Gazdaság
BBC: Soha nem látott energiaválság közeleg
Betűméret:             

A BBC elemzése szerint az energiaválság most fog csak elkezdődni, és nem fog már visszatérni a korábbi olcsó olajra és gázra épülő világ.

Az egyik fő ok, hogy az olajhiány fizikai hatása csak késleltetve jelenik meg, hogy a Perzsa-öbölből induló szállítmányok hosszú idő alatt érnek célba, így a világ csak most kezdi megérezni a kiesést – közölte a BBC.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a gázpiac még sérülékenyebb, mert a cseppfolyósított földgáz esetében Katar kulcsszereplő, és az onnan kieső mennyiségeket sokkal nehezebb pótolni. Ráadásul nemcsak szállítási zavarokról van szó, hanem valódi pusztításról is, mert a háború számos olaj- és gázlétesítményt megrongált, ezek helyreállítása pedig hónapok vagy akár évek kérdése lehet.

A válság azért is húzódhat el, mert a termelő országoknak most nem új kapacitások kiépítésére, hanem a lerombolt infrastruktúra helyreállítására és saját védelmük megerősítésére kell költeniük, miközben a fogyasztó országoknak is többet kell fizetniük az energiáért és az alternatív megoldásokért, írja a hirado.hu portál.

Közben a stratégiai olajtartalékok sem nyújtanak tartós menekülőutat, mert ezeket előbb-utóbb vissza kell tölteni, ami önmagában is magasan tarthatja az árakat.

A bizonytalanságot tovább növeli, hogy a háború bármikor újra fellángolhat, ezért a Közel-Kelet hosszú időre megbízhatatlanabb energiaforrássá válhat. Ez tartós kockázati felárat épít be az energiaárakba, és a szöveg szerint inflációt, lassuló növekedést, sőt egyes országokban akár energiaadagolásra is sor kerülhet.

A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:19 ]
A fűtési idény közeledtével egyre többen szerzik be a téli tüzelőt Szerbiában, az árak azonban több termék esetében magasabbak a tavalyinál. A tűzifa köbméteréért a fatelepeken már 10 ezer dinár feletti összeget is elkérnek, miközben a pellet tonnánkénti ára akár az 50 ezer dinárt is elérheti. A szén ára ezzel...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:45 ]
Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagyis az átlagos...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó