Gazdaság
Készülőben van a Budapest–Eszék–Szarajevó–Ploče közlekedési folyosó
Újabb autópálya éri el a magyar országhatárt
Betűméret:             

Hamarosan kiválasztják a kivitelezőt az M6-os autópálya hiány­zó, mintegy húsz kilométeres szakaszára, amelynek révén nem csak újabb határátkelőt ér el a hazai gyorsforgalmi hálózat, de közvetlen kapcsolatot kap a villányi borvidék. A határ túloldalán is épülnek az autópályák, mi több, dél felé haladva, bosnyák területen is előkészületeket tesznek egy gyorsforgalmi út építésére, amely Szarajevó érintésével halad a dalmát tengerpart felé, írja a Magyar Nemzet.

Közzétette az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszára vonatkozó ajánlati felhívást az állami beruházó szervezet. A leendő nyertesnek kell megépítenie az autópálya befejező szakaszát, mellyel az eléri a horvát határt. A 20,5 kilométeres út kétszer két sávos gyorsforgalmi út lesz, fizikai elválasztással. A beruházásban három külön szintű csomópont is létrejön az M6-os és az M60-as elválásánál, Bóly keleti részénél és Villánynál. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kiváló magyar borvidék a jövőben nagyobb vendégforgalomra számíthat. Mindezek mellett komplex pihenőhely létesül Nagynyárádnál és épül egy 67 méteres szabadnyílású híd, mely vasútvonalat ível át. A beruházásban Ivándárdánál komplex ellenőrző hely is kiépül parkolókkal. Az M6-os befejezése Babarc, Szajk, Nagynyárád, Bóly, Töttös, Lippó, Ivándárda településeket érinti.

Öt helyen épül vadátjáró, a vízi élőhelyek védelme érdekében a csapadékvíz tisztítására négy helyen tisztítót építenek. A beruházás összesen 414 magántulajdonban lévő ingatlant és 24 állami tulajdonú ingatlant érint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közlése szerint. Közben elkezdődtek a régészeti próbafeltárások is a Bóly és Lippó, valamint a Lippó és Ivándárda közötti szakaszokon. Az autópályáról 2016-ban készült környezeti hatástanulmány.

A magyar gyorsforgalmi szakaszt a határ túloldalán a kétoldalú megállapodások alapján a horvát A5-ös autópálya fogadja majd. Ennek jelenleg az Eszék–Diakovár része készült el, a hiányzó magyar határ és Pélmonostor közötti, továbbá a Pélmonostor–Eszék szakaszok ezután épülnek meg. A tervek szerint Diakovártól a Zágráb–Lipovac autópályáig, és onnan a bosnyák határig is megépül a gyorsforgalmi út. A horvát–bosnyák határ túloldalán pedig folytatódik majd az építkezés, miután az Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hetvenmillió eurós hitelt hagyott jóvá autó­pálya építésére Boszniának a Budapestet és Szarajevót, Mostart, valamint a horvát Pločét összekötő autópályára. De amíg ez a beruházás a hegyes-völgyes bosnyák vidéken át megvalósul, a magyar autósoknak érdemes kipróbál­niuk a Bosznián keresztül a dalmát tengerpartra vezető utat. Egy utazási portál adatai szerint Pécsről a tengerparti Drvenikig a horvát autópályákon hétszázhatvan kilométert kell megtenni, amihez kilenc és fél óra vezetésre van szükség. Ugyanez Bosznia-Hercegovina útjain át csak ötszázharminc kilométer, amelynek megtételéhez kevesebb mint kilenc órára van szükség. Persze mindkét időadat erősen függ a pillanatnyi forgalmi helyzettől - írja a lap.

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosai, hivatalos kérelmet nyújtottak be az amerikai pénzügyminisztérium szankciós hivatalához (OFAC), amelyben a működési engedély meghosszabbítását kérik – jelentette be Dubravka Đedović Handanović, Szerbia bányászati és energetikai minisztere. A kérelmet azzal...
2025. NOVEMBER 11.
[ 11:10 ]
Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában. A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál. A második helyen a Microsoft...
2025. NOVEMBER 11.
[ 9:09 ]
A Lukoil orosz olajipari óriás vis maiort hirdetett a Nyugat-Kurna-2 olajmezőn. Az oroszok leállították az összes kifizetést, és a Lukoil Bulgáriában is bajban van, de Románia, ahol ugyancsak van finomítója, szintén lépéseket fontolgat. A szerb média hétfőn arról írt, hogy Szerbia a „bolgár modellhez” folyamodna a NIS...
2025. NOVEMBER 10.
[ 18:39 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó