Adrijana Mesarović, gazdasági miniszter és a szerb kormány alelnöke a Budapesten megrendezett 2026-os autóipari konferencián kijelentette: Szerbia versenyképes feltételeket, stabil és kiszámítható üzleti környezetet kínál, és mára megbízható partnerként ismert az autóiparban.
Mint mondta, az ország az elmúlt években tudatosan építette ki a szektor fejlődéséhez szükséges beruházási környezetet, amely ösztönzi az ipari növekedést, vonzza a befektetéseket és hozzájárul a gazdaság hosszú távú erősödéséhez. A konferencián felszólalt Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere is.
Mesarović kiemelte: Szerbia és Magyarország politikai és gazdasági kapcsolatai történelmi csúcson vannak, az együttműködés pedig a régió stabilitásának egyik alappillére. Hangsúlyozta, hogy a két ország Aleksandar Vučić államfő és Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével a térség fejlődésének motorja lehet.
Szavai szerint a földrajzi közelség és a fejlett infrastruktúra lehetővé teszi egy stabil autóipari ellátási lánc közös kiépítését. Hozzátette: 2012 óta több mint 135 autóipari projekt valósult meg vagy van folyamatban Szerbiában, mintegy 5 milliárd eurós beruházással és több mint 64 ezer új munkahellyel.
A miniszter újságíróknak elmondta: a budapesti konferencia fontos lépés az ipari kapacitások bővítése felé, és lehetőséget adott arra, hogy bemutassa Szerbia potenciálját a vezető autóipari vállalatok képviselőinek, köztük a Suzuki, az Audi, a Mercedes, a BMW és a Stellantis jelenlévő képviselőinek.
Rámutatott, hogy a rendezvényen több mint húsz szerbiai autóipari vállalat is részt vesz, amelyek potenciális beszállítói lehetnek a nagy nemzetközi cégeknek. A legjelentősebb beruházásként a Fiat Automobili Srbija vállalatot emelte ki, amely ma a Stellantis csoport részeként működik, és számos beszállítót vonzott az országba.
Hozzátette, hogy Szerbia számos szabadkereskedelmi megállapodással rendelkezik – többek között Kínával, az Eurázsiai Unióval, Törökországgal, Egyiptommal és az Egyesült Arab Emírségekkel –, ami mintegy 2,8 milliárd fogyasztót elérő piacot nyit meg.
A konferenciát a Magyar Befektetésösztönzési Ügynökség és a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szervezte, amelynek margóján Mesarović több tárgyalást is folytat autóipari vállalatok képviselőivel.
A miniszter kiemelte: a befektetők számára kulcskérdés a stabilitás és a béke, hiszen a nagyvállalatok csak kiszámítható környezetben fektetnek be jelentős tőkét. Hozzátette, várakozásai szerint a vezető cégek képviselői hamarosan Szerbiába látogatnak, hogy új együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




