Gazdaság
NIS: Minden benzinkút rendben működik, elegendő az üzemanyagkészlet Szerbiában
Betűméret:             

Szerbia valamennyi töltőállomása jelenleg rendben, a megszokott rend szerint működik, és a hazai piac ellátása üzemanyaggal teljes mértékben biztosított, tájékoztatott közleményében kedden a NIS.

A közleményt idéző Tanjug hírügynökség szerint minden NIS-üzemanyagtöltő állomás megfelelően fel van töltve, és az üzemanyag-ellátás zavartalan. A fizetés továbbra is lehetséges készpénzzel, valamint minden bank Dina kártyájával.

Emellett a vásárlók fizethetnek vállalati kártyákkal, mobilbanki alkalmazáson keresztül az „IPS pokaži” opcióval, illetve a Drive.Go applikációval is (szintén IPS-fizetési móddal).

A NIS hozzátette, hogy a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is elérhetők a S nama na putu (Úton velünk) hűségprogram kedvezményei, valamint a Taxi és Agro kártyák által nyújtott előnyök.

„A kialakult körülmények között a NIS egyik legfontosabb prioritása továbbra is az, hogy a piacot folyamatosan ellássa minden típusú üzemanyaggal. A társaság jelenleg több mint 320 benzinkutat működtet Szerbiában, és mindegyik a megszokott rend szerint üzemel” – áll a vállalat közleményében.

A NIS hangsúlyozta, hogy figyelemmel kíséri az aktuális helyzetet, és bármilyen változás esetén időben tájékoztatja majd a nyilvánosságot.

Drágul az üzemanyag Szerbiában - illusztráció
2026. MÁJUS 22.
[ 15:11 ]
A mezőgazdaság stabilitása az állam stabilitásának alapja – jelentette ki Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter az újvidéki mezőgazdasági vásáron tartott előadásán, amelyen a mezőgazdasági támogatásokról és az IPARD-programról volt szó. A miniszter elmondta: az idén 124 milliárd dinárt különítettek el...
2026. MÁJUS 20.
[ 11:48 ]
Szerbia jelenleg stabil kőolaj- és üzemanyag-ellátással rendelkezik, de a globális válságok és a NIS-ben lévő orosz tulajdonrész értékesítésének határideje egyre nagyobb bizonytalanságot okoz az energetikai piacon. Jelica Putniković, az Energia Balkana portál szerkesztője az RTS-nek nyilatkozva azt mondta: a legfontosabb,...
2026. MÁJUS 20.
[ 9:47 ]
Ha nem sikerül megállapodni a Mollal a NIS orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia maga is ajánlatot tehet a részesedés megvásárlására – mondta Zorana Mihajlović volt energiaügyi miniszter. Szerinte Belgrádnak a tárgyalásokon nem szabad engednie abból, hogy a pancsovai finomító teljes kapacitással...
2026. MÁJUS 19.
[ 11:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó