Vajdaság
Március 15-ei megemlékezés és falunap Horgoson
Betűméret:             

Horgos március 11-én ünnepli a falu napját. A javaslat nyolc évvel ezelőtt született meg, hamarosan pedig az erre vonatkozó döntést is meghozta a helyi közösség tanácsa, éspedig annál az oknál fogva, hogy 1771-ben ezen a napon vette meg Kárász Miklós, a falu alapítója, a mai Horgos területét Mária Teréziától.

Ma délután a falunappal együtt megtartották az 1848/49-es magyar forradalomra és szabadságharcra való megemlékezést is.

Az esemény a Kossuth Lajos utca egyik házának falán elhelyezett Kossuth-emléktábla koszorúzásával vette kezdetét. Miután a horgosi Asszonykórus a megjelentekkel együtt elénekelte a magyar Himnuszt, egy alkalmi szavalat hangzott el, ezt követően Fekete Zsanett pedagógus olvasott fel emlékező méltatást, a kórus pedig a Szózattal zárta a műsort. A műsor után az emléktáblára felkerült a Szabadkai Magyar Főkonzulátusnak, a Vajdasági Magyar Szövetség községi és helyi szervezeteinek, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, Horgos helyi közösségének, a Bartók Béla Művelődési Egyesületnek, a balatonboglári cserkészcsapatnak és Horgos magyarországi testvértelepülésének, Öttömös községnek a koszorúja.

A megemlékezés a Havas Boldogasszony katolikus templom kertjében, a Kárász-család sírboltjánál folytatódott. A Himnuszt ezúttal a Fülemüle leánykórus adta elő, majd Sors Róbert tanácselnök olvasta fel Nagygyörgy Zoltán helytörténész összeállítását, amelyben az 1848/49-es eseményekre és Kárász Benjaminra, a forradalmi idők délvidéki kormánybiztosára emlékezett. Őket követően a kormánybiztos, egykori Csongrád megyei főispán emléktáblájára is felkerültek az emlékezés virágai.

A program a Kultúrotthonban folytatódott, ahol megnyílt a horgosi diákok által készített alkalmi helytörténeti és hagyományápoló kiállítás, majd a színpadon megkezdődött a falunapi művelődési műsor. A nemzeti ünnep és a falunap alkalmából a megjelenteket Sors Róbert mellett Juhász Bálint, a VMSZ elnökségének tagja és Fejsztámer Róbert községi elnök, Magyarkanizsa polgármestere köszöntötte. A kultúrműsorban a helyi óvodások és általános iskolások mellett felléptek a zeneiskola növendékei, a Bartók Béla Művelődési egyesület népdal- és néptánccsoportjai valamint zenekarai, a Barka hagyományápoló csoport, a horgosi József Attila Könyvtár és az Iringó civil szervezet tagjai is.

Bödő Sándor

Megemlékezést tartottak ma az újvidéki vasútállomáson történt tragédia kétéves évfordulója alkalmából. Az esemény, amelyen a becslések szerint több tízezer ember vett részt, 16 perces néma főhajtással kezdődött, majd a megemlékező műsor és a beszédek következtek. A műsor végén a tragédia helyszínén...
2026. NOVEMBER 1.
[ 13:04 ]
Ma Újvidéken megemlékezést tartanak a vasútállomás előtetője leomlásának második évfordulóján. A 16 ember halálát okozó tragédiáért még senkit sem vontak felelősségre. A megemlékezés 11 óra 52 perckor kezdődik, amikor a polgárok tizenhat perces csenddel róják le kegyeletüket az áldozatok előtt. A tervek szerint...
2026. NOVEMBER 1.
[ 8:56 ]
A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó