Gazdaság
A kormány módosította az energetikailag veszélyeztetett polgárokra vonatkozó rendeletét
Betűméret:             

A kormány elfogadta a módosított rendeletet az energetikailag rászoruló polgárok számára – jelentette be Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter. Hozzátette, hogy ezzel az állam segíti a polgárokat abban, hogy csökkentsék áram- és gázszámláikat.

A miniszter a Pink Televízió műsorában elmondta, hogy az áram- és gázszámlák csökkentésére való jogot a társadalmilag leginkább rászorulók, a gyermekvédelmi támogatásban részesülők és más társadalmi csoportok tagjai élvezhetik. Hozzátette, hogy az új, módosított rendeletet a növekvő életszínvonalhoz és a fogyasztói kosár értékéhez igazították.

Példaként említette, hogy az új szabályozás szerint egy háromtagú család, amelynek jövedelme kevesebb mint 54 ezer dinár, jogosulttá válik az áram- és gázszámlák csökkentésére.
Megjegyezte, hogy ez a határérték magasabb, mint a korábbi időszakban volt.

Az Európai Unió szigorodó élelmiszeripari előírásai hatással lehetnek a szerbiai árakra is – számolt be a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS). A szabályozás a termelésre és a termékek jelölésére egyaránt kiterjed, és bár a hazai gyártók többsége már most is megfelel az uniós normáknak, új költségek így is...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 18:58 ]
Lassuló gazdasági növekedéssel és gyorsuló inflációval számol Szerbiában az Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzésében. A szervezet szerint a szerb gazdaság növekedése idén 2,8 százalékra mérséklődik, miközben az infláció 5,2 százalékra emelkedhet. A januárban módosított prognózis még 3...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 18:34 ]
2,8 százalékra emelkedett az éves infláció márciusban Szerbiában a februári 2,5 százalékról – közölte kedden a Köztársasági Statisztikai Intézet. A hivatal adatai szerint a fogyasztói árak 2026 márciusában 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, míg decemberhez képest átlagosan 1,3 százalékos...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 12:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó