Egy tanulmány szerint a növények aszály vagy vágás hatására ultrahangot bocsátanak ki. A kutatók szerint a faj- és állapot-specifikus hangok új lehetőséget nyithatnak a növények érintésmentes monitorozására.

Az erdő nem csöndes. A fák gyökerei alatt finom gombafonalak hálózata lüktet: szén, víz és kémiai üzenetek áramlanak rajta, miközben a lombkorona illatjelekkel és elektromos hullámokkal válaszol a veszélyre. Ez a kép, amely egyfajta biológiai internetként írja le az erdőt, évtizedekig a fantázia birodalmába tartozott. Ma már egyre több bizonyíték támasztja alá, de a központi kérdés hevesebb vitákat szül, mint valaha: ez valódi „beszélgetés”, vagy csupán a természet vakon működő, bonyolult logikája?

A hagyományos biológia és a fakitermelő ipar évtizedeken át magányos harcosokként tekintett a fákra, melyek egymással versengenek a napfényért és a tápanyagokért.

Ezt a képet forgatta fel a német erdész, Peter Wohlleben népszerűsítő munkássága és az erdőökológus Suzanne Simard úttörő kutatása, amelyek egy sokkal összetettebb, közösségi valóságot tártak fel. A tudományos vita középpontjában a közös mikorrhiza-hálózat áll, egy föld alatti, gombafonalakból álló rendszer, amely összeköti a fák gyökereit. Ezek a hálózatok nem minden erdőtípusban és nem mindenhol azonos sűrűségűek, de ahol léteznek, ott alapjaiban változtatják meg az erdő működéséről alkotott képünket.

A fordulatot Suzanne Simard 1997-es, a Nature-ben publikált kísérlete hozta el, ahol izotópos jelöléssel mutatta ki, hogy a szén a föld alatti gombahálózaton keresztül átjutott más fajú fákba is. Ez volt az első közvetlen bizonyíték a mérhető anyagáramlásra. Simard maga is áttörésként értékelte a felfedezést, amely megmutatta, hogy a fák egy egész erdő szempontjából kulcsfontosságú információkat osztanak meg egymással.

„Ez áttörést jelentett… A fák olyan „információkat osztottak meg egymással, amelyek valójában az egész erdő egészsége szempontjából fontosak.”

Ha van anyagáramlás, akkor milyen a hálózat, amin keresztül történik? A genetikai térképezési módszerek fejlődésével a kutatók láthatóvá tették a „wood-wide web” szerkezetét. Egy 2010-es tanulmány kimutatta, hogy a hálózati architektúra elvileg lehetővé teszi a kapcsolatot több fa és több generáció között. Ez a rendszer nemcsak a fiatal csemetéket segítheti, hanem időnként a halál és az élet határát is elmossa. Új-zélandi kutatók 2019-ben egy lombkorona nélküli, de élő kauri tuskót vizsgáltak, amelyet a szomszédos fákkal való szoros hidrológiai csatolás tartott életben.

Az erdő nemcsak anyagot ad át, hanem jelez is. A Smithsonian Magazine által ismertetett klasszikus példa szerint a zsiráf által legelt akácia etilént bocsát ki, amely a széllel akár 91 méterre is eljutva riasztja a szomszédos fákat, amelyek erre megnövelik leveleik csersavtartalmát, ehetetlenné téve azokat.

A fák a sérülésekre illékony szerves vegyületek kibocsátásával reagálnak, amelyekkel nemcsak egymást, de a kártevő rovarok természetes ellenségeit is riasztani tudják.

Az üzenetek nemcsak a levegőben terjednek; a növényen belül is létezik egy gyors riasztási lánc. Sebzés hatására elektromos jelek és kalciumhullámok terjedhetnek végig a növényben, amelyek beindítják a védekező hormonális válaszokat. Ez a rendszer a jelterjedés sebessége miatt figyelemre méltó, de nem egy tudatos idegrendszer része. A legmeglepőbb felfedezés azonban az, hogy a növényeknek hangjuk is lehet. Egy 2023-as, a Cell folyóiratban közölt tanulmány szerint a stressznek – például aszálynak vagy vágásnak – kitett növények faj- és állapot-specifikus ultrahangos pattanásokat bocsátanak ki.

Ezeket a hangokat az emberi fül nem hallja, de a rovarok és egyes emlősök, például a molyok vagy a denevérek érzékelhetik.

A kutatók szerint ez a felfedezés teljesen új kommunikációs csatornákat nyithat meg. Yossi Yovel, a tanulmány egyik szerzője szerint „az a tény, hogy a növények ilyen hangokat adnak ki, teljesen új lehetőségeket nyit a kommunikációra, ezeknek a hangoknak a lehallgatására és kihasználására.”

A szenzációs eredmények mellé a tudomány mindig odateszi a féket is. Egy 2023-as, a Nature Ecology & Evolution folyóiratban megjelent áttekintő cikk szerzői arra figyelmeztetnek, hogy a „wood-wide web” narratívájának több kulcsállítását is túlzott magabiztossággal kezeli a média. Szerintük a közös mikorrhiza-hálózatok elterjedtsége és a csemetékre gyakorolt pozitív hatása nem általánosítható minden erdőre, és arra sincs perdöntő bizonyíték, hogy az „anyafák” előnyben részesítenék a saját utódaikat.

Több kutató is óva int attól, hogy emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel a növényeket. Lincoln Taiz növénybiológus szerint a céltudatosság látszata csupán illúzió, amit a természetes szelekció is tökéletesen megmagyaráz. Mit jelent mindez azoknak, akiknek naponta kell dönteniük az erdők sorsáról? Bár sok kutató javasolja az idős, nagy kapcsolati hálóval rendelkező „csomópontfák” és a faji sokszínűség megőrzését, a kritikus hangok szerint a közös mikorrhiza-hálózatokról jelenleg kevés és bizonytalan a tudás ahhoz, hogy önmagában erdőgazdálkodási döntések alapja legyen, írja az szmo.hu.

A jövőben az akusztikus szenzorok segíthetik a szárazság korai felismerését, új, kíméletes diagnosztikai módszereket nyitva.