|
2010. június 21. [19:14] VMÚE: Mik az eddigi eredmények, milyenek a tervek? Beszélgetés Tóth Líviával, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnökével A hétvégén közgyűlést tartott a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, ahol a szervezet tisztségviselői beszámoltak a novemberi tisztújítás óta eltelt időszak legfontosabb eredményeiről és az elkövetkező időszakra vonatkozó tervekről, elfogadták az újbóli bejegyzéshez szükséges új alapszabályzatot, és megvitatták a Magyar Nemzeti Tanács médiastratégia-tervezetét is. Minderről Tóth Lívia, a VMÚE elnöke nyilatkozott a Vajdaság Mának.
– A VMÚE elnökeként milyennek értékeled az új elnökség megválasztása óta eltelt időszakban megvalósult tevékenységet?
– A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete novemberben tartotta meg a tisztújító közgyűlését, azóta van a testület élén az új vezetőség. Az eltelt időszakot rendkívül hasznosnak és tartalmasnak ítélem meg. Azt hiszem, az új elnökség jól dolgozott, hiszen az idei évre vonatkozó munkatervből sok mindent már az év első felében sikerült megvalósítanunk. Az egyik legfontosabb célként a soraink rendezését, vagyis a tagság megújítását tűztük ki, ugyanis tudni kell, hogy mivel az egyesület korábban huzamosabb ideig nem működött kellő hatékonysággal, így a tagsága is szétszéledt, sőt elidegenedett a szervezettől. Szerettük volna újra összehozni azokat a kollégákat, akik részt kívánnak venni az egyesület munkájában, és azt hiszem, ezt sikerült is megvalósítanunk, hiszen a VMÚE-nek jelenleg kilencvennyolc regisztrált tagja van, de ez a szám a jövőben vélhetően tovább fog növekedni. Volt egy olyan tervünk is, amely szerint fel kell térképezni a kistérségi médiahelyzetet, különös tekintettel a szórványban működő magyar tájékoztatási eszközökre. Sikerült összeállítanunk egy nagyon komoly kistérségi médiatárat, azaz egy olyan adatbázist, amelyben összeírtuk a helyi írott és elektronikus sajtótermékeket. Természetesen ez a katalógus még nem teljes, de máris egy olyan adatbázist jelent, amivel senki más nem rendelkezik, éppen ezért ezúton is kérek mindenkit, aki úgy érzi, hogy hozzá tudna járulni ennek az adatbázisnak a teljessé tételéhez, hogy jelentkezzen az egyesület honlapján, a www.vmue.org.rs címen található elérhetőségek valamelyikén. Mindemellett együttműködési megállapodást kötöttünk az Újságírók Magyarkanizsai Egyesületével, amelynek tagjaival már volt egy közös rendezvényünk is. Úgy gondolom, amikor szükség volt rá, az egyesület reagált a szerkesztőségekkel kapcsolatban felmerülő szakmai kérdéseket érintő problémákra, talán nem olyan gyakran és nem akkora intenzitással, ahogyan azt egyes kollégák elvárták volna tőlünk, de a legégetőbb gondok kapcsán igenis hallattuk a hangunkat. Nagyon fontosnak tartom továbbá az egyesület elnökségének azon határozatát is, amelynek értelmében az egyesület saját újságírói díjat alapít, sőt, most már vannak olyan kezdeményezések is, hogy ez ne csupán egy díj legyen, hanem külön jutalmazzuk az írott és elektronikus sajtó területén legjobban teljesítő kollégákat, a legjobb fiatal kollégát, sőt, adhatna az egyesület életműdíjat, és elismerhetnénk annak a más nyelven tevékenykedő újságírónak a teljesítményét is, aki hozzájárul a vajdasági magyarsággal kialakított kapcsolatok ápolásáért. De ezek természetesen egyelőre csak tervek, minden attól függ, hogy tudunk-e majd megfelelő partnereket találni ezeknek a megvalósításához.
– A nemzetközi kapcsolatok építése terén milyen eredményeket értetek el?
Azt hiszem, ez korábban is nagyon jól működött, akkor is, amikor az újságíró-egyesület más területeken nem igazán jeleskedett. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója legutóbb Lendván tartotta meg az összejövetelét, ahol a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnökségének tagjai is jelen voltak. Ez a rendezvény nemcsak azért volt eredményes, mert a teljes Kárpát-medencei magyar nyelvterület szakmai szervezeteinek képviselőit sikerült összehozni, ami a korábbi tanácskozásokon nem volt bevett gyakorlat, hanem azért is, mert fontos döntések születtek, köztük az, hogy mi leszünk majd azok, akik elkészítik a magyar médiastratégia azon részét, amely a külhoni magyar újságírásra vonatkozik, illetve az is, hogy ha már mi, vajdaságiak készítettünk egy ilyen médiatárat, akkor ennek mintájára el kell készíteni a teljes külhoni magyar médiakatalógust is, amelyben valamennyi határon túli magyar médiaszerv fellelhető lesz majd. Az adatokat a régiók felelőseinek szeptember végéig kell összegyűjteniük, majd az év végéig szeretnénk összegezni ezeket.
– Ha már a stratégiák szóba kerültek, az egyesület közgyűlésén hosszan tartó vita alakult ki a Magyar Nemzeti Tanács médiastratégia-tervezetének kapcsán. Mi az ezzel kapcsolatos álláspontja a VMÚE-nek?
– A korábbi összetételű MNT utolsó ülésén elfogadta azt a médiastratégia-tervezetet, amely napvilágot látott, de magam is úgy gondolom, hogy ez még nem tekinthető véglegesnek. A közgyűlésen többen is hangot adtak abbéli véleményüknek, miszerint ez inkább egyfajta helyzetfelmérés, mintsem előre mutató stratégia. Kiderült, hogy a kollégák közül többen is hiányosnak találják a dokumentumot, sőt, annak bizonyos részeivel nem is értenek egyet. Az új Magyar Nemzeti Tanácsnál, illetve annak Tájékoztató Bizottságánál vélhetően újra napirendre kerül majd ez a téma, tehát úgy gondoljuk, hogy lesz majd egy bizonyos kifutási ideje a médiastratégiának, amit az újságíró-egyesület is szeretne kihasználni arra, hogy véleményezze, illetve javaslataival tegye teljesebbé. Arra a megállapodásra jutottunk a közgyűlésen, hogy a kollégák észrevételeit és javaslatait összegyűjtjük, és ezeket összegezve megfogalmazzuk a javaslatainkat, amit átadunk az új Magyar Nemzeti Tanácsnak.
– Még aktuálisabb téma az a nagyszabású nemzetközi újságíró-találkozó, amit július első napjaiban szerveztek meg Csókán. Milyen céllal hívtátok életre ezt a rendezvényt?
– Az egyesületünk két pályázaton is nyert támogatást, és mivel valamennyien úgy éreztük, hogy a lendvai találkozón nagyon kevés idő maradt a vélemény- és tapasztalatcserére, úgy gondoltuk, hogy az ottani tanácskozás folytatásaként összehívjuk a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának újabb ülését. A találkozó másik része pedig egy továbbképzés lesz, ami nemcsak a külföldről érkező vendégeknek szól majd, hanem a vajdasági újságíróknak is, ugyanis főként a közszolgálatiság témáját szeretnénk boncolgatni, azt is elsősorban az Európai Unió aspektusából megközelítve. De szó lesz továbbá a kisebbségi közszolgálati újságírás feladatairól, buktatóiról is. Úgy érezzük, ezek azok a témák, amelyek mostanában a leginkább foglalkoztatnak bennünket. A szlovéniai, a horvátországi, az erdélyi kollégák már jelezték, hogy biztosan itt lesznek, Budapestről is többen érkeznek majd, többek visszajelzését még várjuk, úgyhogy remélem, sikeres és eredményes lesz a rendezvényünk!
– Kik vehetnek majd részt ezen a továbbképzésen?
– Úgy tervezzük, hogy a július 2-án, pénteken délután megtartandó előadások nyitottak lesznek, tehát bárki részt vehet rajtuk, örömmel várjuk a különböző szerkesztőségek képviselőit is, előzetesen a honlapunkon, tehát a www.vmue.org.rs címen található elérhetőségek valamelyikén vagy a wia17@nadlanu.com e-mail címen jelentkezhetnek be az érdeklődők.
– Ugyan nem a VMÚE szervezésében, de az újságíró-találkozóval párhuzamosan zajlik majd a hagyományos nyári újságíró-iskola Tiszaszentmiklóson, aminek szintén te vagy a főszervezője. Itt mire számíthatnak idén a fiatalok?
– Az idei már a tizenegyedik nyári újságíró lesz, aminek nagyon örülök, ugyanis amikor elindítottuk, nem is gondoltunk arra, hogy ennyi éven át sikeresen fog működni. Külön öröm számomra az, hogy az erdélyi fiatalok immár hatodik alkalommal vesznek részt az újságíró-iskola munkájában. A létszám nagyjából betelt, tehát most már nem fogadunk új jelentkezőket. A program ezúttal is hasonló lesz, mint a korábbi években, ugyanis idén is az újságírói műfajokkal – a hírrel, a tudósítással, az interjúval, a jegyzettel – ismerkedhetnek majd meg a résztvevők, de ezúttal is igyekszünk színesebbé tenni a programot azáltal, hogy új előadókat is meghívunk, sőt, úgy tervezem, hogy idén külön foglalkozunk majd az internetes újságírással, mert nagyon fontosnak és aktuálisnak tartom ezt a témát. Különösen arra a kérdésre szeretnénk választ találni, vajon az internet mindent elbír-e? Tehát az internetes stílussal, a blogolással, a kommentálással is foglalkozunk majd. Ahogyan eddig is, a fiataloknak most is meg kell írniuk egy jegyzetet, és el kell készíteniük interjút, amelyeket aztán nemcsak szakmai, hanem nyelvhelyességi szempontból is elemezni fogunk. A fiatalok az előadások mellett egy izgalmas kiránduláson és egy érdekes színházi előadáson – az Orpheus Theater produkcióján – is részt vesznek majd.
– Visszatérve az egyesületre, milyen tervekkel, megvalósítandó célokkal tekint a VMÚE elnöksége a jövő felé?
– Az egyesület egyik legfőbb mulasztása az, hogy eddig még nem sikerült megalakítanunk a bizottságokat. Az etikai, a felügyelő és a tagfelvevő bizottság megalakítása lesz tehát az első és legfontosabb feladatunk a nyári szünet után. Szeretném, ha még inkább ki tudnánk teljesíteni az együttműködést a vajdasági és a szerbiai szakmai szervezetekkel, illetve azt is, ha valamilyen módon elő tudnánk segíteni a szerkesztőségek közötti együttműködést. Jó lenne hagyományt teremteni az újságíróbállal, amit idén szerveztünk meg először, mert kiváló alkalmat kínált a kollégák közötti kapcsolatépítésre, de fontos célunk az is, hogy minél több pályázaton részt vegyünk, lehetőségeket teremtve ezáltal arra, hogy az újságírók minél gyakrabban találkozhassanak egymással, minél több témában véleményt cserélhessenek egymással, akár a mostanihoz hasonló továbbképzések formájában, akár másképpen.
Máriás Endre
VMÚE: Mik az eddigi eredmények, milyenek a tervek? 2010. június 21. [19:14]
Újvidéki Színház: Milyen volt az évad, mik a további tervek? 2010. június 16. [9:21]
Mit üzentek a Gyöngyösbokrétáról? 2010. június 10. [10:15]
Mit nyújt az itteni magyaroknak a zentai kertészmérnökképzés? 2010. június 7. [21:39]
Mennyire tapasztalatlan és mennyire radikális az MRM? 2010. május 23. [19:36]
|