Gazdaság
Oroszországban már 12 évesek nyári munkáját is engedélyeznék
Betűméret:             

Az Európában szinte teljesen szokatlan elgondolás mögött a háborús munkahelyek válsága lehet. A londoni The Telegraph úgy tudja, hogy napirendre került a szovjet korszakból származó gyermekmunka-táborok újra megnyitása is.

Oroszországban felmerült, hogy a jelenleginél fiatalabb korban, akár már 12 éves kortól is engedélyezzék a nyári, részmunkaidős munkavállalást. Az elképzelést Olga Jaroszlavszkaja, Moszkva gyermekjogi biztosa vetette fel, aki szerint sok tizenéves szeretne dolgozni a szünidőben, a gyermekmunka-táborok pedig „struktúrát” és elfoglaltságot adhatnának azoknak a gyerekeknek is, akiknek a családja nem tud drága nyári programokat biztosítani. A javaslat egyelőre csak felvetés, elfogadott törvénymódosítás még nem született róla.

A jelenlegi orosz jogszabályok szerint a fiatalok 14 éves kortól vállalhatnak munkát szülői írásos beleegyezéssel, 15 éves kortól pedig már önállóan is aláírhatnak munkaszerződést. A mostani vita azért keltett nagy visszhangot, mert a javaslat a szovjet korszakból ismert nyári munkatáborok emlékét idézi fel. A Szovjetunió idején diákokat gyakran küldtek mezőgazdasági munkákra, betakarításra, gyomlálásra vagy építkezésekre. Jaroszlavszkaja maga is saját gyerekkori példájára hivatkozott, amikor hetedik osztályosként paradicsomot gyomláltak nagy hőségben, és ezért fizetést kaptak.

Az Euronews szerint a háttérben Oroszország egyre súlyosabb munkaerőhiánya áll. A háború, a demográfiai válság, az alacsony születésszám, a mozgósítás elől elvándorolt fiatal szakemberek és a fronton elszenvedett emberveszteségek együtt olyan helyzetet teremtettek, amelyben a gazdaság jelentős munkaerő-tartalékokat keres. A Bloomberg becslése szerint az orosz gazdaságnak további 1,5 millió munkavállalóra lenne szüksége, míg az Orosz Iparosok és Vállalkozók Szervezete 2030-ig hárommilliós hiányt valószínűsít.

A cikk ugyanakkor arra is rámutat, hogy a 12 évesek nyári foglalkoztatása gazdasági értelemben aligha oldaná meg a problémát. Legfeljebb időszakos, részmunkaidős és alacsony termelékenységű munkáról lehetne szó, miközben a hiány több milliós nagyságrendű. A vita inkább azt jelzi, hogy az orosz vezetés már a gyerekek munkaerejére is lehetséges tartalékként tekinthet, miközben a szovjet korszak mintái nemcsak a gazdaságban, hanem az oktatásban és az ideológiai nevelésben is újra megjelennek.

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) körüli bizonytalanság egyik legnagyobb kockázata a gazdasági instabilitás erősödése – jelentette ki Milojko Arsić, a belgrádi Közgazdaságtudományi Kar professzora. Szerinte a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha nem születne megállapodás az orosz fél és a magyar Mol között,...
2026. JÚNIUS 6.
[ 18:17 ]
A költségvetés módosítása idén is várhatóan szeptemberben vagy októberben történik meg, hogy az esetleges többletforrásokat oda csoportosítsák át, ahol a legnagyobb szükség van rájuk – jelentette ki Siniša Mali első miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter. „Már négy-öt hónap áll mögöttünk. Még négy...
2026. JÚNIUS 6.
[ 10:44 ]
Adrijana Mesarović szerb gazdasági miniszter és miniszterelnök-helyettes pénteken Jeom Han-kuval, Dél-Korea kereskedelmi miniszterével tárgyalt a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről, az új beruházási lehetőségekről és a külkereskedelmi együttműködés erősítéséről, közölte a Tanjug. Mesarović...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó