Gazdaság
Čadež: Az EU új bővítési modellt keres, Szerbiának erős MI-infrastruktúrája van
Betűméret:             

Az Európai Unióban egyre inkább új integrációs modelleken gondolkodnak a Nyugat-Balkán számára, mert a hagyományos bővítési folyamat jelenleg elakadt – mondta Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke.

Felidézte Aleksandar Vučić szerb elnök és Edi Rama albán miniszterelnök közös javaslatát, amely szerint a régió országai először az EU gazdasági és schengeni terébe léphetnének be, az uniós döntéshozatalban való részvétel nélkül, de az integráció előnyeit élvezve.

Čadež szerint Szerbia kedvező helyzetben van a technológiai fejlődés terén is: az ország már két, mesterséges intelligenciára optimalizált szuperszámítógéppel rendelkezik, és hamarosan érkezik a harmadik. A szoftverexport éves értéke mintegy 4,5 milliárd euró.

Hozzátette, hogy az Expo 2027 lehetőséget ad Belgrádnak és Szerbiának arra, hogy fontos nemzetközi üzleti, vásár- és kongresszusi központtá váljon.

Augusztus 1-jétől új szabályok vonatkoznak a vendéglátóhelyekre, amelyek egyértelműbb keretet teremtenek az árképzéshez és a kiegészítő szolgáltatások felszámításához. A Hivatalos Közlönyben megjelent új fogyasztóvédelmi törvény a vendéglátóhelyekre vonatkozó új előírásokat is tartalmaz – írja a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 16:58 ]
Dubravka Đedović Handanović bánya- és energiaügyi miniszter ma közölte, hogy a Duna vízállása történelmi mélyponton van, és a Đerdap vízerőmű áramtermelése is rendkívül alacsony. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az energiarendszer stabil, és nincs ok aggodalomra. „A Duna vízállása történelmi mélyponton van, a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 13:04 ]
Szeptember 1-je után újabb regionális tiltakozásokat szervezhetnek az uniós határokon a szerbiai, bosznia-hercegovinai, montenegrói és észak-macedóniai fuvarozók, ha az Európai Bizottság addig nem kínál konkrét megoldást a hivatásos gépkocsivezetők schengeni tartózkodásának korlátozására – írja a Beta. Erről kedden...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó