Finnország közzétette 2025-ös „Jövőről szóló jelentését”, amely négy forgatókönyvet vázol a világ 2045-ös állapotáról. A tanulmány kiemeli a globális felmelegedés súlyosbodásának kockázatát, a társadalmi és gazdasági változások lehetséges irányait, valamint megnevez olyan váratlan eseményeket, amelyek radikálisan befolyásolhatják a jövőt, írja az Index.
A finn kormány a francia France24 pénteki cikke szerint közzétette a 2025-ös, 171 oldalas „Jövőről szóló jelentését”, amely négy különböző forgatókönyvet vázol fel a világ 2045-ös állapotáról. A vizsgálat a techóriások uralta jövőtől a régi szövetségek összeomlásán át a háború új normává válásáig terjedő lehetőségeket elemzi. A tanulmány figyelmeztet: nagy a kockázata, hogy 2045-re a globális felmelegedés jelentősen súlyosbodik, és akár visszafordíthatatlanná is válhat.
A 1993 óta négyévente kiadott jelentés célja, hogy stratégiai eszközként szolgáljon a finn törvényhozók és miniszterek döntéshozatalában. Az idei kiadás a következő két évtizedet vizsgálja, négy legvalószínűbb forgatókönyvet mutatva be attól függően, hogy a kormányok milyen lépéseket tesznek a közeljövőben. „A jelentés arra emlékeztet minket, hogy mik azok a dolgok, amelyeket most kell helyesen tennünk a legjobb jövő érdekében” – mondta Jaana Tapanainen-Thiess, a „Jövőről szóló kormányzati jelentés” vezető szakértője és főtitkára.
A legoptimistábbtól a legpesszimistább forgatókönyvig
A legoptimistább forgatókönyv, „az együttműködés világa” békés együttműködést képzel el minden szinten, a határokon átívelően, kormányok és civil szervezetek között. A jelentés szerint 2045-ben ezen forgatókönyv megvalósulása esetén elmondható lesz, hogy „a szabályokon alapuló nemzetközi rend megerősödött, és a társadalmi és globális problémákat sikerült megoldani”: a zöldgazdaság globálisan, méltányosan terjed el, az Európai Unió erős geopolitikai szereplő és globális úttörő, a technológia fenntartható és emberközpontú használata pedig ösztönzi a gazdasági növekedést. Ez esetben az Egyesült Államok társadalma kevésbé polarizált, Kína enyhíti társadalmi kontrollját, Oroszországban pedig visszatér a demokrácia.
A jelentés szerint az egyetlen kockázat az erős biztonságérzet miatti könnyelműség lehet.
„A technológiai óriások világa” egy olyan jövőt mutat, ahol a jövő Amazonjai és Nvidiái határozzák meg a napirendet, vagyonukkal és adathalmazaikkal hatva a világra. A jelentés figyelmeztet: a cégek saját feltételeket teremtenek a rendszer uralásához, és aláássák a demokráciát sok országban. Kína szinte minden kritikus technológiai szektorban önellátó, az Egyesült Államok versenyelőnye csökken, Oroszországnak pedig nincs saját technológiai óriása. Bár a technológia növeli az egyenlőtlenségeket, de előrelépést hozhat a termelékenységben, a bűnmegelőzésben, és fenntarthatóbb gazdaságot eredményez.
„A konfrontatív világ” olyan világot ábrázol, ahol szoros szövetségek épülnek nemzeti érdekek köré, és rivális blokkok küzdenek a természeti erőforrások, a technológiai fölény és a geopolitikai befolyás megszerzéséért. „Az Északi-sarkon a blokkok közötti verseny kiéleződött. Világszerte a válságok és konfliktusok fokozódnak. A globális gazdaság regionális jellegűvé válik” – áll a jövőképben. A klímaválság gazdasági következményekkel jár, jelentős migrációt indukálva Európába. A forgatókönyv szerint 2045-ben az EU támadás alatt álló erőd, Kína kiszámíthatatlan, az USA hatalmas, Oroszország pedig agresszív és „putyinisztikus”.
A legrosszabb forgatókönyv, „az omladozó világ” kaotikus, belső konfliktusokkal és autoriter rendszerekkel teli világot ír le, ahol visszafordíthatlanná válik a globális felmelegedés.
Az ökológiai összeomlás egyidejűleg erodálja a társadalmi és gazdasági rendet. A globális gazdaság válságban van, a kereskedelmi háborúk és a blokkpolitika pedig normává vált. A nyugati országokban csökken az életszínvonal, miközben a legkiszolgáltatottabb nemzetek összeomlanak, és a mélyszegénység növekszik – olvasható a vízióban, amely szerint 2045-re a multilaterális blokkok, például az EU és a NATO összeomlanak, az USA befelé fordul, Kína a belső konfliktusai miatt megbénul, Oroszország pedig fasiszta irányba fordul.
A jelentés emellett felsorol olyan „ütőkártyákat”, váratlan eseményeket, amelyek radikálisan befolyásolhatják a világ pozitív és negatív kilátásait. Ilyen lehet egy afrikai gazdasági csoda, egy új jégkorszak Európában, extrém hosszú élettartam orvosi áttörésekkel, az ingyenes internet megszűnése, egy új űrverseny vagy Oroszország összeomlása. Finnország az egyetlen ország, amely ilyen kormányzati jelentést ad ki, amelyet más országok és nemzetközi szervezetek, például az Európai Unió, az ENSZ és a Világgazdasági Fórum is mérceként használnak.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




