Vajdaság
Magyarkanizsa: Zajlik a jég a Tiszán!
Mivel maradnak az alacsony hőmérsékletek, a folyót rövidesen jégpáncél fedi majd be
Betűméret:             

Mi, a Tisza mellett élők megszoktuk már, hogy a téli hidegek idejére befagy a folyó. Ehhez hosszan tartó alacsony hőmérsékletek kellenek, amelyekre, a három-négy vagy több évtizeddel ezelőtti időkhöz képest, amikor a folyó minden télen befagyott, az utóbbi években ritkán akadt példa, ma azonban azt tapasztaltuk, hogy megindult a jégzajlás a Tiszán.

Jómagam alig 30 méternyire lakom a tiszai töltéstől, mégis meglepett, amikor délután a töltés lépcsőjén felfelé haladva furcsa hangokat hallottam. Felérve a töltés tetejére már láttam, mi okozza: a vízen úszó jégtáblák egymásba torlódása sajátos, esetenként vészjósló hangokkal jár. Törés, zúzás hangjai ezek, olyan erőteljes morajlás, ami mögött hatalmas természeti erők rejlenek.

Egészen kisgyerek koromban, valamikor az ötvenes évek második felében olyan vastag jég borította be telente a Tiszát, hogy vígan át lehetett rajta sétálni a bánáti oldalra, sőt az is előfordult, hogy az emberek ló vontatta szánnal vagy éppen lovaskocsival keltek át, persze a megfelelő előkészületek és óvintézkedések megtétele mellett. Sajnos az óvatosság ellenére történtek tragédiák, nem egy ember lelte halálát a Tisza jégpáncélja alatt. A folyóvíz nem egyenletesen fagy be, mint a tavak állóvizei, mivel a folyás alulról nyaldossa a jeget, van ahol vastagabb, van ahol vékonyabb a jég, helyenként pedig a talajból előtörő, felfelé irányuló melegebb víz teszi meg ugyanezt, amiből felülről semmit sem lehet látni és érzékelni. Ezért nagyon veszélyes a Tisza jegére merészkedni, különösen manapság, amikor nincsenek is akkora hidegek, hogy a jégpáncél biztonságosnak tűnő vastagságúra hízzon.

A jégzajlás egyéb veszélyekkel is jár. A parthoz kikötött mólókat, stégeket, a vízen hagyott csónakokat is összeroppanthatja a hatalmas erő, gyakran hajók kerülnek a jég fogságába. Ma délután az egyik céges nyaraló kis mólóját forgatta meg, éktelen ropogás és recsegés mellett derékszögben el is fordította azt, mivel elszakította egyik drótkötelét, amivel a parthoz volt erősítve. Alig tíz percre rá az egyre szélesebb és szinte a bácskai partig terjedő, úszó jégtömeg a városi strand mólóját is elkezdte nyomorgatni, olyannyira, hogy a kíváncsiskodóknak is feljebb kellett húzódniuk a partra, mert ha ott is szakad a vastag drótkötél, az mindenkit lekaszál, aki az útjába kerül, a mólót pedig elsodorja a jég. Igaz, messzire nem vitte volna, hiszen a mólótól száz méternyire lévő kempingtábor alatti szakaszon már a folyó teljes szélességében beállt a jég, de összetörte volna azt. Az újabban érkező jégtáblák óriási robajjal a már álló jégtáblákba ütköznek, majd lassan feltorlódnak és az egész vízfelület egybefüggő, hegyes jégszilánkokkal az ég felé türemlő jégréteget fog alkotni, ami alatt csendesen folydogál tovább a víz.

Mivel a meteorológusok szerint ezen a héten lényegesen nem változik vidékünk időjárása, a Magyarkanizsa alatti Tisza-szakasz egy-két napon belül teljes szélességében befagy. Remélhetőleg nagyobb károkat nem fog okozni, de óva intünk mindenkit, hogy a jég beálltával a folyóra merészkedjen. Életveszélyes!

Bödő Sándor

A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Június 13-tól ismét közlekedik a Bar és Szabadka közötti nemzetközi idényjellegű vonatjárat. Az első szerelvény már június 12-én elindul Szabadkáról, a járat pedig szeptember 14-éig lesz elérhető az utasok számára. A vonat Szabadkáról reggel 8.04-kor indul, Péterváradról 8.58-kor, Belgrád központi...
2026. JÚNIUS 10.
[ 11:33 ]
Szombaton, június 13-án délben kezdődik az új fürdőidény a szabadkai Sétaerdőben található szabadtéri medencénél. A fürdőhely a nyári idényben a hét minden napján várja a látogatókat. A medence hétköznapokon 6 és 7.30 óra között rekreációs úszásra, 11 és 18 óra között pedig a fürdőzők számára lesz...
2026. JÚNIUS 9.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó