Gazdaság
A kormány a választások előtti intézkedések miatt megszegte az IMF-fel szemben vállalt kötelezettségeit
Betűméret:             

A Nova ekonomija szerint a szerb kormány azon törekvése, hogy a választási kampányban mindenáron a választók kedvében járjon, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalt kötelezettségek többszöri megszegéséhez vezetett.

A lap kiemelte, hogy a kormány vállalta: nem hagy jóvá egyszeri kifizetéseket a nyugdíjasok számára, és különösen nem részesíti előnyben a legalacsonyabb nyugdíjban részesülőket. Ennek ellenére éppen az ellenkezője történt: a legalacsonyabb jövedelmű nyugdíjasok 35 ezer dinárt, a többiek pedig 20 és 25 ezer dinár közötti összeget kaptak.

A kormány emellett nem emelte meg a lakossági villamos energia árát, és a tarifarendszert sem módosította, ami közvetett módon ugyancsak az áram drágulását eredményezte volna.

A Nova ekonomija szerint rendkívül kedvezőtlen hidrológiai körülmények között, amikor a Szerbiai Villanygazdaságnak (EPS) nagy mennyiségű villamos energiát kell importálnia, az áremelés elhalasztása komoly problémákat okozhat a vállalatnak.

A kormány azt is vállalta, hogy fokozatosan visszaállítja az üzemanyagok jövedéki adóját a törvényben előírt szintre. Ettől azonban nemcsak elálltak, hanem további öt százalékkal csökkentették a jövedéki adót, így annak mérséklése összesen 25 százalékos lett.

„Ami még rosszabb, Aleksandar Vučić államfő bejelentette, hogy az üzemanyagok jövedéki adóját 30, sőt akár 35 százalékkal is csökkentik, ha szükséges lesz” – írta a Nova ekonomija.

A kormány azt is vállalta, hogy a költségvetési hiány nem haladja meg a bruttó hazai termék három százalékát, ezt azonban megszegte, és a hiányt a GDP 3,5 százalékára emelte. A nyugdíjasoknak és a lakosság más csoportjainak folyósított támogatások a kiadások növekedésének legfontosabb okai közé tartoznak.

Az IMF küldöttsége hamarosan Belgrádba látogat, mivel a megállapodás felülvizsgálatára hathavonta kerül sor.

„A hatóságok dolgát megkönnyíti, hogy Szerbia nem vett igénybe pénzügyi forrásokat az IMF-től – ami készenléti, úgynevezett stand-by megállapodást jelentene –, hanem a gazdaságpolitikai intézkedések koordinálására szolgáló eszközt használja, amely lényegesen enyhébb, ezért az IMF Szerbia esetében nem tud túlságosan szigorú feltételeket szabni” – írta a Nova ekonomija.

A lap hozzátette, hogy az IMF minden bizonnyal olyan korlátozó mechanizmusok bevezetését fogja kérni, amelyek fékezik a kormány ilyen jellegű lépéseit.

A Nova ekonomija arra is rámutatott, hogy az IMF-küldöttség látogatásának időpontja egybeesik majd a szerbiai választások időszakával, ezért elképzelhető, hogy a küldöttség megvárja az új kormány megalakulását, és attól kér majd számon mindent, amit a jelenlegi kormány elmulasztott teljesíteni, illetve amiben megszegte vállalásait.

Az idén augusztusban 23,8 százalékkal voltak magasabbak a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok árai az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat adataiból. Éves szinten augusztusban 18...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 10:54 ]
A horvát kormány az üzemanyagárak emelkedésének fékezésére a napi üzemanyagár-képzés bevezetését mérlegeli, hogy a kiskereskedelmi árak gyorsabban kövessék a világpiaci változásokat. Eközben újabb, egy hétre szóló szabályozott üzemanyagárak léptek életbe Horvátországban - írta a Jutarnji List című horvát...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 11:33 ]
A megengedett határértéknél 77,5 százalékkal magasabb kadmiumkoncentrációt mutattak ki egy Szerbiából származó fagyasztott málnatételben Svájcban. Az érintett terméket kivonták a svájci piacról, az esetet pedig az európai élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerben, a RASFF-ban is rögzítették. A...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 19:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó