Gazdaság
Szerbiának lehet, hogy fél millió sertéssel kell végezni a pestis miatt

Annak ellenére, hogy a múlt héten három Mladenovac körüli faluban ütötte fel a fejét a sertéspestis, nem fogják elhalasztani a védőoltás megszüntetését, amelyet október elsejétől terveztek, erősítette meg a hírt Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter a Danasnak.

Egyedül a jelenleg is tartó ellenőrzések miatt késhet pár napot a kötelező védőoltás eltörlése, de 2020-ban a védett területeken kívül sehol sem lesz védőoltás, mondta Nedimović.

A sertéspestis elleni védőoltásról már évek óta beszélnek, hiszen ez az egyik fő oka annak, hogy az Európai Unió nem engedélyezi a sertéshús behozatalát Szerbiából. Az ország jelenleg kizárólag hőkezelt sertéshúst szállíthat az EU-ba.

Egyébként a védőoltás, amelynek megszüntetését ősztől tervezik, egyedül a klasszikus sertéspestis ellen nyújt védelmet, az afrikai sertéspestis ellen nem, hiszen azzal szemben nincs gyógyszer, és éppen ez utóbbi ütötte fel a fejét Rabrovac, Velika Krsna és Kusatak falvakban.

A szakemberek attól tartanak, hogy az afrikai sertéspestis sokkal nagyobb méreteket is ölthet, mint azt korábban gondolták, így az EU a betegség miatt tovább halogathatja a szerbiai sertéshús behozatalát.

Az afrikai sertéspestis korábban Romániában és Bulgáriában jelent meg, ott 130 ezer sertés kellett leölni. A betegség most átterjedt Szerbiára is, a szakemberek pedig attól félnek, hogy az elkövetkező hat hónapban akár fél millió állatot is le kell majd ölni, mert nem reagáltak időben a betegség megjelenésére.

Mivel az afrikai sertéspestis ellen nem létezik védőoltás, az egyedüli hatékony módja a betegség megfékezésének, az állatok leölése, de szükség van a fertőzött területek elszigetelésére és a beteg egyedek szállításának megakadályozására is.

Nedimović az RTS-nek nyilatkozva kiemelte, hogy az afrikai sertéspestis nem jelent veszélyt az emberekre és más élőlényekre, majd hozzátette: fertőtleníteni kell azokat a helyeket, ahol a sertéseket tartják, nem szabad őket moslékkal etetni és a szabadba sem lehet kiengedni az állatokat.

„Mivel az afrikai sertéspestis tünetei megegyeznek egy tucat másik betegségével, ezért csak akkor mentünk ki terepre, amikor már teljesen biztosak voltuk abban, hogy miről van szó”, magyarázta múlt héten Nedimović.

Milan Prostran mezőgazdasági elemző kiemelte, hogy Szerbia már 2010 óta készül a hagyományos sertéspestis elleni védőoltás eltörlésére, ezt meg kell tenni, ha az ország szeretne sertéshúst szállítani az EU-ba.

„Ez elengedhetetlen, de tudnunk kell még azt is, és úgy gondolom, hogy erről nem beszélünk eleget, hogy a védőoltás eltörlése utáni három évben továbbra sem szállíthatunk ki friss sertéshúst az EU-ban, és ez alatt az idő alatt szigorú megfigyelés alatt állunk majd”, magyarázta Prostran a Danasnak.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára üdvözölte és fontos lépésnek nevezte a Eurowings és anyavállalata, a Lufthansa német légitársaságok azon bejelentését, hogy közvetlen légijáratokat indítanak Belgrád és Pristina között - közölte a NATO hétfőn. A tájékoztatás szerint a légitársaság hétfőn Berlinben írt...
2020. JANUÁR 20.
[ 14:14 ]
Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg "finomhangolási üzemmódban" működik a magyar monetáris és költségvetési politika, ami arra vall, hogy egyik területen sem várható jelentősebb módosítás, hacsak a magyar gazdaságot nem éri külső sokk. A Bank of America globális pénzügyi szolgáltató csoport...
2020. JANUÁR 20.
[ 13:54 ]
Rekordot döntött tavaly a magyar turisták száma és a vendégéjszakák mennyisége is Horvátországban, ezzel folytatódott az évek óta tartó tendencia - tájékoztatta a Horvát Turisztikai Közösség budapesti képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t. Ivana Herceg közlése szerint 2019-ben több mint 644 ezer magyar...
2020. JANUÁR 17.
[ 17:25 ]
Beolvasás folyamatban