Gazdaság
Az állam felvásárolja a hazai aranyat
Betűméret:             

A Szerbiában kitermelt arany teljes egészében az államhoz kerül: 2025-ben a Szerb Nemzeti Bank volt az egyetlen vásárlója a Szerbia Zijin Copper által előállított nemesfémnek. A vállalat az aranyért mintegy 48,4 milliárd dinár bevételt realizált, miközben rézkatódok eladásából 173,4 milliárd, ezüstből pedig 4,6 milliárd dinár folyt be.

A cég tájékoztatása szerint az aranyat rudak formájában állítják elő, és a szerbiai jogszabályok értelmében azt elsőként a jegybanknak kell felajánlani. Mivel a Szerb Nemzeti Bank eddig minden esetben élt ezzel a lehetőséggel, a kitermelt arany nem került külföldi piacokra, és sem ércet, sem aranytartalmú koncentrátumot nem exportálnak, közölte a 021.rs portál.

A jegybank 2025-ben 344 aranyrudat vásárolt fel, összesen 4,3 tonna súlyban, ami éves szinten rekordnak számít. A Szerb Nemzeti Bank ezzel tovább növelte aranytartalékait, amelyek 2026 márciusának végén elérték az 53,7 tonnát, értékük pedig megközelítette a 6,9 milliárd eurót.

Folyamatos tartaléknövelés belföldön és külföldön

A jegybank 2018 decembere óta vásárol aranyrudakat a hazai termelésből, korábban a Bori bányászati és kohászati medence volt a fő beszállító, majd ezt a szerepet a Szerbia Zijin Copper vette át. Azóta összesen 16,3 tonna aranyat szerzett be a központi bank a vállalattól.

A belföldi vásárlások mellett a Szerb Nemzeti Bank a nemzetközi piacon is aktív: 2019 és 2024 között összesen 17 tonna aranyat vett külföldön, többek között a Nemzetközi Fizetések Bankja közreműködésével. Az arany világpiaci árának emelkedése miatt ezeknek a készleteknek az értéke azóta több mint kétszeresére nőtt, ami jelentősen erősítette Szerbia devizatartalékait.

Az Európai Központi Bank várhatóan már júniusban megkezdi a kamatemelési ciklust, és az idei évben legalább két lépésre kerülhet sor, amennyiben nem következik be gyors fordulat az energiaárak alakulásában. A jegybank legutóbbi ülésén változatlanul hagyta az irányadó kamatokat, ugyanakkor egyre erősebb aggodalmát fejezte...
2026. MÁJUS 1.
[ 10:07 ]
Péntektől literenként 221 dinárba kerül az euródízel Szerbiában, ami két dináros drágulást jelent, miközben a benzin ára változatlanul 191 dinár maradt. Az új üzemanyagárak május 8-áig lesznek érvényben. Az új árakat Aleksandar Vučić közölte a kragujevaci adatközpont megnyitóján.
2026. ÁPRILIS 30.
[ 15:27 ]
Hivatalosan is üzembe helyezték az új modulokat, az új szuperszámítógépet és a napelemeket Kragujevacon, az Állami Adatközpontban. Az eseményen Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette: senkinek sincs a régióban olyanja, amivel Szerbia rendelkezik az adatközpontban, és ebben a tekintetben Szerbiával csak Lengyelország...
2026. ÁPRILIS 30.
[ 14:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó