Vajdaság
Magyarkanizsa: Máris közkedvelt a tegnap megnyílt cseriti-adománybolt
A boltot működtető civil szervezet továbbra is várja az adományokat, de a potenciális vásárlókat is
Betűméret:             

Amikor bejelentettük a cseriti-adománybolt vagy ahogy kitalálói nevezik, a cseriti-pont megnyitását, mindössze egyetlen polcon láttunk adományokat, a tegnapi megnyitóra viszont megtelt az üzlethelyiség polcokkal és adományokkal is.

A polgárok hajlottak a helybeli Polgári Közösség civil szervezet felhívására, és néhány nap alatt rengeteg ruhaneműt, játékot, használati tárgyat, könyvet hoztak be, még néhány görkorcsolya is várta az új gazdáját.

A civil szervezet képviseletében Pjevac Melinda elmondta, hogy mindent adományként fogadnak és vesznek át.

„Gyakorlatilag azok is, akik az üzletekben, bolti áron nem tudnak maguknak ilyen holmit vásárolni, a cseriti-adományboltban ugyancsak adományért vásárolhatnak, magyarán mondva annyit adnak érte, amennyit fel tudnak ajánlani, hogy azért legyen némi bevételünk a bolt működtetésére is. A kiválasztott portékára szánt pénzt egy erre a célra kialakított adományvázába kell bedobniuk a polgároknak. Noha a cseriti-adományboltban szimbolikus összegekért folyó vásárlást szociális vásárlásnak nevezik, a boltban mindenki válogathat kedvére, függetlenül attól, milyen vásárlóerőt képvisel. Az itt kínált ruhákat tisztán, kivasalva rakjuk a polcokra, olyan állapotban, mint egy új árut kínáló üzletben. Hozzátenném, hogy akad itt szinte vadonatúj portéka is, ami valami oknál fogva nem nyerte meg tulajdonosa tetszését, láb alatt volt neki, ezért inkább nekünk ajándékozta.”

A megnyitót követően is többen megálltak ott érdeklődni, hogy hogyan és mi módon hozhatnák be nem használt, de használható, jó állapotban lévő dolgaikat, amelyek csak feleslegesen foglalják a szekrényeik polcait. Amint azt megtudtuk, a bolt egyelőre munkanapokon 8-tól 12 óráig várja a vásárlókat és ekkor veszik át a felajánlásul hozott holmit is, de ha tovább nő iránta az érdeklődés, délután is kinyitnak majd.

Pjevac Melinda ismételten kihangsúlyozta: akinél sok holmi vár szállításra, ami gondot okoz a felajánlónak vagy netán egészségügyi okokból nem tudja behozni azt az üzletbe, a civil szervezet kimegy és elhozza saját szervezésében. Időpont-egyeztetésre a 064 37 35 981-es mobil számon van lehetőség.

A magyarkanizsai cseriti-adománybolt a piactól induló Tulipán utca 10-es számú házában van. Az üzlethelyiséget a Magyar Mozgalom helyi szervezete bocsátotta a civil szervezet rendelkezésére.

Bödő Sándor

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó