Gazdaság
Együttműködési lehetőségeket keresnek horgosi és lakiteleki cégek 
Betűméret:             

Horgosi vállalkozók a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. testvértelepülési pályázatának köszönhetően a napokban Lakiteleken jártak. A látogatás célja ismerkedés, kapcsolatfelvétel, tapasztalatcsere volt. A horgosi Vass Zoltánt, a pályázat koordinátorát kérdeztük elsőként az ott tapasztaltakról, majd Samu Ákos horgosi öntödetulajdonost.

- Lakiteleken jártunk köszönve annak, hogy a testvértelepülési pályázaton nyertünk a Bethlen Gábor Alapon keresztül. Lakitelek és Horgos gazdasági szereplőit próbáltuk összeismertetni, jó gyakorlatokat, tapasztalatokat szerezni egymástól és ennek az első lépcsője a lakiteleki út volt, amely során két üzemet tudtunk meglátogatni. Az egyik a Poliol Kft. volt, amely pillepalackok gyártásával foglalkozik, sőt az utóbbi időben sokkal inkább jellemző már rájuk, hogy pillepalackokat készítő gépeket gyártanak. Folyamatosan fejlesztik a technológiájukat és ezeket próbálják már nemcsak Közép-Európában, hanem a kontinensen kívül is értékesíteni. Emellett voltunk a Grandbau-Ker Kft.-nél, amely egy asztalosüzemből indult, a mai napig gyártanak nyílászárókat mindenféle igényt kielégítve, de az utóbbi időben kiszélesítették a tevékenységi körüket és teljes épület-kivitelezést is vállalnak. Tehát egy építkezési vállalkozásról beszélhetünk.

Érdeklődnek esetleg, hogy itteni vállalkozókkal együttműködjenek?

- Nem is gondoltunk arra, hogy rögtön, első körben együttműködés kialakulhatna, viszont már az első látogatáskor sikerült nemcsak illemből, hanem valóságban is úgy névjegykártyát cserélni, hogy érdeklődtek egymás termékei iránt a felek. Főleg Horgosról a Samu öntöde volt az, amely olyan terméket tudott bemutatni, amely érdekelte a lakitelekieket is. A jövő hónapban ők is jönnek majd Horgosra, s meglátják személyesen is, hogy mik készülnek nálunk, de már startban érdeklődtek azon termékek iránt, amiket az öntöde forgalmaz.

Hogyan látja, a mi régiónk vállalkozói hogyan tudnának az európai piacra bekerülni Lakiteleken keresztül?

- Egyelőre csak kisebb együttműködések kezdenek kibontakozni, tehát nem egy nagy volumenű bejutásról lehetne itt beszélni. Viszont nagyon fontos tapasztalatokat tudunk szerezni Magyarországról, hiszen ők jóval előrébb járnak tőlünk. Ők már az uniós pályázatok tekintetében és más fejlesztések viszonylatában is sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, amit át tudnak adni a mi vállalkozóinknak.

Mikor várható a lakitelekiek horgosi látogatása?

- November 23-án fognak hozzánk érkezni egy tanulmánynapra. Megtekintenek majd néhány horgosi vállalkozást, bemutatjuk a Horgos környéki természeti értékeket, de bemutatjuk a potenciális befektetési lehetőségeket is Horgoson és környékén.

Samu Ákos horgosi öntödetulajdonos milyen tapasztalatokkal érkezett haza Lakitelekről?

- Nagyon jó tapasztalatokat szereztünk. Megnéztünk két vállalatot, ami kötődik ahhoz a tevékenységhez, amit mi is végzünk. Az egyik tényleg nagyon modern cég vállalatirányítási rendszerrel, komoly gépekkel és profillal. Gépészmérnökként ezt nagyon tudom értékelni. Még az is lehet, hogy valamilyen gazdasági kapcsolatot is sikerült velük kialakítani. Éppen keresnek olyan öntvénytermékeket, amikkel mi is foglalkozunk. Pillepalackot készítő gépeket gyártanak, s ezekhez az alkatrészeket, amiket elő tudnak állítani, azokat is ők gyártják az ő gépeiken. Nagyon fejlett CNC esztergáik, CNC marógépeik, ipari robotjaik, hegesztőrobotjaik vannak, s ezeket mind megnéztük a gyártási folyamat közben is. A tervezés is a telephelyen folyik. Emellett markológépeknek hatalmas kanalakat gyártanak, s ezeket hegesztik össze, ami nagyon érdekes volt a számomra. A másik cég fából készült nyílászárókat gyárt és ők is kiterjesztették a vállalkozásukat, összefogva kőművesekkel, ácsokkal komplett épületeket is felhúznak. Megismerkedtünk velük is. Mi is gyártunk ilyen utcabútorokat, padokat, kerékpártartókat, s ha valami ilyen megbízást kapnak, akkor egyeztetünk az együttműködésről.

A horgosiak már készülnek a novemberi vendégfogadásra. Bemutatják majd, hogyan folyik náluk a termelés, s a vendégek ellátogathatnak a helyi ipari parkba is. A lényeg, hogy kapcsolódási pontokat keressenek, miként tudnának együttműködni, akár pályázatokon közösen részt venni.

Németh Ernő
Portugália akár 945 millió eurós gazdasági hasznot is elérhet a 2026-os labdarúgó-világbajnokságból, noha nem rendezője a tornának. Az IPAM portugál marketing- és menedzsmentintézet tanulmánya szerint a futball gazdasági hatása ma már nemcsak attól függ, hol rendezik a mérkőzéseket, hanem attól is, hogyan kapcsolódnak be...
2026. JÚNIUS 12.
[ 10:56 ]
A tavaszi aszály csökkentette az árpa termését Szerbiában, és a búzából is kevesebb várható, mert a nedvességhiány miatt a szemek nem tudtak megfelelően kifejlődni. A gazdák szerint a kisebb kínálat ellenére a felvásárlási árak olyan alacsonyak, mint tíz évvel ezelőtt – írja a 021.rs a Beta hírügynökségre...
2026. JÚNIUS 12.
[ 7:26 ]
A Szerb Nemzeti Bank (NBS) végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy az alapkamatot továbbra is 5,75 százalékon tartja. A döntést az infláció alakulásával, valamint a nemzetközi gazdasági környezetből érkező kockázatokkal indokolták. Az éves infláció áprilisban 3,3 százalék volt, ami elsősorban az olaj világpiaci...
2026. JÚNIUS 11.
[ 15:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó