A szerb kormány elfogadta az elektromos járművek vásárlását támogató új rendeletet, amelynek értelmében március 1. és szeptember 30. között lehet kérelmezni az állami támogatást. A pályázatokat kizárólag elektronikusan, az eKözigazgatás portálon keresztül lehet benyújtani, ami a hatóságok szerint gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést tesz lehetővé mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások számára.
Sara Pavkov környezetvédelmi miniszter közlése szerint az elmúlt évben minden várakozást felülmúlt az érdeklődés az elektromos járművek iránt, ezért az állam idén is folytatja a támogatási programot. Újdonság, hogy a teljes jelentkezési folyamatot digitalizálták, így a kérelmek feldolgozása hatékonyabbá válik, ami további ösztönzést jelenthet az elektromos közlekedés iránt érdeklődőknek.
A programra a 2026-os költségvetésben 170 millió dinárt különítettek el. A támogatás összege 250 és 5.000 euró között mozog, attól függően, hogy milyen járműről van szó: a kedvezmény igényelhető elektromos mopedekre, motorkerékpárokra, triciklikre, négykerekűekre, valamint személy- és teherautókra is. A támogatásokat a szabályos kérelmek beérkezési sorrendjében ítélik oda.
A minisztérium hangsúlyozta: az intézkedés célja a levegőminőség javítása, a környezet védelme és az életminőség fokozatos emelése. Amennyiben a keretösszeg a határidő lejárta előtt kimerülne, erről időben tájékoztatják a nyilvánosságot, és – a korábbi évek gyakorlata alapján – további források bevonására is törekednek majd.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




