Aleksandar Vučić államfő a NIS elleni szankciók kapcsán azt jelezte, hogy ha rövid időn belül nem születik új gázmegállapodás Oroszországgal, Szerbia más beszállítókkal kezd tárgyalni. A politikai szándék adott, a kérdés az, hogy a meglévő infrastruktúra és piaci lehetőségek mellett reálisan megoldható-e az orosz gáz kiváltása.

Energetikai számítások szerint Szerbia éves földgázfogyasztása 2,8–3 milliárd köbméter. Az ország legfontosabb alternatív útvonala jelenleg a Szerbiát Bulgáriával összekötő interkonnektor, amelynek elméleti kapacitása évi 1,8 milliárd köbméter. Ez a vezeték a görögországi Alexandroupoli LNG-terminálhoz kapcsolódik, ahol cseppfolyósított gázt lehetne beszerezni tengeri import útján. A kapacitás azonban önmagában nem garancia: a gáz ilyen terminálokon jellemzően hosszú távú szerződésekkel lekötött áru, így kérdéses, hogy rövid időn belül mekkora mennyiség lenne ténylegesen elérhető Serbia számára, írja a 021.rs portál.

A fogyasztási szerkezet ráadásul rendkívül kötött. Az ipar évente mintegy 1,75 milliárd köbmétert használ fel, a nagyvárosok távfűtése – Belgrád, Niš, Újvidék és más települések – további mintegy 560 millió köbmétert igényel, a háztartások pedig körülbelül 300 milliót. Vagyis a teljes mennyiség jelentős része alapvető működéshez kötődik, nem rugalmas, nem lehet egyik napról a másikra kiváltani vagy csökkenteni.

Súlyos korlátozó tényező a tárolókapacitás hiánya is. Szerbia nem épített ki időben elegendő föld alatti tárolót, amelyek a téli csúcsidőszak átvészeléséhez szükségesek. Korábban felmerült az udvarnoki tároló bővítése, európai partnerséggel, valamint egy pancsovai tároló is, ezek azonban nem valósultak meg időben. Emiatt az ország importfüggősége nemcsak mennyiségi, hanem időzítési problémát is jelent.

Összességében rövid távon nehéz elképzelni, hogy Szerbia teljes mértékben kiváltsa az orosz földgázt. Elméleti alternatívák léteznek, de az infrastruktúra szűk, a szabad kapacitások korlátozottak, a tárolás hiányos. Még ha politikai döntés születik is az irányváltásról, évekbe telhet, mire a rendszer ténylegesen alkalmassá válik nagy mennyiségű nem orosz gáz biztonságos befogadására és elosztására. Az előttünk álló időszak így nem pusztán diplomáciai, hanem nagyon is gyakorlati infrastruktúra-kérdés a szerb állam – és közvetve a polgárok – számára.