Gazdaság
Svédország csökkenti a szerb állami intézmények támogatását – a hangsúly a civil társadalomra kerül
Betűméret:             

A svéd kormány úgy döntött, hogy részben felfüggeszti a Szerbia állami intézményeinek nyújtott pénzügyi támogatást, és a jövőben nagyobb arányban a civil társadalom megerősítésére fordítja forrásait – közölte a svéd külügyminisztérium. A döntés hátterében a korrupció növekedése és a jogállamiság elveinek megsértése áll. Az elmúlt években Svédország több százmillió eurót fordított különböző szerbiai állami programokra és fejlesztésekre.

A döntés a Svédország Nyugat-Balkánra és Törökországra vonatkozó, 2021–2027 közötti reformpartnerségi stratégiájának felülvizsgálatával függ össze. A hét évre szóló, 560 millió eurós keretösszegből 500 millió eurót a nyugat-balkáni országok, 60 milliót pedig Törökország kap. A stockholmi kormány célja, hogy a jövőben még hangsúlyosabban támogassa az emberi jogokat, a demokráciát, a nemek közötti egyenlőséget, a fenntartható gazdasági fejlődést és a környezetvédelmet, írja a 021.rs portál.

A svéd külügyminisztérium szerint a reformokat nem Brüsszel kedvéért kell megvalósítani, hanem azért, hogy azok a szerb állampolgárok életminőségét javítsák, és megerősítsék az intézményi átláthatóságot.

Több mint negyedmilliárd euró támogatás eddig

A szerb Európai Integrációs Minisztérium adatai szerint Svédország eddig összesen 293 millió euró vissza nem térítendő támogatást nyújtott Szerbiának. Évente átlagosan 13 millió euró érkezett, 2016-ban például 26 millió, míg 2017-ben és 2018-ban 9,2 millió euró értékű projektek valósultak meg.

A támogatásokból jutott a Kataszteri Hivatalnak, a Belügyminisztériumnak, a környezetvédelemnek és a közbeszerzések átláthatóságát javító programoknak is. Emellett több millió eurót fordítottak a civil szféra és a helyi önkormányzatok fejlesztésére.

Svédország az elmúlt években az egyik legnagyobb egyedi donorává vált Szerbiának, ugyanakkor mostantól a források egyre nagyobb része kerül a kormányzati struktúrák helyett a civil szervezetekhez.

A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:19 ]
A fűtési idény közeledtével egyre többen szerzik be a téli tüzelőt Szerbiában, az árak azonban több termék esetében magasabbak a tavalyinál. A tűzifa köbméteréért a fatelepeken már 10 ezer dinár feletti összeget is elkérnek, miközben a pellet tonnánkénti ára akár az 50 ezer dinárt is elérheti. A szén ára ezzel...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:45 ]
Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagyis az átlagos...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó