Gazdaság
Tavaly is a Volkswagen volt a világ legnagyobb autógyára
Betűméret:             

Megőrizte az első helyet az autógyártó társaságok erősorrendjében a német Volkswagen csoport (VW) 2019-ben az előzetes értékesítési adatok szerint - írta hétfőn a Handelsblatt.

A német üzleti lap beszámolója alapján a VW nagyjából 10,9 millió autót adhatott el tavaly, így sorban a negyedik évben végezhetett az első helyen, ismét maga mögé utasítva a japán Toyotát, amely 10,7 millió kocsit értékesített.

Jürgen Stackmann, a VW értékesítési igazgatója a napokban ismertetendő végleges adatokról elöljáróban elmondta, hogy a csoport névadó márkája történelmi csúcsot állított fel 2019-ben, több tízezerrel túlszárnyalta az egy évvel korábbi 6,2 milliós értékesítési darabszámot.

A csoport további márkái, így az Audi és a Skoda is több gyártmányt szállított ki a vásárlóknak, mint 2018-ban, a VW így a globális autópiac mintegy 4 százalékos csökkenésének ellenére jó évet zárt, és csaknem 8 százalékos világpiaci részesedést ért el.

Ez mindenekelőtt a városi terepjárók (SUV) előretörésének tulajdonítható. A Volkswagen márkánál tavaly 30 százalékot ért el a SUV-ok aránya az eladott kocsik körében, ami 10 százalékpontos növekedés. Ez a trend a következő években is kitart, így 2025-re már minden második új Volkswagen városi terepjáró lehet.

A márka főleg a kisebb méretű és a kompakt SUV-ok kategóriájában teljesít jól, a T-Cross és a T-Roc modell révén. Ezeket a kocsikat ugyan jóval magasabb áron lehet eladni, mint egy hagyományos személyautót, de a szén-dioxid-kibocsátásuk hasonló, szemben a nagyméretű SUV-okkal, amelyek súlyuk, fogyasztásuk és károsanyag-kibocsátásuk miatt a környezetvédők bírálatainak kereszttüzébe kerültek.

Részben vagy teljes egészében elektromos meghajtású Volkswagenből 80 ezer kelt el tavaly, a legnépszerűbb a Golf modell elektromos változata volt. Az idén jelentős növekedést remélnek, főleg Európában. Így egyedül az első eleve elektromos meghajtásúnak tervezett modellből, az ID.3-ból - amelynek sorozatgyártása tavaly ősszel kezdődött - a remények szerint 100 ezer darabot értékesítenek az idén.

Jürgen Stackmann a többi között arról is beszámolt, hogy tavaly Kínában is növekedést regisztráltak, 3,16 millió kocsit, az egy évvel korábbinál 1,7 százalékkal többet adtak el, annak ellenére, hogy az új autók kínai piaca sorban a második éve zsugorodott. Ez az eredmény minden bizonnyal a márka elismertségének tulajdonítható - tette hozzá.

A szakember elmondta, hogy a 2020-as kilátásokkal kapcsolatban "visszafogottan optimista", arra számít, hogy a kínai piac stabilizálódik, az európai és az észak-amerikai piac pedig megőrzi stabilitását.

A VW-hoz a névadó Volkswagen, az Audi és a Skoda mellett, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, és a Seat tartozik, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank-csoport tavaszi washingtoni ülésszakán gratuláltak Szerbia küldöttségének az ország kiváló eredményeihez, és kiemelték, Szerbia egy folyamatosan és erőteljesen előrehaladó ország szemléletes példája. Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank (NBS) kormányzója és Siniša Mali...
2024. ÁPRILIS 19.
[ 14:44 ]
Péntek lévén, a szerbiai kereskedelmi minisztérium közzétette az elkövetkező hétre vonatkozó üzemanyagárakat. Ezek szerint pedig a benzin ismét drágább lesz ma 15 órától. Egy liter eurodízel 206 dinárba fog kerülni a benzinkutakon, az europremium BMB 95-ös benzin pedig 198 dinárba. Ez azt jelenti, hogy míg a dízel ára...
2024. ÁPRILIS 19.
[ 13:25 ]
Május 1-től mintegy 15 százalékkal lesz olcsóbb a gáz az ipari fogyasztók számára, jelentette ki ma Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója, majd hozzátette: a lakossági gázárak nem változnak. „Megteremtődtek a feltételek, hogy az ipari fogyasztók és a szabadpiaci fogyasztók számára olcsóbbá váljon a gáz. Ez a...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 21:26 ]
Beolvasás folyamatban