Gazdaság
Glamočić: Az állam folyamatosan dolgozik az állattenyésztés fejlesztésén
Betűméret:             

Az állam folyamatosan fejleszti az állattenyésztés támogatási intézkedéseit annak érdekében, hogy növelje a termelékenységet és megerősítse a hazai termelést, jelentette ki Dragan Glamočić mezőgazdasági, erdő- és vízgazdálkodási miniszter.

„Célunk, hogy segítsük a gazdákat abban, hogy nagyobb nyereséget érjenek el, megőrizzék termelésüket, és biztosítsák a fiatalok vidéken maradását” – mondta Glamočić Sidben a Srem klob kob fest hagyományos rendezvény megnyitóján, amely a gasztronómiai örökség megőrzését és a hazai hús- és húskészítménygyártókat hivatott népszerűsíteni.

Az illetékes minisztérium közleménye szerint Glamočić rámutatott, hogy ez a rendezvény jó példája a mezőgazdasági termelés és a feldolgozás összekapcsolásának – olyan modellnek, amelyet az állam Szerbia-szerte igyekszik ösztönözni.

„Ez a helyes út Szerbia számára – amikor a gazda nem csupán nyersanyagot ad el, hanem saját terméket hoz létre, akkor megőrzi az értéket, a márkát és a hagyományt is. Éppen ez a termelés és feldolgozás összhangja hozza meg az eredményt, és erősíti a szerb falut” – mondta a miniszter.

„A mezőgazdasági minisztérium továbbra is támogatni fog mindenkit, aki a termelésbe, feldolgozásba és a hazai termékek népszerűsítésébe fektet, mert tudjuk, hogy minden egyes kolbászszeletben és minden liter borban benne van Szerbia legjava” – zárta beszédét Glamočić.

A miniszter egyúttal bejelentette, hogy november folyamán nyilvános pályázatot írnak ki az állattenyésztésbe irányuló beruházásokra.

Közzétették az új üzemanyagárakat, amelyek ma 15 órától érvényesek. A következő egy hétben az eurodízel literenkénti ára 192 dinár lesz, míg az europremium BMB benzin ára literenként 176 dinárra csökken. Ez azt jelenti, hogy mind a benzin, mind a dízel ára két dinárral csökkent az előző héthez képest. Az...
2025. OKTÓBER 17.
[ 13:01 ]
A globális olajkereslet ugyan mérsékelt növekedést mutat, továbbra is elmarad a korábbi évek átlagától, miközben a világpiaci készletek elérték a legmagasabb szintet az elmúlt négy évben – áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb havi jelentésében. Az ügynökség adatai szerint 2025 harmadik...
2025. OKTÓBER 16.
[ 18:44 ]
Siniša Mali pénzügyminiszter Washingtonban tárgyal befektetőkkel az ország gazdasági kilátásairól és a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) körül kialakult bizonytalanságról, amely szerinte bár komoly probléma, akár új lehetőségeket is teremthet az energetikai szektor gyorsabb fejlődésére. Mint elmondta, az orosz...
2025. OKTÓBER 16.
[ 17:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó