Kárpát-medence
Erőszakos bukaresti tüntetés: Kifelé a magyarokkal!
Az idegengyűlölő indulatok egy pillanatban a magyarok ellen fordultak, és a tüntetők a romániai lelátókon időnként felcsendülő, "Kifelé a magyarokkal az országból" rigmust skandálták

A Világ rovatból átvett jelentés

Bukarestben több ezer ember tüntetett hétfő este a koronavírus-járvány megfékezését célzó egészségügyi korlátozások ellen, a többnyire békés demonstráció azonban kedd hajnalban erőszakba torkollott: mintegy háromszáz tüntető kövekkel, üvegekkel dobálta meg a rendfenntartókat, kirakatokat törtek be, szemeteskukákat, padokat rongáltak meg.

A bukaresti csendőrparancsnok kedd reggeli sajtóértekezletén elmondta: 222 bírságot szabtak ki 200 ezer lej (14,8 millió forint) értékben, és 188 tüntetőt állítottak elő, akik ellen garázdaságért, csendháborításért, tiltott fegyverviselésért, rongálásért és más bűncselekményekért kezdeményeztek eljárást.

Alin Stoica, Bukarest kormánybiztosa (prefektusa) köszönetet mondott a csendőrségnek, amiért a provokációkat figyelmen kívül hagyva, nyugodtan, de határozottan biztosította a rendet a délután öt órától hajnali egy óráig elhúzódó tüntetésen, valamint Bukarest azon több mint kétmillió lakosának, akik nem szerepelnek a hírekben, de megértették, hogy egészségük és polgártársaik egészsége védelmében be kell tartaniuk a korlátozásokat.

Romániában vasárnap este lépett hatályba az a kormányhatározat, amely két órával növeli az éjszakai kijárási tilalom időtartamát, illetve csökkenti az üzletek nyitvatartási idejét azokon a településeken, amelyeken felgyorsult a koronavírus-fertőzés terjedési üteme.

A korlátozások ellen hétfőre virradó éjszaka számos településen spontán tüntetések bontakoztak ki, amelyeken a résztvevők többnyire "szabadságot" követeltek, a maszkviselési kötelezettség és a kijárási tilalom és a nyitvatartási korlátozás feloldását sürgették.

Hétfő délutánra már a nacionalista és vírustagadó szólamokkal frissen parlamenti képviselethez jutott, ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hirdetett demonstrációt az ország valamennyi megyeszékhelyén, a bukaresti tüntetésen pedig a párt vezetői is részt vettek.

A helyi média beszámolói szerint az alapvetően kormányellenes demonstrációkon sok helyütt az AUR megmozdulásain korábban is rendszeresen jelen lévő futballszurkolók voltak a hangadók. Az ország több városában a járványügyi operatív törzs döntéseit kommunikáló, palesztin származású Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár lemondását követelték, Temesváron a város német polgármesterének ablaka alatt azt kiabálták, hogy "Ne feledd, Herr Fritz, Temesvár nem Auschwitz", Pitestiben pedig az idegengyűlölő indulatok adott pillanatban már a magyarok ellen fordultak, és a tüntetők a romániai lelátókon időnként felcsendülő, "Kifelé a magyarokkal az országból" rigmust skandálták.

A csendőrség keddi összesítése szerint Románia 70 településén voltak kisebb-nagyobb tüntetések hétfőn a járványügyi korlátozások ellen, ezek közül 38 esetben a résztvevők száma meghaladta a törvényes előírásokban megszabott százat. A hatóságok 650 tüntetőt bírságoltak meg 400 ezer lej értékben, amiért nem tartották be a - fertőzöttebb településeken immár korábban kezdődő - kijárási tilalmat, a gyülekezési korlátozásokat és az egészségügyi előírásokat.

A bukaresti incidenseken kívül Szörényváron (Turnu Severin), Galacon (Galati) és Brailán is voltak erőszakos megnyilvánulások. Bukarestben 12, Galacon 6 csendőr szenvedett könnyebb sérülést.

A román államfő elítélte a tüntetéseken megnyilvánult erőszakot és idegengyűlöletet

Elítélte Klaus Iohannis román államfő a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos megszorítások elleni tüntetéseken megnyilvánult erőszakot, valamint a demonstrációk politikai célú, idegengyűlölő, antiszemita eszmék terjesztését célzó kisajátítását.

Az elnöki hivatal honlapján kedden közölt állásfoglalásában az államfő arra reagált, hogy a vírustagadó és nacionalista szólamokkal frissen parlamenti képviselethez jutott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hétfőn országszerte a járványügyi korlátozások elleni tüntetések élére állt, a demonstrációkon pedig egyes résztvevők idegengyűlölő rigmusokat skandáltak, illetve megtámadták a csendőröket.

Iohannis leszögezte: Románia működő demokráciaként mindenkinek garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát, de az erőszak, a törvények semmibevételére történő felbujtás, mások egészségének veszélyeztetése és a szélsőséges megnyilvánulások tűrhetetlenek, a gyűlölet és erőszak nem jellemzi Romániát.

Az elnök szerint Romániának úgy sikerült átvészelnie a világjárvány korábbi hullámait, hogy polgárainak többsége megértette a korlátozások szükségességét és betartotta a szabályokat. Iohannis úgy vélte: érthető és jogos a románok elégedetlensége, mindenki belefáradt már az egy éve tartó egészségügyi válságba, ugyanakkor türelemre, az előírások betartására és szolidaritásra intette polgártársait.

Rámutatott: nincs más mód a több mint százmillió áldozatot szedő világjárvány megfékezésére, mint a mobilitás korlátozása és a tömeges immunizáció.

Iohannis ugyanakkor leszögezte: a járvány kezelésében illetékes hatóságoknak jobban el kell magyarázniuk az általuk elrendelt intézkedések értelmét, eredményét, az áldozatokat vállaló, szabálykövető millióknak pedig azt is el kellene mondaniuk, hogy hozzávetőlegesen mikorra várható a korlátozások feloldása.

Az előző napi incidensek ügyében Dan Barna miniszterelnök-helyettes is megszólalt, aki a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: a jobbközép koalíciós kormány tiszteletben tartja a tüntetés jogát, de nem tűri el a huligán, szélsőséges, fasiszta megnyilvánulásokat. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke az AUR-ra utalva hozzátette: hétfőn óta Romániának hivatalosan is van egy szélsőséges parlamenti pártja.

Hétfőn Románia hetven településén tüntettek a járványügyi korlátozások ellen: Bukarestben és legalább három másik városban a megmozdulás erőszakba torkollott.

A helyi média beszámolói szerint az alapvetően kormányellenes demonstrációkon sok helyütt a - járványügyi operatív törzs döntéseit kommunikáló - palesztin származású Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár lemondását követelték, Temesváron a város német polgármesterének ablaka alatt azt kiabálták, hogy "Ne feledd, Herr Fritz, Temesvár nem Auschwitz", Pitesti-en pedig az idegengyűlölő indulatok adott pillanatban a magyarok ellen fordultak, és a tüntetők a romániai lelátókon időnként felcsendülő, "Kifelé a magyarokkal az országból" rigmust skandálták.

A hatóságok országszerte 650 tüntetőt bírságoltak meg, Bukarestben pedig 188 tüntetőt állítottak elő, akik ellen garázdaságért, csendháborításért, tiltott fegyverviselésért, rongálásért és más bűncselekményekért kezdeményeztek eljárást. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A hét végén leomlott az erdélyi Tacs régi református templomának tornya - közölte honlapján az Erdélyi Református Egyházkerület. A 18. században épült, használaton kívüli templom tornya szombaton késő este omlott össze, az esemény idején senki nem tartózkodott a közelében. A Beszterce megyei település...
2021. ÁPRILIS 19.
[ 14:46 ]
Kétbocsos anyamedve jelenlétére figyelmeztet a Somlyó-hegyen és környékén szombat reggeli felhívásában a csíkszeredai városháza. A csíkszeredai polgármesteri hivatal Facebook-oldalán közzétett felhívás szerint mivel arrafelé sokan zarándokolnak, kirándulnak, futnak, az emberek biztonsága miatt az önkormányzat...
2021. ÁPRILIS 17.
[ 11:33 ]
A magyar kormány döntése értelmében 2022 végéig lezárul a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program - jelentette be csütörtökön az Arad megyei Pécskán Grezsa István, a programért is felelős miniszteri biztos. Grezsa István egy, a program keretében már épülő óvoda időkapszulájának az elhelyezésén vett részt a...
2021. ÁPRILIS 15.
[ 12:40 ]
Beolvasás folyamatban