Gazdaság
Mali és Szijjártó találkozója Belgrádban: Közös projektekről, együttműködésről, családtámogatásról (Frissítve)
Betűméret:             

Siniša Mali szerb pénzügyminiszter ma Belgrádban találkozott Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel, akivel a közös projektekről és az együttműködés további erősítéséről tárgyalt. Szijjártó a RISE konferencián is felszólalt ma a szerb fővárosban, ahol a magyar családpolitikáról beszélt.

Mali a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a megbeszélés fő témái a gazdasági kapcsolatok elmélyítése, az energiabiztonság, a közös infrastrukturális projektek fejlesztése, valamint a határátkelők korszerűsítése voltak, beleértve a „zöld folyosók” kialakítását a Kelebia–Tompa és a Horgos–Röszke határátkelőknél.

„Az elsődleges célok világosak – az Újvidék–Algyő közötti olajvezeték megépítése, amelynek munkálatai várhatóan 2025 végéig elkezdődnek, egy új gázvezeték kiépítése Horgostól Pojatig, a Pannon villamosenergia-korridor fejlesztése, valamint a közös Szerbia–Magyarország–Szlovénia áramtőzsde létrehozása” – írta Mali.

Külön hangsúlyozta a Belgrád–Budapest gyorsvasút korszerűsítésének befejezésének fontosságát, amely még szorosabban összekapcsolja a két országot.

Mali köszönetet mondott Szijjártónak Magyarország részvételének megerősítéséért a 2027-es világkiállításon, amely, mint fogalmazott, az egész régió számára üzleti lehetőségeket teremt majd.

A szerb pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy az idei év első hét hónapjában a Magyarországgal folytatott árucsere-forgalom meghaladta a 2,14 milliárd eurót, ami 14 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, és a magyar vállalatok több mint 6.600 munkavállalót foglalkoztatnak Szerbiában.

„Büszkén mondhatom, hogy a szerb–magyar kapcsolatok a legmagasabb, baráti szinten állnak, és hiszem, hogy az együttműködés ezzel a baráti országgal óriási potenciált rejt a további fejlődésben. Ez lesz az egyik prioritásunk a következő időszakban is” – zárta Mali.

Szijjártó Péter: Teljes kiszolgáltatottságot jelentene a két kőolajvezeték közül az egyik feladása

Szerbia példája mutatja, hogy milyen kiszolgáltatottságot is jelent, ha egy állam kőolajellátása egyetlen vezetéktől függ, ezért a magyar kormányzat nem fog engedni Brüsszel agresszív nyomásának és Zágráb nyomulásának ez ügyben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Belgrádban az MTI beszámolója szerint.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével, Pásztor Bálinttal folytatott találkozóját követően először is az energiabiztonságot érintő kihívásokról beszélt, s leszögezte, hogy Magyarország folyamatosan támogatja Szerbiát abban, hogy az ország kőolajellátásáért felelős vezeték, illetve annak üzemeltetője mentességet kapjon az amerikai szankciók hatálya alól.

"Itt előállt az a helyzet, hogy egy vezetéken keresztül történik az ország kőolajellátása, és az itteni helyzet is világosan rámutat arra, mekkora kiszolgáltatottságot jelent az, ha egy országot egyetlen vezetéken látnak el valamilyen energiahordozóval" - figyelmeztetett.

"Brüsszel agresszív nyomása és Zágráb nyomulása pontosan ilyen kiszolgáltatott helyzetbe akarja kényszeríteni Magyarországot. Azt akarják Brüsszelből, hogy Magyarországot a mostani két csővezeték helyett csak egy vezetéken láthassuk el, ezzel teljes mértékben kiszolgáltatnának minket ennek az egy szállítási útvonalnak, kiszolgáltatnának minket a horvát szállítóknak" - folytatta.

"Látjuk itt, Szerbiában, mit jelent az, ha egy országnak egyetlen, kőolajellátásért felelős vezetéke van. És hogyha ez a vezeték bármilyen okból leáll, és okot azért a mai világban lehet találni - politikait, jogit, műszakit, technikait -, akkor ott bizony óriási nagy baj van" - tette hozzá.

Szijjártó Péter ezért hangsúlyozta, hogy a magyar kormányzat nem fogja hagyni, hogy akár Brüsszelből, akár Zágrábból megpróbálják belekényszeríteni egy olyan helyzetbe, hogy feladja a két kőolajszállítási útvonalból az egyiket, ez ugyanis teljes kiszolgáltatottságot jelentene.

"Mi, magyarok továbbra is kiállunk a szuverenitásunk mellett, és szuverenitásunknak az egyik alapvető összetevő eleme az energiabiztonság, hiszen ma a nemzeti alapú döntéshozatallal lehet energiaellátási döntéseket hozni" - jegyezte meg.

"Teljes egészében egy ország saját szuverén joga, hogy eldöntse, honnan, kitől vásárol energiahordozókat, mi ezt a szuverén jogunkat nem fogjuk feladni. A szuverenitásunkhoz és az azt megalapozó energiabiztonságunkhoz is ragaszkodunk" - húzta alá.

Továbbá érintette a vajdasági gazdaságfejlesztési programot is, amely szavai szerint az utóbbi években több tízezer magyar számára tette lehetővé itt a helyben maradást.

"Ahhoz, hogy a vajdasági magyarok az otthonukban tudjanak boldogulni, ahhoz ez a gazdaságfejlesztési program óriási hozzáadott értéket képviselt, s bár van ezernyi, ha más pozitív hatása nem is lenne, már csak ezért megérte volna, úgyhogy készen állunk a folytatásra természetesen" - fogalmazott.

A miniszter végül büszkeségét fejezte ki amiatt, hogy a VMSZ kiáll Szerbia stabilitása, valamint amellett, hogy az országban visszatérjen az élet a normális kerékvágásba.

"Nekünk, magyaroknak otthon és itt is az az érdekünk, hogy stabilitás és nyugalom legyen Szerbiában. Szerbia a barátunk, s látjuk, micsoda durva külső támadásokkal kell szembenéznie ennek az országnak. Sajnos ez egy európai tendencia, hogy a patrióta kormányokat és a patrióta politikusokat megpróbálják kiiktatni, ezért a teljes barátságunkról és a szolidaritásunkról biztosítjuk szerb barátainkat" - jelentette ki.

Szijjártó Péter: A magyar gazdasági stratégia és az adópolitika is a családok támogatásra épül

A magyar gazdasági stratégia és az adópolitika is a családok támogatásra épül, minthogy Magyarország megerősítésének egyetlen útja a családokon keresztül vezet - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Belgrádban.

A tárcavezető a RISE konferencián elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy noha ezt a megközelítést számos éles bírálat éri, főleg az európai liberális fősodor részéről, Magyarországon a társadalom alapja továbbra is a család, amely anyából, apából és gyermekekből áll, és amelyben az anya nő, az apa férfi.

Kiemelte, hogy a magyar kormány családalapú gazdasági stratégiát folytat, a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékát fordítván a családok támogatásra, ami a legmagasabb arány a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai között.

Majd hozzátette, hogy emellett Magyarországon családi alapú adóforradalom zajlik, mivel az alapelv az, hogy senki ne kerülhessen anyagilag hátrányosabb helyzetbe azért, mert a gyerekvállalás mellett dönt, és a család összeegyeztethető legyen a karrierrel.

Szijjártó Péter ezt követően ismertette a legfontosabb intézkedéseket. Először is aláhúzta, hogy a négy- vagy többgyerekes anyák egész életükre mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól, ráadásul október 1-jétől már a három gyereket vállaló anyáknak sem kell majd szja-t fizetniük, 2026-tól pedig ezt a kétgyermekesekre is kiterjesztik.

Tájékoztatása szerint a második pont, hogy a szülők fizetésének bizonyos része minden egyes gyermek születése után mentesül az adófizetési kötelezettség alól, és ez az arány exponenciálisan nő.

"A harmadik pont: ha az anya otthon marad a kisbabával, akkor az első hat hónapban a korábbi bruttó fizetését nettóban kapja meg (…) Majd ezután további két és fél évig korábbi fizetése hetven százalékát kapja" - mutatott rá.

Végül pedig érintette a fiatal párok által igénybe vehető Babaváró hitelt, a Diákhitel-tartozás részleges vagy teljes elengedését a több gyermeket vállaló fiatalok számára, továbbá a legfrissebb intézkedést, a magyar történelem valaha volt legnagyobb lakáshitel-programját, az Otthon Startot.

A miniszter mindennek nyomán leszögezte, hogy összességében tehát a magyar gazdasági stratégia és az adópolitika is a családok támogatásra épül.

"Mindannyian tudjuk, hogy Magyarország megerősítésének egyetlen útja a családokon keresztül vezet. Ha erős, megfelelően támogatott családok vannak, ahol a gyermekvállalás nem gazdasági kérdés, ahol a család és karrier összeegyeztethető, akkor ezek a családok egy erős társadalom és erős ország alapját fogják képezni" - fogalmazott.

"Folytatni fogjuk politikai stratégiánkat, amelynek középpontjában a családok támogatása áll. Eddig ez sikeresnek bizonyult, sokat segített az ország fejlődésében, és hiszünk benne, hogy a jövőben is sokat fog segíteni" - fűzte hozzá.

Végezetül arra is kitért, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolata jelenleg történelmi csúcsponton van, aminek egyik oka épp az, hogy a két ország számos alapvető kérdésben, például a családok tiszteletben tartásában hasonló álláspontot képvisel.

"Úgy vélem, két ilyen családközpontú társadalom, két ilyen családközpontú nemzet, valamint két olyan kormány, amely a politikai stratégiája középpontjába állítja ezt a kérdést, könnyebben talál egymásra. Ezért a családpolitika a jövőben is fontos része lesz a kétoldalú együttműködésnek" - összegzett.

A szerb mezőgazdasági minisztérium agrárkifizetési igazgatósága nyilvános felhívást tett közzé a tejprémiumok igénylésére a 2025. év harmadik negyedévére vonatkozóan. A kérelmeket 2025. október 1. és 31. között lehet benyújtani kizárólag elektronikus úton, az eAgrar platformon vagy az ePodsticaji portálon...
2025. OKTÓBER 1.
[ 18:52 ]
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma új különleges engedélyt adott ki, amellyel elhalasztotta a teljes körű szankciók életbe lépését a NIS vállalattal szemben. A licenc lehetővé teszi a NIS számára, hogy zavartalanul folytassa operatív tevékenységét legkésőbb 2025. október 8-ig – közölte ma a társaság. Az...
2025. OKTÓBER 1.
[ 10:53 ]
Minden háztartás, amely a papíralapú villanyszámlát elektronikusra váltja és azt a hónap 20-áig kiegyenlíti, 7%-os kedvezményt kap az októberi számlára, tájékoztatott a Szerbiai Villanygazdaság (EPS). „Az első lépés az, hogy a fogyasztók válasszák az elektronikus számlaküldést. Ezt megtehetik az EPS Uvid u račun...
2025. OKTÓBER 1.
[ 9:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó