Gazdaság
Vučić szerint a benzinnek valójában jóval drágábbnak kellene lennie
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő szerint az üzemanyag ára a piaci folyamatok alapján akár 15–20 dinárral is emelkedhetne, a kiskereskedelmi ár azonban pénteken mindössze három dinárral nőtt.

A Kereskedelmi Minisztérium döntése alapján a dízel literje 203 dinárba, a benzin literje pedig 184 dinárba kerül a szerbiai töltőállomásokon.

A szerb elnök az áremelkedést a közel-keleti feszültségekkel és az olajpiaci bizonytalansággal indokolta. Mint mondta, a Perzsa-öböl térségéből érkező szállítások akadoznak, miközben a kőolaj világpiaci ára gyors ütemben emelkedik: a hordónkénti ár már most megközelíti a 90 dollárt, és a következő napokban akár a 100 dollárt is elérheti. Hozzátette, hogy egy esetleges exportkorlátozás esetén az ár akár 130–140 dollárig is emelkedhet, közölte a 021.rs portál.

Vučić arra is rámutatott, hogy Szerbia nem rendelkezik saját kőolajkészletekkel, ezért különösen érzékenyen reagál a világpiaci változásokra. A kormány jogszabály alapján legfeljebb 20 százalékkal csökkentheti az üzemanyag árát terhelő jövedéki adót, hogy mérsékelje az árnövekedést. Az államfő bejelentette: a következő napokban intézkedéseket dolgoznak ki annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak a lakosságnak és a gazdasági szereplőknek, valamint féken tartsák az inflációt.

Szerbia 2026. május 5-től operatív módon is bevezeti a SEPA fizetési rendszert, ami jelentősen megkönnyíti az euróban történő külföldi és külföldről érkező kifizetéseket. Ez a polgárok számára egyszerűbb és gyorsabb pénzküldést jelent, a gazdaság számára alacsonyabb költségeket az európai partnerekkel folytatott...
2026. ÁPRILIS 29.
[ 17:04 ]
A Világbank szerint 2026-ban és 2027-ben is visszafogott marad a Nyugat-Balkán gazdasági növekedése a közel-keleti konfliktusok, a tartós infláció és a növekvő bizonytalanság miatt. A friss előrejelzés szerint Szerbia, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró és Észak-Macedónia együttes gazdasági növekedése...
2026. ÁPRILIS 29.
[ 14:02 ]
Jagoda Lazarević, bel- és külkereskedelmi miniszter szerint az elfogadott kereskedelmi törvénycsomag nagyobb védelmet és kedvezőbb feltételeket hoz a szerbiai fogyasztók számára. A kereskedelemről, a fogyasztóvédelemről és a kereskedelmi gyakorlatokról szóló jogszabályok módosítása nemcsak a vásárlók, hanem a...
2026. ÁPRILIS 29.
[ 12:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó