Vajdaság
Szabadka: Dicsérő oklevelek általános és középiskolásoknak
Az idei tanévben is elismerték a diákok sikereit
Betűméret:             

Összesen 114 általános és középiskolás tanulónak adott át elismerő oklevelet Bunford Tivadar, a városi képviselő-testület elnöke Szabadkán. Az önkormányzat azokat a szabadkai diákokat jutalmazza meg, akik köztársasági szintű versenyeken értek el kiemelkedő eredményeket.

Bunford alkalmi beszédében kiemelte, a város ilyen módon adja meg a tiszteletet a fiatalok tehetségének és szorgalmának. A legtöbb diák a sport, illetve a természettudományok terén ért el dobogós helyezést. A vkt elnöke szerint ez azért pozitív, mert ha a város munkahelyeket akar teremteni és az iparát fejleszteni, akkor sok mérnökre lesz szüksége.

A fiatalok közül néhányan biztosan más városba mennek majd egyetemre, a város feladata olyan körülményeket teremteni, amelyek közé érdemes visszajönni ‒ mondta a nemrég hivatalába lépett vkt-elnök.

Az ünnepségen felléptek a szabadkai Zeneiskola diákjai is.

Basity Gréta

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Évről évre népszerűbbek a Vajdaságban is A szakkör tanfolyamai. Három évvel ezelőtt indult az első képzés, akkor még kísérleti jelleggel. A most is zajló harmadik évadban a szakköri foglalkozások már 18 szakmát öleltek föl, és Vajdaság-szerte 29 településre jutottak el. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:54 ]
A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban