eddig még nem kaptak ingyenes részvényeket.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó