Gazdaság
Mesarović: Nem kell januári villanyszámlát fizetniük azoknak, akik 24 óránál tovább maradtak áram nélkül
Betűméret:             

Adrijana Mesarović bejelentette: mentesülnek a januári villanyszámla kifizetése alól mindazok a polgárok, akik az év első hónapjában előzetes értesítés nélkül, folyamatosan több mint 24 órán át maradtak áram nélkül a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.

A gazdasági miniszter a Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy az intézkedést Aleksandar Vučić kezdeményezésére a kormány javasolta, és a kabinet legutóbbi ülésén hivatalosan is elfogadta.

A döntés értelmében az érintettek nemcsak az áramszünet idejére, hanem a teljes januári hónapra vonatkozóan mentesülnek az elektromos energia díjának megfizetése alól. Mesarović hangsúlyozta: a kimaradásokat kizárólag az időjárás okozta, amely több térségben is súlyos meghibásodásokat idézett elő az elosztóhálózaton. A miniszter szerint az állam ezzel is azt kívánja jelezni, hogy felelősen viszonyul a polgárokhoz, ahogyan a januári meghibásodások elhárításakor is a lehető legrövidebb időn belül léptek fel.

Az intézkedés elsősorban a Bor, Zlatibor, Moravica, Macva, Kolubara és Zaječar közigazgatási körzetekben élőket érinti, főként Valjevo, Loznica, valamint részben Zaječar, Bor, Užice és Čačak térségében. Az érintett háztartások ugyan megkapják a januári villanyszámlát, azon azonban nulla dinár szerepel majd, vagyis semmilyen fizetési kötelezettségük nem lesz az adott hónapra vonatkozóan.

A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:19 ]
A fűtési idény közeledtével egyre többen szerzik be a téli tüzelőt Szerbiában, az árak azonban több termék esetében magasabbak a tavalyinál. A tűzifa köbméteréért a fatelepeken már 10 ezer dinár feletti összeget is elkérnek, miközben a pellet tonnánkénti ára akár az 50 ezer dinárt is elérheti. A szén ára ezzel...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:45 ]
Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagyis az átlagos...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó