Gazdaság
Đedović Handanović: Fogy az idő, de Szerbia megvédi a polgárok érdekeit
Betűméret:             

Szerbia továbbra is hosszú távú megoldásra törekszik a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) helyzetének rendezésére, miközben egyre sürgetőbbé válik az idő – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter a Belgrádi Energetikai Fórum megnyitóján.

A miniszter elmondta: a magyarországi Mol vállalattal folytatott tárgyalások összetettek, ugyanakkor Szerbia továbbra is kompromisszumos megoldásra törekszik. Hangsúlyozta, hogy Belgrád álláspontja nem változott, az állam pedig további öt százalékkal növelné részesedését a NIS-ben. Ez nagyobb befolyást biztosítana a stratégiai döntésekre, valamint lehetőséget teremtene az ország érdekeivel ellentétes döntések megakadályozására, közölte az RTV.

Đedović Handanović kiemelte: a szerb állam eddig is mindent megtett az ellátásbiztonság fenntartása érdekében, és ezután is megvédi a lakosság és a gazdaság érdekeit. Emlékeztetett arra is, hogy a Gazprom Nyeftynek és a Mol csoportnak még 11 napja maradt arra, hogy benyújtsa a szükséges dokumentációt az amerikai Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalhoz (OFAC).

Szerbia a nukleáris energia lehetőségét is vizsgálja

A miniszter arról is beszélt, hogy Szerbia az elmúlt időszakban komoly kihívásokkal szembesült az energetikai szektorban. Mint fogalmazott, az ország olyan szankciók következményeit viseli, amelyek kialakulásáért nem felelős, mégis jelentős terheket ró rá.

Elmondása szerint tavaly év végén száz napon keresztül nem érkezett nyersolaj Szerbiába, és a pancsovai finomító sem működött ebben az időszakban. Ennek ellenére a lakosság nem érzékelte az ellátási problémákat, ami szerinte a felelős energiapolitikának és a megnövelt tartalékoknak köszönhető.

A miniszter hangsúlyozta: Szerbia a jövőben is fejleszteni kívánja az olaj-, gáz- és villamosenergia-szektort, miközben folytatja a megújuló energiaforrások kiépítését is. Emellett egyre komolyabban vizsgálják a nukleáris energia bevezetésének lehetőségét. Đedović Handanović szerint történelmi jelentőségű lépés volt, hogy az ország megkezdte a nukleáris program előkészítését. Jelenleg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ajánlásai alapján készülnek elemzések és tanulmányok, a tervek szerint pedig jövőre már döntés-előkészítő anyagok állhatnak rendelkezésre a lehetséges technológiáról és helyszínről.

Szerbiában eddig több mint 900 ezer okos villanyórát szereltek fel, 2026 végére pedig számuk várhatóan eléri az egymilliót. A fogyasztók óránként nyomon követhetik majd áramfogyasztásukat, a Szerbiai Villamosenergia-elosztó (EDS) pedig az év végéig új fogyasztáskövető portál elindítását is tervezi – nyilatkozta az...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 12:21 ]
Az idén augusztusban 23,8 százalékkal voltak magasabbak a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok árai az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat adataiból. Éves szinten augusztusban 18...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 10:54 ]
A horvát kormány az üzemanyagárak emelkedésének fékezésére a napi üzemanyagár-képzés bevezetését mérlegeli, hogy a kiskereskedelmi árak gyorsabban kövessék a világpiaci változásokat. Eközben újabb, egy hétre szóló szabályozott üzemanyagárak léptek életbe Horvátországban - írta a Jutarnji List című horvát...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 11:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó